Kérlek, mutatkozz be pár mondatban! Ki vagy, honnan
jöttél, mi az, amiről úgy gondolod, hogy fontos veled kapcsolatban, érdemes
tudni rólad?
A nevem Speigl Viktória vagyok és Derecskén élek.
Debreceni Vegyipariba technikus képzésen vagyok. Emellett gitározok és nem soká
a zongorába is bele kezdek. Ha meg lesz a technikusom szeretnék a
zenével tovább foglalkozni. Hobbim a zenélés, olvasás, filmezés és az
írás. Néha rajzolgatni is szoktam, de az már csak firkálgatásnak minősül. Zenei
téren mindent szeretek. Filmek téren azokat szeretem jobban és azokat nézem,
meg amibe a kedvenc színészeim színésznőim játszanak.
Mi az, amit az írásban a legjobban szeretsz?
Az írás megnyugtat. Olyan, mintha egy részemet bele
tudnám írni. Az írással rengeteg embert ismerek meg, hisz nem csak ők olvassák
az írásaimat, de én is másokét. Egymástól tanulunk és közbe tanulunk egymástól.
Mikor találkoztál először a Harry Potter világával? A könyvet olvastad
vagy a filmeket láttad? Elvarázsolt egyből a történet? Mi fogott meg benne
végül?
Legelőször a filmes változatokkal találkoztam és
utána annyira megtetszett, hogy az összes könyvet elolvastam. Hogy mi fogott
meg? Talán maga a karakterek, és hogy iskolába játszódik. Mikor az első három
kijött még kis iskolás voltam és a szereplők is velem egykorúak. Emma csak 3
évvel idősebb. Olyan mintha velük nőttem volna fel.
Mi tetszett meg a Hermione Granger kihívásban, mi volt az, ami arra
késztetett, hogy jelentkezz?
Talán az, hogy vannak szabályok, hisz mindenhol
van, de mégse kötött a történetírás. Sokat gondolkodtam rajta, hogy
jelentkezzek-e rá, de annyira lázba hozott, hogy nem bírtam ellene állni.
A jelenlegi kihívás hősnője ugye Hermione Granger. A Harry Potterből
neked ő is egyben a kedvenc női karaktered, vagy alapvetően valaki más?
A HP filmekben igen ő volt a kedvenc karakterem.
Vele tudtam a legjobban azonosulni. Lehet azért is, mert kis iskolás koromba
nekem se volt olyan sok barátom, de azok hűek voltak hozzám. Viszont nem csak a
karakter fogott meg, hanem Emma Watson is. Nagyon gyönyörű nőnek tartom.
Rajta kívül ki vagy kik még a kedvenc szereplőid a Harry Potter
könyvekből, esetleg filmekből?
Nehéz kérdés, de hátha sikerül válaszolnom. Nem
tagadom ízig-vérig griffendélesnek tartom magam így nagy kedvencem a Weasleyek
közöl kivételesen Ron. Nyugi az ikrek is a kedvenceim és az egész Griffendél.
De Luna is a kedvencem, na meg nem utolsó sorban Draco is, hisz egy kis
gonoszság sose árt.
Ha már a kedvencek megvoltak, akkor elárulnád nekünk, hogy kik azok a
karakterek, akiket egyáltalán nem kedvelsz, akik ellenszenvesek voltak, és hogy
miért váltak azzá?
Ha nagyon kéne egy nevet mondanom, akkor Peter
Pettigrew nevét mondanám és természetesen azért, mert a barátai ellen fordult és
a tetteit sem vállalata fel. A barátok cserbenhagyásai volt a legnagyobb bűne,
amit sose tudod helyre hozni, mert a saját életét jobban féltette.
A Harry Potter könyvek vagy a filmek tetszettek jobban?
Mind a kettőben más fogott meg. Ami nem volt a
könyvben az nagyon tetszett a filmben. De volt olyan is, hogy más volt a
könyvben, mint ahogy a filmben és a miatt tetszett jobban a könyv.
Volt olyan karakter, akit te másképp képzeltél el a könyvek alapján,
mint ahogy a későbbiekben a filmben megjelent?
Nem volt ilyen. Lehet azért, mert én hamarabb
láttam a filmet, mint ahogyan olvastam volna. Nem tudom, én úgy érzem a
karakterek nagyon jól meg lettek válogatva.
Persze egyértelmű, hogy az igen hosszú könyvek eseményeit a
forgatókönyvírók kénytelenek voltak lerövidíteni. Volt olyan esemény, történés,
ami neked nagyon tetszett, vagy ami szerinted fontos lett volna, de a filmekből
mégis kihagyták? Vagy olyan jelenet, ami hiába szerepelt, te másképp képzelted
el eredetileg?
Rengeted olyan volt, amit könyv olvasása közben
azon gondolkodtam, hogy vajon miért akarták kihagyni. Amit én még bele tettem
volna az azok a jelenetek, amikor már mentek haza a vonaton. Sajnos azok a
jelenetek nem voltak benne pedig a könyvbe nagyon szépen leírja.
A történet alakulása eléggé szövevényes, téged mennyire lepett meg J. K.
Rowling befejezése? Vagy számítottál valami hasonlóra? Te is így fejezted volna
be a történetet, vagy inkább valahogy teljesen másképp?
Nagyon meglepett, de más befejezést nem tudnék
elképzelni. Bár egy kicsivel többet is írhatott volna a gyerekekről, vagy
esetleg Dracot is jobban megemlíthette volna a végén, de nem lehet okunk
panaszra, hisz remek egy történetet írt.
A befejező film megjelenésével eléggé népes lett a rajongótábor, és
temérdek fanfiction született, mostanában viszont úgy tűnik, hogy egy kicsit
megkopott a lelkesedés. Szerinted ettől függetlenül van még jövője a Harry
Potter fanficeknek? Elképzelhetőnek tartasz egy újabb fellendülést? Vannak
esetleg jó ötleteid arra, hogyan lehetne feldobni a fandomot?
Szerintem van, és lesz is egy darabig. Személy
szerint ez lesz az első olyan irományom, ami HP lesz, így talán én vagyok az
egyik példája, hogy lehet még növelni. Fellendülés az ilyen versenyekkel
biztosan lehet növelni, hisz most is szerintem elég sokan lettünk, és szerintem
mondhatom mindenki nevében, köszönjük a lehetőséget!
Van olyan készülőben lévő írásod vagy új ötleted - nem feltétlenül
fanfic -, amiről esetleg elárulhatsz valamit az olvasóknak?
Mindig vannak ötleteim, de nem mindből készül is
valami. Nagy célom most viszont egy regény, amihez előbb utóbb hozzá szeretnék
kezdeni.
Üzennél esetleg valamit a kritikusoknak és az olvasóknak?
Egy-egy valamit szeretnék. Kritikusoknak: Első HP
fanficcem és egyben első verseny is, amibe részt veszek. Kritikákból mindig
tanul az ember, és én szeretnék tanulni. Olvasóknak: Minden fajta ficcet
szeretek írni, de mikor neki álltam a versenynek csak egy fajta téma jutott
eszembe az pedig romantic drama. Remélem tetszeni fog az én verzióm is. A többi
versenyzőnek pedig sok sikert és csak annyit, hogy már nagyon várom a
sztorikat.
2 megjegyzés:
Köszönjük, hogy részt vettél az interjún!
Én köszönöm szépen! :)
Megjegyzés küldése