Kérlek, mutatkozz be
pár mondatban! Ki vagy, honnan jöttél, mi az, amiről úgy gondolod, hogy fontos
veled kapcsolatban, érdemes tudni rólad?
Mi az, amit az
írásban a legjobban szeretsz?
Egyszerűen
imádom, hogy én alakíthatom ki a szereplők jellemét, és hogy én
mozgatom őket. Ha azt akarom, mosolyt varázsolok az arcukra, vagy
találkoznak egy régi ismerőssel. Velem szerencséjük van, mert általában
happy end-del végződnek a történeteim.
Mikor találkoztál
először a Harry Potter világával? A könyvet olvastad vagy a filmeket láttad?
Elvarázsolt egyből a történet? Mi fogott meg benne végül?
Tavaly
nyár elején kaptam kölcsön a könyveket, pár hét alatt el is olvastam
őket, aztán a filmeket is megnéztem. Első látásra szerelem volt, a
kedvencem pedig a hetedik rész lett, bár az utolsó oldalon nehéz volt
elhinni, hogy vége. Hogy mi fogott meg benne végül? Erre nehéz
válaszolni, mert minden.
Mi tetszett meg a
Hermione Granger kihívásban, mi volt az, ami arra késztetett, hogy jelentkezz?
Mikor
megnéztem a kulcsokat, körvonalazódott bennem egy történet, aztán
jobban kidolgoztam, készen lett a vázlat, és úgy gondoltam, miért ne?
A jelenlegi kihívás
hősnője ugye Hermione Granger. A Harry Potterből neked ő is egyben a kedvenc
női karaktered, vagy alapvetően valaki más?
Alapvetően
nagyon Luna-párti vagyok, a könyvekben egyáltalán nem tetszett Hermione
alakja, viszont azokban a ficekben, amikben ő a "bölcs", aki összehozza
az embereket, kifejezetten aranyos.
Rajta kívül ki vagy
kik még a kedvenc szereplőid a Harry Potter könyvekből, esetleg filmekből?
Ron és Luna az első számú kedvencem, mert mindketten különlegesek. Remus, aki mindig valami bölcset mond, és Cissy, aki az egyik legjobb anya a világon, a hibái ellenére is.
Ha már a kedvencek
megvoltak, akkor elárulnád nekünk, hogy kik azok a karakterek, akiket
egyáltalán nem kedvelsz, akik ellenszenvesek voltak, és hogy miért váltak azzá?
Hát, Voldemorttól és a szeretetmentes világától alapvetően kiráz a hideg. A többiek rendben vannak, de a gonosz Voldemortot nem csípem.
A Harry Potter
könyvek vagy a filmek tetszettek jobban?
A könyv az igazi, de a filmek is tetszettek, mert elég látványosak voltak, viszont jelentősebb részek is kimaradtak.
Volt olyan karakter,
akit te másképp képzeltél el a könyvek alapján, mint ahogy a későbbiekben a
filmben megjelent?
Természetesen volt. Például Tonksot, illetve Rémszemet sem úgy képzeltem el, ahogy megjelentek. Viszont a Főnix Rendje c. filmben az egyik kedvenc részem az volt, amikor repültek.
Persze egyértelmű,
hogy az igen hosszú könyvek eseményeit a forgatókönyvírók kénytelenek voltak
lerövidíteni. Volt olyan esemény, történés, ami neked nagyon tetszett, vagy ami
szerinted fontos lett volna, de a filmekből mégis kihagyták? Vagy olyan
jelenet, ami hiába szerepelt, te másképp képzelted el eredetileg?
Ilyen nem nagyon volt, azt hiszem, meg voltam elégedve a filmekkel.
A történet
alakulása eléggé szövevényes, téged mennyire lepett meg J. K. Rowling
befejezése? Vagy számítottál valami hasonlóra? Te is így fejezted volna be a történetet,
vagy inkább valahogy teljesen másképp?
Nyilván a háborút a jóknak kellett megnyernie,
de túl sokan haltak meg. Fred, Dobby, Remus, Tonks, Rémszem... csak egy
pár azok közül, akik a legbátrabbak voltak, és mégis meg kellett
halniuk, természetesen azért, hogy egy jobb világot teremtsenek a
szeretteiknek, de akkor is nagyon fájdalmas volt. Az epilógus tetszett,
bár a hosszabb, amit eredetileg Jo tervezett, még jobb lett volna, pláne
ha beleszőtte volna Dudleyt, amint varázslónak született gyermekét
kíséri a vonathoz.
A befejező film
megjelenésével eléggé népes lett a rajongótábor, és temérdek fanfiction
született, mostanában viszont úgy tűnik, hogy egy kicsit megkopott a
lelkesedés. Szerinted ettől függetlenül van még jövője a Harry Potter
fanficeknek? Elképzelhetőnek tartasz egy újabb fellendülést? Vannak esetleg jó
ötleteid arra, hogyan lehetne feldobni a fandomot?
Örök olvasmány lesz a fiatalság számára, mindig lesznek új rajongók. A következő generáció a mi egykori könyveinkből fogja olvasni, aztán majd szépen elmeséljük nekik, hogy egykor mi is írtunk hasonló történeteket, és érdekelni fogja őket. Sajnálom, hogy jelenleg mélyponton vagyunk, de ha jól hallottam készül egy film a legendás lényekről, ami 70 évvel Harryék megjelenése előtt fog játszódni.
Van olyan
készülőben lévő írásod vagy új ötleted - nem feltétlenül fanfic -, amiről
esetleg elárulhatsz valamit az olvasóknak?
Jelenleg egy másik pályázatra is írok, az ott megjelenő írásomból tervezek majd egy esetleg több könyvből álló kis sorozatot.
Üzennél esetleg
valamit a kritikusoknak és az olvasóknak?
Nem feltétlenül azt, hogy szavazzék meg a történetem elsőnek, csak, hogy legyenek igazságosak, és olvassanak sokat.
Jó olvasását, és kritizálást nektek!
1 megjegyzés:
Köszönjük, hogy részt vettél az interjún!
Megjegyzés küldése