Amikor Hermione megtudja, hogy a romániai sárkányrezervátum befogta a Gringottsból kiszabadult sárkányt, de a bank koboldjai visszakövetelik, kitör belőle a jogvédő, és kutatni kezdi a sárkány megmentésének lehetőségét.
(A történet annyiban
AU, hogy Fred nem halt meg.)
Kulcsok: Szereplő - Charile Weasley, Helyszín - Grimmauld tér 12., Varázstárgy - Edevis tükre, Fogalom - fény, Titkos kulcs – Sziklaomlá
Kategória: Általános
Korhatár: (12)
Figyelmeztetés: kínzás (csak beszélnek róla)
Jogok: Minden jog J. K. Rowlingot illeti, én csak játszottam az általa kitalált szereplőkkel, helyszínekkel stb., a történet megírásából anyagi hasznom nem származott.
A kékkel jelölt részek egy levél tartalmát jelzik!
A SÁRKÁNY
ÜGYVÉDJE
– Hát ez valami gyönyörű lett!
Hermione és Ron kedvtelve nézett szét a
Grimmauld tér 12. előszobájában. Mintha nem is abban a nyomasztó, piszkos,
sötét, időtlen idők óta üresen álló, régi házban járnának, amit egykor Sirius
ajánlott fel a Főnix Rendjének főhadiszállás gyanánt: csak úgy ragyogott a
tisztaságtól, a vadonatúj tapéta és tiszta szőnyeg pedig hívogatóan
barátságossá tette. S amikor Harry igazi házigazda-büszkeséggel beinvitálta
barátait és leültek a szalonban, egyik ámulatból a másikba estek. A szélesre
tárt ablakokon csak úgy áradt be a májusi délután napsütése – az ódon bútorok
szinte sütkéreztek a ragyogó fényben a hosszú, homályban töltött évek után.
Ronnak jött meg először a szava.
– Nem semmi! Ha belegondolok, hogy itt
három éve még alig tudtuk kiirtani a doxikat…
Hermione egy célzatos kis oldalba
könyökléssel sikeresen belefojtotta a szót.
– Ugye nem Siporral csináltattad ezt az
egészet, Harry? – kérdezte szigorúan.
– Kénytelen voltam – vonta meg a vállát
a fiú. – Először mestereket akartam hívni a felújításhoz, de teljesen kétségbe
esett, és szinte sírva könyörgött nekem, hogy hadd csinálja meg ő. Hogy minden
úgy lesz, ahogy én szeretném, csak hagyjam meg neki a munkát. Hát hagytam. Itt
minden az ő keze munkája.
– Ahhoz képest az a házsártos
fogadóbizottság eltűnt az előszobából – vigyorodott el Ron.
– Mrs. Black portréjára gondolsz? Azt
azért nem hagytam. Siriusnak igaza volt, és tényleg Eternifix bűbájjal
rögzítették, szóval teljesen ki kellett bontani a falat, hogy leszedhessük…
– És mi lett vele, kidobtad?
– Dehogy dobtam ki! Sipor azért egész
biztosan megmérgezett volna… Nem, a többi képpel együtt felköltöztettük Mrs.
Black régi szobájába, és lezártuk a szobát. Jó helyen vannak ott.
A megjegyzést hatalmas derültség
követte.
– Tényleg, hol van Sipor? – nézett
körül Hermione.
– A konyhában, főz. Vagy húsz emberre
kell vacsorát készítenie, nyakig van a munkában.
– Jaj, igen, tényleg, ma délután lesz
még az az utolsó rendgyűlés. Nyilván csak formaság az egész, a feloszlásról
lesz szó, most, hogy Tudjukki végleg eltűnt a képből – dőlt hátra Ron a széles
kanapén. – Soha, egy pillanatig sem voltunk a Rend tagjai, nem is tudom, minek
kéne ott lennünk.
– Hát azért illene!
– Jaj, ne csináld már! Inkább mennék
kviddicsezni – gondolom, Harry is –, és szerintem te is szívesebben olvasnál,
meg pátyolgatnád azt a macskának nevezett, vörös szörnyet – próbálta Ron
magához húzni, de Hermione kibújt az öleléséből, felugrott, és kifelé indult.
– Hová mész?
– Segítek Sipornak – vágta rá a lány,
azzal sértetten lerobogott az emeletről.
Most komolyan,
füstölgött magában, ezt miért kellett? Muszáj neki állandóan cseszegetni
Csámpást? Mi baja van azzal a szerencsétlen macskával? Nem igaz, hogy még
mindig haragszik rá – csak azért, mert évekkel ezelőtt rájött, hogy Makesz
valójában kicsoda…
Meg sem állt az alagsori konyháig.
Ahogy belökte az ajtót, szinte mellbe vágta a meleg és a pára. A tűzhelyen több
nagy kondér és egy rézserpenyő rotyogott, a konyhapulton sorakozó tálakon
halmokban álltak a színes sütemények, maga a sovány, vén házimanó pedig éppen
egy jókora cseréptál után csukta be a sütő ajtaját.
– Ez is rendben van – hallatszott
brekegős motyogása, miközben felkapaszkodott a tűzhely mellé állított székre –,
Sipor most megnézi a burgonyát és a mártást – emelte fel a kondér, majd a
serpenyő tetejét, s megkeverte a tartalmukat. – Ez is főhet még egy darabig,
addig pedig Sipor kiviszi a kamrába a süteményeket… legelőször is gazdám
kedvencét, a gyümölcslepényt… – lemászott a székről, két tenyerére vette az
egyik jól megrakott tálcát, s eltűnt vele az éléskamra sötétjében. Úgy tűnt,
nem vette észre Hermionét, csak mikor újra előtűnt. Egy pillanatra rámeredt
véreres, vizenyős szemével – látszott rajta: nem számít rá, hogy bárki is lejön
ide –, majd mélyen meghajolt; féltett kincse, Regulus medálja, amit, mint
mindig, most is a nyakában viselt, a téglapadlóhoz koccant.
– Sipor miben lehet a kisasszony
szolgálatára?
– Csak azt akartam megkérdezni, hogy
tudok-e segíteni neked itt valamiben…
– Sipor köszöni szépen, de boldogul –
felelte a manó újabb meghajlással kísérve, majd leemelte a következő süteményes
tálcát a konyhapultról.
– Egészen biztos? Szívesen segítek, ha
tudok – próbálkozott Hermione ismét.
– Sipor boldogul – ismételte szárazon a
manó, s a lánynak hátat fordítva a kamra felé indult a hatalmas tállal, ezzel
is mintegy azt jelezve: tényleg nem fogad el segítséget senkitől; a konyha az ő
felségterülete, a házról gondoskodni az ő tiszte.
Hermione kissé sután
álldogált egy darabig, majd kifordult a konyhaajtón. Visszament az előszobába,
s rugdosni kezdte a troll-lábból készült, kopott, vén esernyőtartót, ami egy
tompa puffanással felborult, s zörögve gurultak szét belőle a szőnyegen az
ódivatú, rézkampós ernyők. Ez kicsit kizökkentette Hermionét a duzzogásból;
lehajolt, hogy összeszedegesse és visszarakja őket a helyükre.
A bejárati csengő dallamosan
megkondult. Hermione az ajtó felé pillantott: nyilván megérkeztek az első
rendtagok, gondolta.
Sipor sietett el mellette,
magában halkan motyogva, hogy beengedje őket.
– Sipor Harry gazdám nevében köszönti a
ház vendégeit – hallatszott be a hangja, fémes koccanással kísérve, ahogy
szertartásos meghajlással üdvözölte az érkezetteket –, kérem, fáradjanak be,
gazdám az ebédlőben várja önöket.
– Köszönjük – zendült odakint egy
kellemes basszus. – Parancsoljon, Minerva, csak ön után.
Kingsley Shacklebolt és McGalagony
professzor lépett be az előszobába. A boszorkány megállt egy pillanatra, majd
körülnézett, s biccentett egyet Sipor felé.
– Igazán nagyon szép.
A manó ismét
meghajolt. A két vendég továbbindult a lépcsőn az emeleti szalon felé – nem
vették észre az alagsori lejáratnál, a félhomályban álló Hermionét.
A lány igazított egy
utolsót az esernyőkön, majd utánuk indult. De alig tette a lábát az első
lépcsőfokra, mikor újra megkondult a csengő. Sipor újra ajtót nyitott, de még
el sem kezdhette szertartásos szövegét, mikor két vidám hang fojtotta bele a
szót:
– Szervusz, Sipor!
– Jó újra látni téged, öreg cimbora!
Fred és George. Csak ők mernek így
beszólogatni ennek a mogorva vénségnek. De talán jót fog tenni neki, és egy
kicsit kedvesebb lesz, gondolta Hermione, miközben továbbindult a lépcsőn. A
fordulóból még hallotta, ahogy a manó morogva csoszog vissza a konyha felé.
Hirtelen kezek
ragadták meg a vállát, s valaki egy rikítóan színes zacskót tartott elé, ami
tele volt csillogó, spirálmintás sztaniolba csomagolt, hosszúkás cukorkákkal.
– Kérsz egyet, Hermione? – a két fivér
egyforma, szeplős vigyora nem sok jót ígért.
– Nem, köszönöm. Hogy őszinte legyek,
nem szeretném se orrvérzéssel, se kanárivá változva tölteni a mai napot.
– Ó, hát te tényleg ennyire
fantáziátlannak gondolsz minket? – méltatlankodott színpadiasan fájdalmas
arccal Fred. – Orrvérzés? Meg kanárivá változás? Az két kisfiú játéka volt.
Nem, Hermione, felnőttünk, ez már sokkal komolyabb annál. Tényleg nem kérsz?
– Nem. Tényleg nem! – tette hozzá
nyomatékosan, amikor az ikrek csak azért is az orra alá tartották a zacskót;
kihúzta magát közülük, s a fokokat kettesével szedve továbbindult az emelet
felé. De a lépcső tetején visszafordult:
– Egyébként mi ez?
– Nocsak, a prefektus kisasszonyt
legyőzte a kíváncsisága? – vigyorodott el George; kivett a zacskóból egy szem
cukorkát, és a levegőbe fel-feldobálva játszani kezdett vele – míg Fred el nem
kapta előle.
– Ez, kérlek szépen, a legújabb
fejlesztésünk, a Rugóláb Rágó – vette át a szót a testvérétől. Kibontotta a
cukorkát, és felmutatta. Az édesség lila-sárga kettős spirált formázott. Fred
egy könnyed mozdulattal szétcsavarta. – Hogyha ezt beveszed – mutatta fel a
lila darabot –, olyan rugólábad lesz tőle, hogy akár tizenöt méter magasra is
fel tudsz ugrani. A sárga fele pedig, ha megunnád a mókát, megszünteti ennek a
hatását.
Hermione felnézett a folyosó
mennyezetére, mintha a belmagasságot mérné fel.
– Szerintem ne itt próbáljátok ki –
felelte kurtán, azzal hátat fordított az ikreknek, s elindult az ebédlő felé.
Odabent, a hófehér abrosszal
leterített, súlyos tölgyfa asztal körül ültek a vendégek; Kingsley és
McGalagony halkan beszélgetett, Harryék pedig egy kviddicsmagazin fölé hajoltak
– úgy tűnt, éppen a seprűtípusok gyorsulását vetik össze, vagy mit –, s közben
az asztalon sorakozó tálcákról süteményt ettek. Mikor Hermione benyitott, s Ron
békülési kísérletként tétován rámosolygott, a lányban felébredt a sértettség, s
ledobta magát az egyik székre, jó távol mindenkitől, s karját a melle előtt szorosan
összefonva az előtte álló karcsú, szépen metszett kristálypoharat kezdte
fixírozni.
Fred és George lépett be; szemmel
láthatóan nem próbálták ki magukon a Rugólábat, de helyette azonnal
megkörnyékezték a Hermionénál sokkal könnyebb prédának tűnő Harryt és Ront –
akik még a magazint is félretették, hogy aztán gyerekes lelkesedéssel figyeljék
a fojtott hangon megtartott bemutatót. Hermione elhúzta a száját. Fiúk…
Pár perccel később Mr. és Mrs. Weasley
lépett be Ginnyvel, majd Bill és Fleur; mindannyian ámulva nézték a csodaszép
szobát.
– Ez djönyörhű!
Hermione gondolatban kalapot emelt
Sipor előtt, hogy a munkája még ennek a finnyás és mindig mindent kritizáló
francia nőnek – aki még csak nem is látta a házat régi, elhanyagolt állapotában
– a tetszését is így el tudta nyerni.
Ginny huppant le mellé.– Baj van?
– Semmi, nem fontos – morogta Hermione.
– Tényleg? Nem úgy nézel ki. De ha nem
akarod elmondani, akkor nem muszáj. Inkább egyél sütit – azzal Ginny fogott egy
tányért, megpakolta süteménnyel, s a barátnője elé rakta.
– Kösz szépen – de nem nyúlt hozzá.
A csengő közben többször is megszólalt:
sorra érkeztek a kisebb-nagyobb társaságok. Az utolsót az orra alatt mérgesen
morgó Sipor egészen az asztalig kísérte; a frissen érkezettek egyike ugyanis
Mundungus Fletcher volt, akire a házimanó gyűlölettel és gyanakvással
tekintett; nem tudta megbocsátani neki, hogy annak idején rájárt az értékekre
az őrizetlen házban. Hermione barátaival együtt szemtanúja volt a manó
kétségbeesett dührohamának, amikor felfedezte a kárt – alig tudták
lecsillapítani.
Most szemet szúrt neki, hogy Mundungus
ezúttal ingujjban van, s hogy nincs nála mindig magánál hordott, rozoga kis
bőröndje sem – de az is, hogy milyen idegesen keresgéli néha maga mellett;
Sipor nyilván kíméletlenül lerakatta vele az előszobában, a köpenyével együtt.
Erre azonban nem volt semmi szükség: Mundungus mellett Aberforth Dumbledore
ült, akinek szigorú tekintete garantálta, hogy ma este egy kiskanál sem fog
eltűnni a házból.
A kocsmáros most McGalagonyhoz fordult.
– Minerva, Hagrid azt üzeni, hogy nem
tud itt lenni ma este. Azt mondta, sajnálja, de az egyik thesztrálkanca idő
előtt megellett, úgyhogy most nagyon sok a dolga.
A boszorkány csak bólintott, de Harry
mozdulata, ahogy felkapta a fejét, feltűnő volt. Hermione tudta, milyen sokat
jelent neki a vadőr, és már hónapok óta nem találkozott vele.
– Hagrid nem jön? Charlie nagyon
csalódott lesz – jegyezte meg Bill.
– Tényleg, várható egyáltalán ma este a
mi házi szörnyvadászunk, vagy még mindig a Gringottsból Ronék jóvoltából
megszökött sárkánnyal pajtáskodik?
– Fred! – pirított rá a fiára Mrs.
Weasley. – Ezzel ne viccelődj!
– Lehet, hogy nem jön – adta meg a
választ az anyja helyett Ginny –, mert mielőtt eljöttünk otthonról, anya óráján
a mutatója a „munkahely”-en állt, de tegnap délután még tett egy-két kitérőt a
„halálos veszély” felé is.
– Akkor a helyzet jóval súlyosabb, mint
ahogy eddig kinézett – Bill hangja szokatlanul komoly volt –, mert ez nem csak
egy „egyszerű” sárkánybefogás, ugyanis a gringottsi koboldok nem nézik ezt jó
szemmel. Visszakövetelik maguknak.
– Micsoda? Hogyhogy vissza? – Hermione
a döbbenettől és a felháborodástól tágra nyílt szemmel meredt rá. – Azok után,
amit műveltek vele? Vissza akarják zsuppolni abba a rettenetes üregbe, a föld
alá? Azt a szerencsétlen, beteg állatot – amit ráadásul ők tettek azzá?
– Nem eszik olyan forrón a kását,
Hermione – szólt közbe békítően Mr. Weasley. – Délután beszéltem a
varázslény-felügyelet egyik dolgozójával, és említette, hogy a rezervátum
dolgozói sikeresen befogták. Lehet, hogy mostanra már úton is vannak vele
Romániába.
Ronnak igaza lett, a
rendgyűlés tényleg csak formaság volt, nem is nyúlt hosszúra, de Hermione nem
is figyelt oda igazán, mert ezalatt is folyamatosan a sárkány problémáján
rágódott. Úgy tűnt, Ginny megpróbál figyelni, de rövidesen elfogyott az ő
türelme is.
– Jaj, istenem – suttogta –, csakhogy
végre vége van. Csámpás már biztosan szétszedte az egész házat. Mióta
elmentetek Ronnal délelőtt, tiszta ideg volt. Merre jártatok egész nap?
– Mi? Tessék? –
kérdezett vissza Hermione szórakozottan, szinte oda sem
figyelve.
– Semmi, csak mondom, hogy jó lenne már
hazamenni végre, mert Csámpás teljesen megkergült. Kiengedtem az udvarra, hátha
eltereli egy kicsit a figyelmét a törpehajkurászás – meg attól is féltem, hogy
esetleg ráfanyalodik Arnoldra –, de rájuk se hederített, csak nyávogva járkált
fel-alá a kapuban. Amikor tavaly nyáron elmentetek, biztos azt hitte, hogy
végképp magára hagyod, és szerintem azóta is folyamatosan ettől retteg.
– Aha…
– Figyelsz te rám egyáltalán? Vagy
most, hogy végre találtál valamit, amin nyűglődhetsz, és fejben már rég a
könyvtárakat bújod, már válaszra sem méltatsz? Ráadásul képes lennél még a
vacsoráról is lemondani?
– Tessék?
Ginny válasz helyett az asztalra
mutatott – ami most leheletfinom antik porcelánnal és míves ezüsttel volt
terítve, s egy pillanatra rá mintegy varázsütésre megjelentek rajta az ételek
is.
– Úgy tűnik, Sipor eltanult néhány
dolgot a roxforti manóktól – jegyezte meg Hermione.
– És hogy ne menjen kárba a munkája,
legjobb lesz, ha most jegeled a sárkányproblémát, ráér holnapig, és eszel egy
jót. Azzal senkinek sem lesz jobb, ha koplalsz, ráadásul jóllakottan könyvtárat
bújni is könnyebb – azzal Ginny fogta a merőkanalat, s a barátnője felé
nyújtotta.
A házimanó igazán kitett magáért:
fejedelmi étkeket varázsolt az asztalra. Ginnynek igaza is lett: a vacsora
végére Hermione rosszkedve és a sárkány miatti felháborodása teljesen tovatűnt;
mire a desszert után asztalt bontottak, Ron is odaállt elé.
– Hermione – kezdte halkan, zavartan. –
Haragszol még rám? Tudod… Csámpás miatt… Nem akartalak megbántani, csak…
– Csak még mindig fújsz rá a miatt a
nyomorult patkány miatt – fejezte be helyette Ginny a mondatot. – Tedd már túl
magad rajta; nekem több okom lenne utálni, folyton Arnold nyomában sündörög,
Pulipintyet egyáltalán nem bántja.
– Persze, mert Csámpás nélkül is van
éppen elég baja, hála neked – vágott vissza a bátyja; a következő pillanatban
mindhármukból kitörő nevetés szentesítette a békét.
Csöndes, csillagfényes estében indult
el a Harryvel és Hermionével kiegészült Weasley család a hoppanálási pontként
használt dombtetőről, a sötétségből élesen kirajzolódó Odú felé. Amikor a kapu
elé értek, a meggyfa kihajló ágán megmozdult egy puha árnyék, majd leszökkent,
s boldogságában hangosan dorombolva tekeregni kezdett Hermione lába körül, aki
rögtön fel is kapta az ölébe.
– Semmi baj, kiscicám – gügyögött neki,
miközben a vörös macska utálkozó tekintettel méregette hol a gazdáját, hol a
lány derekát átölelő Ront –, ne félj, nem hagylak többé magadra. Gyere szépen,
bemegyünk, aztán a jó kiscica lefekszik aludni.
Csámpásnál itt szakadt el a cérna,
kirántotta magát a gazdája öléből, a földre huppant, s miután vetett rá még egy
utolsó, szemrehányó pillantást, bozontos farkát zászló módjára himbálva
elindult – csak azért is – a kert vége felé, s eltűnt a csirkeól mögött.
Hermione értetlenkedve nézett utána.
Odabent, a kis konyhában sötét volt,
így az emelet felé, lefeküdni induló családból senki, még a végtelenül gondos
Mrs. Weasley sem vette észre, hogy a családi órán Charlie mutatója a „kórház”
feliratra mutat.
– Hermione, drágám, egyél lassabban,
nem tesz jót a gyomrodnak, ha így habzsolsz.
– Köszönöm, Mrs. Weasley, de még el
szeretnék menni…
– A könyvtárba – vágta rá kétfelől
kórusban Harry és Ron.
– Igen, a könyvtárba – vágott vissza
Hermione. – Szeretnék komolyabban utánajárni a sárkány problémájának.
– És mégis hol? Most nem a Roxfortban
vagyunk.
Hermione kezében megállt a villa a
tükörtojás fölött. Valóban. A roxforti könyvtár most gyakorlatilag teljesen
elérhetetlen, és fogalma nincs róla, hogy hol találhat mágikus közkönyvtárat –
már ha van olyan egyáltalán. De kell, hogy legyen. Biztos, hogy van.
– A minisztériumnak például nincs
könyvtára?
– Hogyne lenne – felelte a konyhába
éppen belépő Mr. Weasley –, de azt a minisztérium alkalmazottainak tartják
fenn. Viszont odafent Londonban van nyilvános varázslókönyvtár, a mugli
városrészen van a bejárata. Itt van a címe… mindjárt meg is találom – kezdett
keresgélni az aktatáskájában, s az egyik zsebből kihúzott egy cetlit. – A címen
egy elhagyott üzlethelyiséget találsz, nem kell megijedni, nyiss csak be
bátran, kizárólag varázslóknak nyílik ki. Odabent megtalálod a könyvtárat,
attól kezdve már tudod, mit kell tenned. A tagsági díj, ha jól emlékszem, egy
galleon egy évre.
Csaknem uzsonnaidő volt már, mire
Hermione – számtalanszor bevált gyöngyös retiküljében tucatnyi vaskos kötettel
és többméternyi teli jegyzetelt pergamennel – hazaérkezett az Odúba.
Ha nyugodt olvasásra, jegyzetelésre s a
tervezett védőbeszéd megírására számított, akkor sajnos csalódnia kellett. A
tágas nappali – az egyetlen szoba, ahol lett volna elég helye dolgozni – olyan
volt, akár egy felbolydult méhkas. Mrs. Weasley éppen egy széken
lovaglóülésben, előregörnyedve ülő, félmeztelen alak körül tüsténkedett, s a
kezében tartott tégelyből valamilyen kenőccsel kente be a hátát. A sérült arca
nem látszott, csak kócos, lángvörös lobonca sejtette, hogy ki lehet. Hermione
megriadt. Jó ég, mi történt?
Ginny ebben a pillanatban lépett ki a
konyhába, kezében egy nyaláb törölközővel.
– Betegünk van – vigyorgott rá
barátnőjére köszönés helyett.
Ennek láttán Hermione egy kicsit
megnyugodott. Ha Ginny viccelődik, gondolta, akkor túl nagy baj nem lehet.
– Kicsoda? – kérdezett vissza.
– A mi házi szörnyvadászunk, hogy Fred kifejezésével
éljek.
– Charlie? De hát nem úgy volt, hogy
Romániába…
– Dehogynem, csak elég csúnyán telibe
kapta a sárkány, úgyhogy Románia helyett a Szent Mungóban kötött ki, és kapott
pár nap betegszabadságot is, de úgy döntött, hogy azt a kórházi szoba helyett
inkább itthon tölti. De örülj neki, legalább lesz egy szakértő, akivel
megvitathatod a problémát.
– Kösz. Ron merre van?
– Kimentek kviddicsezni Harryvel meg az
ikrekkel a gyümölcsösbe. Mindjárt megyek én is.
Mrs. Weasley lépett a konyhába.
– Előtte vidd el őket a szennyesbe –
bökött a Ginny kezében levő, kenőcstől maszatos törölközőkre. – Szervusz,
Hermione drágám.
– Csókolom.
– Kijössz te is?
– Nem, kösz. Tudod, hogy nem az
erősségem a kviddics, meg most szeretném befejezni a megkezdett munkámat.
– Rendben van, ügyvédnő – nevetett
Ginny, és a törölközőkkel elindult az emeletre, Hermione pedig a gyöngyös kis
táskával a kezében átment a nappaliba.
Charlie még mindig a széken ült,
megégett hátát egy kopott lepedő takarta.
– Szia, Hermione. Régen találkoztunk,
örülök, hogy látlak.
– Szia – dobta le a lány a táskáját a
kanapéra. Csámpás mintegy a semmiből bukkant elő, s rátelepedett a táskára,
hogy a gazdája ne tudjon még egyszer megszökni előle. – Ginny mondta, milyen
csúnyán elbánt veled az a sárkány. Hogy van a hátad?
– Túlélem. Habár nem volt éppen egy
rutinfeladat befogni. Hiszen te is tudod, a sárkányok alapból nagyon
bizalmatlanok az emberrel, de ez… ilyet még a legtapasztaltabb öregek sem
láttak. Jó, azt eleve tudtuk, hogy vak, meg hogy a föld alatt tartották, de
hogy ennyire fél minden zajtól…
– A fémes zörgéstől fél. Mikor a
Gringottsban jártunk, Ampók mondta, hogy fémkolompok zaja mellett kínozták,
azért, hogy…
– Kínozták? – vágott
közbe Charlie. – Kösz, hogy mondtad. Hogy brutálisan tartották, azt rögtön
láttuk; a lábába bele voltak nőve a bilincsek, a fényhiány miatt olyan fakó a
bőre, és amiatt is vak, de hogy szándékosan kínozták… Semmiképpen nem kerülhet
vissza oda. Jut eszembe, Ginny említette, mibe vágtad a fejszédet. Mit
találtál?
Hermione szinte kivirult. Félresöpörte
Csámpást, kinyitotta a táskáját, s elkezdte kirámolni belőle a könyveket és a
jegyzeteit.
Mikor az ötödik telicédulázott kötetet
cibálta ki az apró retikülből, Charlie füttyentett egyet.
– Hűha, te aztán jól felkészültél a
témában.
– Igyekeztem összeszedni, amit csak
lehet – felelte Hermione –, habár nem igazán találtam túl sok használhatót.
– Nem találtál túl sok használhatót? –
ismételte hitetlenkedve Charlie. – Hazaállítasz a fél könyvtárral meg egy
kilométer jegyzettel, és azt mondod, nem találtál túl sok használhatót? Na,
mindegy, mutasd azt a nem túl sokat, hátha ki tudunk hozni belőle valamit. Most
minden segítség elkel.
Az kétségtelen, hogy Hermione igen
alapos munkát végzett – gondolta, mikor három órával és vagy ezer
végignyálazott oldallal később nagyot sóhajtva temette az arcát a tenyerébe –,
de tényleg nem hozta meg az áttörést. Mintha még a jog is a koboldok oldalán
állna…
A kócos boszorkány szemében viszont
ugyanaz az elszántság fénylett, mint amikor hazaért a könyvekkel; talán csak
némi elkeseredés vegyült bele.
– Meg fogjuk találni a megoldást –
közölte kereken. – Biztos.
Hermione másnap ugyanúgy a könyvtárban
volt, s ugyanúgy rengeteg könyvvel, jegyzettel tért haza, de nem jutottak
sokkal előbbre; a gordiuszi csomót harmadnap, reggeli közben egy kimerült,
megviselt bagoly hozta levél vágta el: a madár mögött szemlátomást hosszú út
volt. Egyenesen Charlie elé szállt le az asztalra, de mire az leoldozta volna a
lábáról a levelet, egyszerűen eldőlt a fáradtságtól: éppen csak nem borította
fel a tejes kancsót.
Charlie átrakta a baglyot a kandalló
mellett álló, üres székre, majd felbontotta a levelet.
– Mintha csak Errolt látnám – jegyezte
meg Ginny az asztal túlsó végéről.
– Errol nem bírná ki az utat Romániából
idáig – legyintett Charlie. – Ez onnan jött, egyik kollégám küldte. Megkértem,
írjon a sárkányról, míg itthon vagyok.
Hermione feszülten figyelt.
– Tegnap este küldte, tehát kb. egynapi
tapasztalatait írja le. Igazunk volt, figyelj csak: „Annál a sötét, nagyon mély barlangnál
engedtük szabadon, és csak messziről figyeltük, hogy mit csinál. Azt hittük,
kint marad és kihasználja, hogy végre napozhat, de nem: szinte pánikszerűen
menekült be a barlangba. Úgy tűnt, fél a fénytől; mintha tojáskora óta akkor
látott volna először fényt, amikor kiszabadult a Gringottsból.”
Hermione úgy kapta
fel a fejét erre a mondatra, hogy szinte a nyaka is belereccsent.
– Tessék? Mondd még egyszer az utolsó
mondatot!
„Úgy tűnt, fél a fénytől; mintha tojáskora óta akkor látott volna
először fényt.”
– Tojáskora óta… – ismételte Hermione.
– Ez az! Lehet, hogy már ott lent keltették ki! Tojásként lehetett a
legegyszerűbb bejuttatni, de a sárkánytojás-birtoklás illegális…
A gondolat egészen feltüzelte:
felpattant, átrohant a nappaliba, ahol még mindig ott hevertek az előző napi
jegyzetei, s lázasan írni kezdett.
Charlie tovább olvasta a levelet.
– Jóságos Merlin!
– Mi történt?
„…bekövetkezett a katasztrófa. Pár órával
később egy kisebb földrengés rázta meg a környéket, ami sziklaomlást idézett
elő: beomlott a sárkány barlangja is. De ahelyett, hogy kifelé menekült volna –
nyilván a fénytől való félelme miatt –, egyre beljebb húzódott. Az omladék maga
alá temette, és elpusztult.”
Hermione, aki ezt
már az ajtóban hallgatta, elsápadt.
– Jaj, ne…
Hirtelen úgy érezte,
hogy minden hiába volt; mázsás súlyként szakadt rá a csalódás. Átvágott a
konyhán, felrántotta az ajtót, kirohant, s a kert végi kis fészerig meg sem
állt. A kiselejtezett, ócska holmik között körülnézett, s meglátott egy régi
tükröt a falnak támasztva. Belenézett. Először csak egy kócos, most csalódástól
égő tekintetű lány nézett vissza rá, de egy pillanattal később változni látta a
képet: mintha abba a régi varázstükörbe pillantott volna bele, amiről egyszer
Harry mesélt, Edevis tükrébe, és azt látta volna, ami a szíve legmélyebb vágya.
Egy komoly, kissé idősebb nő állt előtte, sötétkék talárban, amilyet a
Wizengamot tagjai viselnek. Lassan megértette, hogy mit jelent ez a kép. Azt,
hogy ez a dolga az életben: ő lesz az, aki kiáll azok mellett, akik mellett
senki más. Mint a házimanók. Vagy ez a sárkány, akit nem sikerült megmenteni.
De a földön annyi segítségre szoruló, magára hagyott ember – és varázslény –
él, hogy ha örökké él, akkor sem segíthet mindnek. De amennyinek lehet,
annyinak mind fog.
*VÉGE*
Szavazás
Amennyiben, ez lehetséges, egy rövid (1-2 mondatnyi) szöveges magyarázatot
fűzzetek a pontokhoz, hogy az írók láthassák, mire kapták az adott
pontszámot! A hozzászólásba másold be, a
kategóriákat, és írd oda a pontszámaidat.
Stílus
A történet olvasása közben mennyire találtad az író stílusát élvezhetőnek, kiforrottnak és gördülékenynek?
0-5-ig pontozható
Kulcsok Felhasználása
A
választott kulcsok felhasználását mennyire találtad ötletesnek,
egyediknek? FIGYELEM! Ez esetben a "karakterek" pont alatt csak azt kell
figyelembe venni, hogy mennyire felelt meg a felhasználási
feltételeknek.
Karakter: 0-5-ig pontozható
Helyszín: 0-5-ig pontozható
Varázstárgy: 0-5-ig pontozható
Fogalom: 0-5-ig pontozható
Titkos kulcs: 0-5-ig pontozható
Cselekmény
A leírt történetet mennyire találtad fordulatosnak, eseménydúsnak, izgalmasnak?
0-5-ig pontozható
Szereplők
A történet főszereplőinek és mellékszereplőinek mennyire sikerült megragadni a személyiségét, és azt átadni az olvasóknak?
0-5-ig pontozható
Szubjektív vélemény
Téged személyesen, abszolút szubjektíven mennyire fogott meg a történet?
0-5-ig pontozható
8 megjegyzés:
Stílus 4 pont
Kulcsok felhasználása
karakter - 3 pont
helyszín - 3 pont
varázstárgy - 4 pont
fogalom - 4 pont
titkos kulcs - 4 pont
Cselekmény - 4 pont
Szereplők - 5 pont
Szubjektív vélemény - 4 pont
Stílus - 5 pont
Kulcsok:
karakter - 4 pont
helyszín - 4 pont
varázstárgy - 4 pont
fogalom - 5 pont
titkos kulcs - 4 pont
Cselekmény - 4 pont
Szereplők - 5 pont
Szubjektív vélemény - 4 pont
Kedves Író!
Picit szemöldököt ráncolva fejeztem be az olvasást, mert bár megvan minden kulcs, Hermione a történet főhőse is, ez annyira csak valaminek a kezdete, mintha nem lett volna időd befejezni az írásod.
:(
Az eleje nagyon-nagyon lassú, ahhoz képest, hogy rengeteg szereplőt felhoztál, nem történik semmi a vacsorán, pedig ez a fic fele.
Nem igazán értem ezt a macskás dolgot is, miért haragudna Ron még mindig? A hármas kötet 1993-ban játszódik, a te történeted meg valamikor 1998-ban, nem?
Pontok:
1., Stílus - 5 pont, szépen írsz, gyakorlottan, biztosan.
2., Kulcsok:
karakter - 4 pont Picit többet vártam! Charlie nagy szerelem nálam, itt meg csak egy ki ízelítőt adtál belőle. *hüpp-hüpp*
helyszín - 5 pont
(pötit szájbarágós volt)
varázstárgy - ööö, ezt keresni kellett, nem emlékeztem rá. 4 pont, mert bár illik Mionéhoz a kép, amivé vált, kicsit erőltetett ez a kiszaladás... És mi a piklit csinálna az Odúban a tükör???
fogalom - 5 pont és titkos kulcs - 5 pont : egybeírom, mert jó ötlet volt, illett ahhoz a szegény sárkányhoz.
3., Cselekmény :
Meg leszek kövezve, de 3 pont. Az eleje túl hosszú, aztán olyan gyorsan vége van, hogy szinte fel se fogja az olvasó.
(tessék tovább írni, vagy kibővíteni, rengeteg potenciál van benne!)
4., Szereplők:
4 pont
Sokan vannak, kevés jellemzővel, bocs.
5., Tetszés: csak 4 pont.
Hosszabban, kifejtősebben, további fejezetekkel szívesen olvasnám még, mert jó az alapötlet. (és ha már kívánságkút: legyen belőle Charlie-Hermione szerelem! :P )
Köszöntem azért, kíváncsi leszek a Nevedre!
Mariann, Kritika Klub tag
(megtalálsz minket a Merengő fórumán)
No végre egy igazán jó stílus. A történeted viszont fájón rövidke… szívesen olvastalak volna tovább is. De hát egyszer csak vége lett én meg pislogok hogy most mi van? A szereplőket kár volt halmozni, 1-2-őt jobban kiemelhettél volna és akkor el is hiszem hogy vannak érzelmeik.
Stílus: 5
Karakter: 2
Helyszín: 5
Varázstárgy: 2
Fogalom: 5
Titkos kulcs: 5
Cselekmény: 2
Szereplők: 2
Szubjektív: 4
Ja igen... itt már meg sem említettem a kékkel kiemelt részeket annyira elegem van belőle. De most hogy felpörgettem a történet elejére valahogy muszáj ide is beírnom: többet légyszi ne... Hihetetlenül lehúzza a történet hangulatát.
Stílus: Göldülékeny, sehol sem akadtam fönn, egységes, jól megírt. 5p
Kulcsok:
Karakter: Túl sokan voltak, a legtöbbnek tablószerű volt a megjelenése, ami csak akkor férne bele, ha mindegyik kapna külön részt egy másik jelentben. 3p
Helyszín: Stimmolt :) 5p
Varázstárgy: Nem kapott túl nagy jelentőséget, nem is emlékszem rá 2p
Fogalom: Szépen belillesztetted 5p
Titkos kulcs: Ez is rendben volt 5p
Cselekmény: Nagyon szép volt az indítás, a felvezetés, de aztán egyszerre csak lecsaptad végét. Ha nem volt időd megírni, és először hosszabbbat szerettél volna, akkor legközelebb az elejéből is csípj. 3p
Szereplők: Hermione jól el lett találva, egyedül a Ronhoz fűződő viszonya zavart. Már összejöttek, a a szexuális feszültség, ami eddig kiváltotta a vitáikat, már le van rendezve, nem kell folyton megsértődnie a lánynak. 4p
Szubjektív vélemény: Az elején nagyon tetszett, de ahogy lezártad a történetet, nagyon elvette az értékét. Vártam a nagy lezárást, a tanulságot, de hoppon maradtam. De hermionésnak hermionés volt, szóval: 4p
Kedves Író!
Miért lett ilyen rövid a történet? :(
Olyan jól indult, annyira tetszenek a szereplőid, csak ez a fránya rövidség...
Az elejétől úgy éreztem, mintha az egyik könyvből kiragadott jelenetet olvasnék, és ezt a szó legpozitívabb értelmében mondom, mert nagyon jól eltaláltad a karaktereket, Hermionétól kezdve Siporig. :)
Charlie viszont nem volt olyan hangsúlyos, mint reméltem, pedig ő volt a kulcsfigura, mégis kevésnek éreztem a többi kulcshoz képest. A fény, mint fogalom remek ötlet volt a sárkány helyzetének kialakítására, a végén pedig a sziklaomlás szintén passzolt oda. :)
A vége kicsit ömlengős-fellengzős lett, olyan befejezés, mint amit az amerikai filmekben szoktak, de egyébként tetszett a történet, azt sajnálom tényleg, hogy ilyen hirtelen elvágódott a vége. :( Remélem, ha lesz időd, a kihívás után írsz egy hosszabb befejezést, köszönöm, hogy olvashattam! :)
Stílus - 5
Kulcsok:
karakter - 4
helyszín - 5
varázstárgy - 4
fogalom - 5
titkos kulcs - 5
Cselekmény - 3
Szereplők - 4
Szubjektív vélemény - 4
Sok sikert és magas pontokat kívánok:
mrsppiton, Kritika Klub (megtalálsz minket a Merengő fórumán)
Szia, kedves Író!
Stílus: 4 pont
Nekem itt-ott gondom volt a fogalmazással, illetve egyes részek nem annyira kötöttek le. Például az eleje az én ízlésemnek nagyon el volt húzva.
Kulcsok:
karakter: 5 pont
helyszín: 5 pont
varázstárgy: 4 pont
fogalom: 5 pont
titkos kulcs: 5 pont
A varázstárgyat olyan ráerőszakoltnak éreztem, viszont a fogalom nagyon tetszett.
Cselekmény: 4 pont
Az eleje túl hosszú volt, a vége pedig elkapkodott. Szerintem az arany középutat kéne megtalálnod. Mert jó az ötlet, Hermione biztosan nem tűrné szó nélkül, ha a fülébe jutna ilyesmi, ami szegény sárkánnyal is történt.
Szereplők: 4 pont
Nem igazán a jellemükkel van bajom, főleg nem a főszereplőkével, hanem mondjuk Ronnal. A jellem oké de ez, hogy még mindig haragszik Hermionéra nekem nem teljesen világos. Viszont Hermione például jól el volt találva.
Szubjektív vélemény: 4 pont
Csak azt tudom írni, amit az előttem szólók. Az eleje hosszú, a vége összecsapott, amint már írtam, nálam az arany középút lenne a nyerő. Talán ha több időd lesz rá... De hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem tetszett, jó kis történet ez, csak még egy kis időt igényel. Gratulálok hozzá!
Köszönöm, hogy olvashattam!
Ancsa1537 Kritika Klub (Megtalálsz minket a Merengő Fórumán. :-D )
Megjegyzés küldése