Kategória: romantikus dráma (vagy drámaian romantikus? )
Kulcsok: Perselus Piton, Roxfort, Veritaserum, törött, erdőtűz.
Korhatár: 12
Jogok:" A HP világa nem az enyém. *mély sóhaj* Tiszteletből írok, nem pénzért."
A kék színnel jelölt rész a múltban történt eseményt jelzi.
SZÖRNYŰ IGAZSÁG
1.
Hermione Granger kitartóan kapaszkodott
felfelé a töredezett kőlépcsőn, útját nem világította be más, mint a pálcája
hegyén pislákoló Lumos. A Roxfort
mélye feketén ásított körülötte és hideg huzatot lehelt. Bár átizzadt pulóvere
kellemetlenül a hátához tapadt, a lány mégis elégedetten mosolygott. Kopott gramofont
cipelt a bal hóna alatt. Több mint egy órába telt, mire ráakadt az ósdi
masinára az egyik elfeledett raktárban, de minden perc megérte. Az elsősök
másnapi óráján ez a gramofon és egy MP3–as lejátszó kiválóan fogja szemléltetni
a mugli világ észvesztő fejlődését.
Hermione nagyot fújt, amikor végre a
pinceszint folyosójának kopott szőnyegére lépett. A falikarok sárgás fénye
feleslegessé tette a világító varázst. Egy csendesen elmormogott Nox után
farmerja farzsebébe csúsztatta a pálcáját és két kézzel ragadta meg a
gramofont. Céltudatos léptekkel nekivágott a hátralevő emeleteknek.
Még be sem fordult a következő sarkon,
már hallotta a hangokat. Ahogy léptei egyre közelebb vitték a bájitaltan
teremhez, a szavak is kivehetővé váltak.
– … de Granger professzor azt mondta…..
– dadogta egy rémült gyerekhang.
– Nem érdekel mit mondott az a
tudálékos banya! – Perselus Piton
hangja vágott, mint egy jeges penge. – A tanári hivatás szégyene, hogy
egyáltalán katedrát kapott! Ami pedig magát illeti, húsz pont levonás a
Hollóháttól az elviselhetetlen szemtelensége miatt, Mr. Sheridan!
– … de McGalagony Igazgatónő is
megengedte ….
– Tudja mit, legyen inkább negyven
pont! És most munkára! Elegem van magukból.
Amikor Hermione elhaladt a csukott ajtó
előtt, már csend volt odabent. A lány nem lassított, csak szomorú pillantást
vetett a szúette tölgyfára. Mély csalódottság töltötte el.
Hét év telt el Voldemort bukása óta, és
a Varázsvilág kitörő boldogsággal ölelte keblére a rég várt békét, de a Roxfort
pincéiben mintha megállt volna az idő. Itt nyoma sem volt a külvilág
felszabadult, napfényes gondtalanságának. Hermione esküdni mert volna, hogy a
háború után az összes dementor itt lelt menedékre, kiszipolyozva minden
melegséget azoknak a szerencsétleneknek a szívéből, akiknek erre akadt dolguk.
A lány önkéntelenül megborzongott. Jól tudta, hogy az igazság sokkal szomorúbb
és félelmetesebb ennél. Nem dementorok teszik elviselhetetlenné a pincéket,
hanem egy ember. Egy hollóhajú férfi, aki még mindig vaskézzel és terrorral
uralja rideg és sötét birodalmát.
Hermione elérte a csigalépcsőt és
szapora léptekkel felfelé indult. Vacsora előtt vár még rá egy tucat ötödikes
mardekáros és hollóhátas mugliismeret dolgozat, amely nem fogja kijavítani
önmagát. Nem ér rá hiábavalóságokon törni a fejét. Egy pillanatra megtorpant.
Valóban hiábavaló lenne? Ő, Hermione Granger, mindentudó griffendéles, a
M.A.J.O.M. szülőanyja, mikor ítélt hiábavalónak valamit? Valóban ő is – mint
mindenki más – végleg leírta volna azt a félelmetesen nagyhatalmú, zseniális és
rettenthetetlen férfit, csak azért, mert említett férfi igazságtalan,
sértődékeny és kicsinyes? Számtalan megalázó inzultus és titokban ejtett könny
után Hermione esze azt súgta, a válasz igen. De a szíve .. nos a szíve valami
egészen mást súgott.
2.
Jó két órával és mindössze öt
dolgozattal később Hermione fáradtan masszírozta égő szemeit. Személyes laborja
egyik munkaasztalánál ült, a falat elborító polcrendszer tövében. Körülötte
szerteszórt pergamenlapok kunkorodtak, jobb könyökéhez veszélyesen közel félig
teli teásbögre csücsült. Az asztalt egyetlen füstös üvegű petróleumlámpa
világította meg. Fénye megcsillant a polcokon szigorú ABC rendben sorakozó
bájitalos fiolákon. Hermione kivételesen nem az irodájában dolgozott, hanem
személyes laborjában. Felügyelnie kellett a takaréklángon fortyogó üstöt, amely
egy másik munkaasztalon eregette illatos gőzét, és amelynek tartalma várhatóan
el fogja űzni kínzó rémálmait. Legalábbis néhány éjszakára.
Az álom bájital. A kis, zsúfolt labor
létezésének egyik oka. Hermione magának főzte a szert, amióta Madam Pomfrey
kényszeredett grimasszal visszautasította, hogy újabb adaggal lássa el. Hogy
miért kell magának kotyvasztania, amikor Európa egyik legjobb bájitalmesterével
él egy fedél alatt, abba most nem kívánt belegondolni. Abba meg különösen nem,
hogy a Szellemtanyán, a Végső Csata éjszakáján történtek miért oly gyakori
szereplői rémálmainak.
Hermione
az órájára pillantott. Még ötven perc. Vacsorára kész is lesz a főzet. Talán
néhány újabb dolgozattal is végez addigra. Hatalmasat ásított, majd újra
megragadta vörös tintába mártott tollát.
A toll rögtön ki is hullott riadtan
összeránduló ujjai közül, ahogy a labor ajtaja kivágódott és hatalmas
csattanással a falnak csapódott. A fiolák hangos csörrenéssel összeverődtek.
Egy egyszerű V betűvel jelölt üvegcsén vékony repedés futott végig.
Hermione keze már félúton járt a
pálcája felé, amikor lobogó fekete talárjában Perselus Piton beviharzott a
helyiségbe.
A férfi két hatalmas lépéssel Hermione
asztala előtt termett, és egy gyűrött pergamendarabot tartott a lány orra elé.
Ökle oly közel járt az arcához, hogy Hermione önkéntelenül hátrahőkölt.
– Mi akar ez lenni? – sziszegte Piton
fojtott hangon.
Hermione mély lélegzetet vett, és
halkan megszólalt:
– Önnek is jó napot, professzor. Nem is
hallottam, hogy kopogott. Bizonyára nagyon elmerültem…
– Ne szájaljon velem Granger, mert
megbánja! – csattant fel Piton. – Azt kérdeztem…
– Professzor.
– Mi?
– A megszólításom Granger professzor.
Immár három éve. Bár úgy tűnik, Ön még nem hallott róla.
Piton mély, artikulátlan hangot
hallatott, és egyszerűen nem jött szó a szájára. Holtsápadt, acsargó arcára
pillantva Hermione ráébredt, hogy valódi dührohamot lát. Ez óvatosságra intette.
Nem akarta megtapasztalni milyen az, amikor egy felingerelt ex–Halálfaló
megátkozza.
Finoman köhintett, és megérintette a
Piton markában görcsösen szorongatott pergament.
– Ezt nekem hozta? – kérdezte.
A férfi nem felelt, csak az asztalra
dobta a papírt. Felegyenesedett és karba fonta a karjait. Mintha attól félt
volna, hogy különben meg találja fojtani a lányt.
Hermione felemelte és gondosan
kisimította a gyűrött fecnit. Egy feljegyzés volt, a saját kézírásával. Büntető
munka elrendelése egy ötödikes mardekáros fiúnak, Elias Scornnak. Ó, hát erről
van szó. Gondolhatta volna.
– Megmagyarázná végre, Miss Granger,
hogy mi ez? – kérdezte Piton erőltetett, és teljességgel hamis udvariassággal.
Hermione fáradtan végigsimított a
homlokán, és mélyet sóhajtva felelte:
– Nem mintha Önre tartozna, professzor,
de Mr. Scorn szándékosan elmulasztotta elkészíteni a heti dolgozatát, és ….
– Akkor adjon neki trollt az órai
teljesítményére! De büntető munkával sújtani egyik diákomat csak azért, mert a
fiú nem vesztegette az idejét egy halom szamár kérdésre, egyszerűen
felháborító!
– Én nem minősítem az Ön tanmenetét,
professzor. Kérem, hogy Ön se szapulja az enyémet! – fortyant fel Hermione,
majd csendesebben folytatta – Különben sem a dolgozat a lényeg. Mr. Scorn olyan
véleménynek adott hangot a mugli társadalommal kapcsolatban, amelyet hét éve
próbálunk kigyomlálni az új nemzedékből.
– Mindenkinek joga van a véleményéhez.
– vont vállat Piton. Aztán elvigyorodott. – Miért ilyen finnyás, Granger? Talán
érintve érzi magát?
Hermione hang nélkül meredt a férfira.
Piton nyilván értesült róla, milyen kifejezéssel illette a fiú a muglikat és a
mugli születésűeket, arcáról mégsem sugárzott más, mint gőg, meg valami kihívó,
gyerekes gonoszság. Abban a pillanatban tizennégy év lassú cseppjeivel betelt a
pohár. Hermione hirtelen megunta, hogy némán nyelje a könnyeit, hogy újra és
újra megbocsássa a férfi sértéseit, hogy újabb és újabb mentségeket fabrikáljon
neki. A szíve kezdett egyetérteni az eszével.
– Tizenegy éves korom óta nem vagyok
finnyás, professzor. – suttogta és az ajkába harapott – Nem vagyok Lily Evans.
Piton hátrahőkölt, mint akit
megütöttek. Mélységesen döbbent – sértett? – pillantást vetett Hermionéra és
kirohant a laborból.
Az ajtó visszhangzó döndülését ismét
üvegek csörrenése kísérte. A V betűs, törött
fiola tartalma lassan szivárogni kezdett. Az elkövetkező háromnegyed órában a
víztiszta, szagtalan folyadék három cseppje elérte a polc szélét, és a sors
iránti teljes közönnyel Hermione teájába hullott.
3.
Hermione remélte, hogy békében költheti
el a vacsoráját, de nem volt olyan szerencséje. Éppen mézet csorgatott vajas
kalácsára a hosszú tanári asztalnál, amikor látótere szélén jókora fekete folt
tűnt fel. Némán felnyögött. Hirtelen elment az étvágya, és nagyon fáradtnak
érezte magát. Finom mozdulattal tányérjára helyezte a kalácsot, és halkan
elnézést kért Minervától. Mire felállt, hogy távozzon, Piton professzor odaért
hozzájuk.
A férfi lenézett Hermione érintetlen
vacsorájára és az arca elsötétült. A lány mintha egy villanásnyi csalódottságot
látott volna rajta, de aztán a szénfekete szempár megtelt a megszokott gúnyos
megvetéssel.
– Nocsak. A hős griffendéles. Csak nem
menekül előlem, Miss Granger?
– De igen. – bukott ki a lányból az
igazság. Kezét önkéntelenül a szája elé kapta, és olyan rémülten pislogott fel
a férfira, hogy Piton dühösen rávakkantott.
– Mit bámul, Granger? Talán mumust
látott?
Hermione egész testében remegni
kezdett. Valami nagyon nagy baj van. El akart futni, de a kérdés nem engedte. A
kérdés, amelynek megválaszolására ellenállhatatlan vágyat érzett. Veritaserum. Hogy az ördögbe…?
– I..igen – nyöszörögte, szájára
szorított tenyere mögül.
Piton szeme elkerekedett egy cseppet.
Megértette mi történik. Éles, kutató pillantással végigmérte Hermionét, és
megszólalt:
– Én vagyok a mumusa, Miss Granger?
Nos, üdvözlöm a Longbottomhoz hasonló idióták táborában! – kárörvendő, de
valamiért nagyon sápadt arca lassan közelebb hajolt – Mondja csak professzor, mivel rémítem halálra magát?
Talán megbuktatom?
– Meghal – suttogta Hermione akarata
ellenére.
Ez, úgy tűnt, meghökkentette a férfit.
Egy hosszú pillanatig összevont szemöldökkel fürkészte Hermione könyörgő arcát,
de persze nem kegyelmezett. Halkan megkérdezte:
– És miért olyan szörnyű az?
Hermione nem kapott levegőt. Fojtogató
nyomás ült a mellkasán. Bele lehet halni egy kérdésbe? Nem. Pedig jobb lenne
belehalni, mint felelni rá. De nem volt választása. Nem volt menekvés.
– Nos? – förmedt rá a férfi türelmetlenül
– Az elviselhetetlenül tudálékos Granger nem tud válaszolni egy ilyen egyszerű
kérdésre sem? Miért?
– Mert szeretem.
Egy pillanatig dermedt csend volt,
aztán Pitonból kirobbant a nevetés.
Volt idő, nem is olyan rég, amikor
Hermione semmire sem vágyott jobban, minthogy hallja Perselus Pitont nevetni.
Sosem gondolta volna, hogy semmi sem fog annyira fájni, mint amikor hallja
Perselus Pitont nevetni.
Ahogy az első könnycsepp végig araszolt
az arcán, végre úgy érezte, meg tud mozdulni. Elszaladt.
Minerva McGalagony sápadtan meredt a
bájitalmesterre. Az egész jelenet olyan szörnyű volt, hogy még dühös sem tudott
lenni.
– Mit tettél Perselus? – kérdezte
halálra váltan.
– Amit kellett. – mormolta a férfi fakó
hangon. Ellazította ökölbe szorult kezeit, sarkon fordult és elhagyta a termet.
4.
Tiszta, csillagfényes éjszaka borult a
világra. Tíz óra is elmúlt, a telihold tányérja már fele útját bejárta az égen.
Sápadt fénye alatt hosszú árnyékokat vetettek a Tiltott Rengeteg fái. Az erdő
mélyén apró alak botorkált, lassan távolodva a Roxfort fényeitől.
Hermione csak ment, amerre a lába
vitte. Nem törődött a sötétséggel, az alattomos gyökerekkel, az éjszaka
hidegével. Nem érdekelte, hogy bólintérekkel vagy akromantulákkal találkozhat.
Elvégre mik voltak ezek a szörnyetegek ahhoz képest, amit maga mögött hagyott?
Végül egy árok partjára érkezett. A
talaj még egyenetlenebbé vált, és sziklák dugták elő kopasz fejüket a földből.
Hermione nagyot sóhajtva leült egy jókora, simára kopott kőre. Nem is érezte a
farmerját átáztató hideg harmatot. Még mindig a vacsora közben történtek hatása
alatt ált, de legalább már tudott gondolkodni.
Perselus Piton kegyetlensége túlment
minden határon. Gátlástalanul kihasználta Hermione kiszolgáltatottságát, hogy
megalázhassa mindenki előtt, és kielégíthesse kicsinyes bosszúvágyát. A lány el
sem tudta képzelni mivel érdemelt ki ilyen mélységes gyűlöletet.
Hogy is lehetett olyan ostoba, hogy
éppen ebbe a gazemberbe szeretett bele?
Mert beleszeretett, ezt nem tagadhatta
tovább. Valamikor, az elmúlt csaknem másfél évtized alatt a férfi észrevétlenül
utat talált Hermione szívébe. Hogy milyen régen történt, arra gondolni sem
mert. De a tény, hogy Hermione mumusa a Szellemtanya poros padlóján saját
vérében fuldokló Piton alakját vette fel, arra utalt, hogy nem tegnap történt.
A lány remegő kézzel megtörölte könnyes
arcát. Már megint sír. Pedig nincs értelme. Élete szerelme mindig is utálni
fogja. Egy ideje már tisztában volt ezzel, de attól még nem fájt kevésbé.
Igazság szerint annyira fájt, hogy Hermione fejében megfordult a felmondás
gondolata.
Bár Hermione imádott tanítani, és
amióta a szülei nem tudták, hogy van egy lányuk, a Roxfort valódi otthonává
vált, most első ízben úgy érezte: nem tud itt maradni tovább. Keserű kis mosoly
jelent meg az arcán. Ha felmondana, és örökre eltűnne, életében először örömet
tudna szerezni a férfinak, akit szeret.
Mintha zűrzavaros érzései szülték
volna, pislákoló, fehér fény tűnt fel a fák között, és Hermione döbbent
tekintete előtt megjelent Perselus Piton.
A férfi nem vette észre a csendben
kuporgó lányt. Lassan, lehajtott fejjel lépegetett, magasra tartott pálcája
fényénél a talajt vizsgálgatta. Vastag utazó köpenybe burkolózott, bal kezében
ezüst pengéjű kést tartott, karján vesszőkosár himbálózott. Nyilvánvalóan
bájital hozzávalókat gyűjtött.
A férfi annyira elmerült a kutatásban,
hogy három méterre sem járt, mire észrevette Hermionét. Egy pillanatra némán,
kifejezéstelen arccal meredt a lányra. Aztán egyet pislogott és odalépett
hozzá. Kosarát a földre tette és lerázta válláról nehéz köpenyét.
– Mit művel maga ostoba teremtés?
Halálra akar fagyni? – dünnyögte mogorván, miközben a vastag, meleg anyagot a
lány válla köré terítette.
Hermione hang nélkül nézett fel rá.
Könnyes arca láttán Piton elfordította a tekintetét és megköszörülte a torkát.
Kényelmetlen csend ereszkedett közéjük, de a férfi nem mozdult, hogy tovább
menjen.
Hermione nem érzett késztetést arra,
hogy megszólaljon. Önkéntelenül mélyebbre fúrta magát Piton köpenyébe. A magas
gallér az arcához simult. Milyen finom az illata. Üstök füstje, gyógynövények,
és valami egyedülállóan … Piton.
A bájitalmester arca egyre komorabbá
vált, pálcája halvány fénye mély árnyékkal emelte ki a homlokán elmélyülő
redőt. Végül megszólalt:
– Nézze, Miss Granger, én….
Elhallgatott és hirtelen felkapta a
fejét. Egy pillanattal később Hermione is meghallotta a fák recsegését. Nehéz,
dübörgő léptek és egyre erősödő ropogás hallatszott. Határozottan közeledett
feléjük.
– Kentaurok? – kérdezte Hermione.
Lecsúszott a kőről és bizonytalanul lábra állt.
Piton csak a fejét rázta. Csuklója egy
mozdulatára és egy hangtalan varázsigére a pálcája fénye kihunyt. A férfi a
fenyegető hangzavar felé fordult, teste óvatosan követte a lárma lassú
vonulását. Bár csaknem teljes sötétségbe burkolóztak, és Piton hátat fordított
neki, Hermione észrevette, hogy a férfi minden pillanatban közé és az
ismeretlen veszély közé helyezkedik.
Most már rengett alattuk a föld.
Hermione is előhúzta a pálcáját. A kidőlő fák recsegésén túl, mély, gurgulázó
morgás és valami furcsa suhogás ütötte meg a fülüket. Nem telt el fél perc sem,
és irdatlan, sötét alak rajzolódott ki a holdfényben. A Trimágus Tusa óta
Hermione álmában is felismerte volna. Egy sárkány.
5.
Az óriási hüllő dübörgő léptekkel
közeledett. Hatalmas, félig kitárt szárnyai fákat és bokrokat taroltak le.
Kénkőszagú lehelete és a pikkelyein vörösen csillanó holdfény elárulta kilétét.
Egy kínai gömbláng sárkány volt.
– Merlin nevére! – lehelte Hermione
Piton hátának – Hogy kerül ez ide?
– Hagrid! Az az idióta ökör! –
vicsorogta a férfi alig hallhatóan. Csak úgy sütött belőle a harag. Egy
pillanat múlva hátranyúlt a sötétbe, és tévedhetetlen biztonsággal megragadta
Hermione kezét. – Miss Granger, nem hagyhatjuk szabadon kószálni ezt a dögöt.
Ne tegyen semmi …. griffendéleset. Majd én megfékezem.
Nem kellett volna beszélniük. Ennyi is
elég volt, hogy a bestia meghallja őket. Hatalmas feje feléjük fordult és a
levegőbe szimatolt. Hermione világosan látta a hegyes orrából előkunkorodó
füstpamacsot.
A sárkány rájuk vicsorgott, vörös
nyelve előkunkorodott kitátott szájából. A torka mélyén fellobbanó izzás elég
volt, hogy bevilágítsa a tisztást. Hangos szisszenéssel tele szívta a tüdejét
levegővel, hogy elhamvassza őket.
– Protego Horribilis!
Piton még csak nem is kiáltott. Halkan
elsuttogott bűbája nyomán halványan derengő pajzs burkolta be őket.
A sárkány támadott. A szájából
előrobbanó tűz szörnyűbb volt, mint amit Hermione valaha látott, beleértve a
Szükség Szobájában anno tomboló Fiendfire–t is. A hőség elviselhetetlen volt,
még a levegő is lángolt körülöttük. A tűzcsóva a pajzsnak csapódott. Piton egy
fél lépést hátra tántorodott, neki Hermionénak. Aztán megvetette a lábát és
fenntartotta a védelmező bűbájt. Majd olyat tett, amit Hermione még sosem
látott.
Piton pálcátlan bal keze felemelkedett
és a sárkányra mutatott.
– Locomotor Mortis! Petrificus Totalus!
– morogta. A sárkány megdermedt, a lángvihar kihunyt. A halálos veszély
ellenére Hermione tátott szájjal bámult. Örökké tudásszomjas agya mohón itta be
a látványt. El sem hitte, hogy valaki képes lehet ilyesmire. Egy időben
fenntartani egy Protego Horribilis szintű bűbájt és pálca nélkül átkozni….
Nem volt túl sok ideje töprengeni, mert
a sárkány saját mágiája kezdte megtörni a bénító átkot. A szörnyeteg horgas
karmai a földbe vájtak, és izmos lábai apránként megmozdították a testét.
Lerázva magáról a bénulás bilincseit, fenyegetően kitárta a szárnyait, és előre
lendült.
Piton térde megroggyant, a pajzs kékes
ragyogása elhalványult. Hermione sejtette milyen sokat kivett belőle az iménti
mutatvány. Megérezve a férfi pillanatnyi tehetetlenségét, gondolkodás nélkül
cselekedett. Egyetlen ügyetlen, csosszanó lépéssel megkerülte Pitont, és a támadó
sárkány útjába állt.
Gyomra a térdébe zuhant, ahogy a
gonoszul villogó pokolvörös szemek rászegeződtek. Griffendéles vakmerősége
minden morzsájára szüksége volt, hogy felemelje a pálcáját és elmotyogjon egy
Sectumsemprát.
A sárkány orrán hosszú, mély vágások
jelentek meg. A szörnyeteg hátrakapta a fejét, ahogy vére végigpatakzott a
pofáján. Ingerült mordulással kitátotta szája izzó katlanát, hogy újabb
tűzcsóvával végezzen az idegesítő emberkékkel.
Hermione megdermedt. Meg akarta idézni
saját pajzsát, de tudta, hogy az korántsem lesz elég erős. Nem lévén más
választása, kétségbeesetten szóra nyitotta a száját. Ekkor hátulról erős kar
fonódott rá, és egy kemény mellkasnak préselte. Piton mély hangja mordult a
fülébe:
– Meg akar halni, Granger?
A következő pillanatban Hermione a
levegőben volt. A sárkánytűz a talpa alatt süvöltött el, megperzselve
teniszcipőjét. Olyan gyorsan emelkedtek, hogy a lányra rátört a hányinger. Egy
pillanatra azt sem tudta hol van, aztán felfogta, hogy repülnek. Piton nem volt
más, mint szürke–fekete füstgomoly. Látszólagos anyagtalansága ellenére a lány
továbbra is érezte a szoros ölelést, amellyel a férfi magához szorította.
Hát így repülnek a Halálfalók. Így
repült Lord Voldemort. Hermionéban felrémlett a háború, a régi halálfélelem,
mely még mindig kísértett rémálmaiban. Remegni kezdett. A füstgomolyból
homályos arc bontakozott ki mellette.
– Ne félj. Tartalak. – mormolta a
fülébe a mély hang. Aztán Piton arca újra füstté vált, és a sötét gomolygás még
jobban beburkolta a lányt.
Már nem volt olyan sötét az éj
körülöttük. A sárkány tűzcsóvái lángra lobbantották az aljnövényzetet és a
környező fákat, az éledő erdőtűz
ropogva terjedt szét. A sárgásan lobogó lángok bevilágították az éjszakát, és a
sárkány észrevette a két embert. Hatalmas lendülettel, üvöltve a levegőbe
emelkedett. A szárnyai által kavart vihar tovább szította az erdőtüzet.
Ennek fele sem tréfa, rémlett fel
halványan Hermione agyában. Piton is erre a következtetésre juthatott, mert a
lány hallotta, ahogy halkan azt motyogja:
– Sajnálom. Avada Kedavra!
A füstből, amely az ex–Halálfaló volt,
zöld fénycsóva csapott ki. A legszörnyűbb, Főbenjáró Átok telibe találta a
sárkány oldalát. A szörnyeteg száját még elhagyta egy utolsó lángcsóva, aztán
egyetlen hang nélkül a földre zuhant.
Hermione érezte, hogy Piton kitér a
feléjük örvénylő halál útjából. Hátrafelé száguldottak, hogy elkerüljék a
sárkány búcsúajándékát. Piton hirtelen hangosan felhördült, lendülete megtört.
Hermione tudta, hogy neki ütköztek valaminek, valószínűleg egy fának. Ahogy
varázsa szertefoszlott, a férfi láthatóvá vált, aztán gyomorforgató sebességgel
zuhanni kezdtek.
Piton kínlódva átfordult, hogy ő
kerüljön alulra. Karjai még szorosabban fonódtak Hermione köré, egyik tenyere
óvón a mellkasához préselte a lány fejét. Aztán a földbe csapódtak.
6.
Hermione minden porcikájában érezte az
ütközést. Valamiért alig kapott levegőt. Köhögés kaparászta a torkát. Persze, a
füst. Elvégre szó szerint egy tűzvész közepébe pottyantak. Küzdött a tudatát
elnyelni igyekvő sötétséggel és győzedelmeskedett. Homályos tekintettel
körülnézett.
Nyomorúságos állapota ellenére is
elpirult, ahogy rájött, hogy elterülve fekszik Piton professzor ölében. A férfi
karjai még mindig köréje fonódtak, egyik keze a pálcáját markolta, de nem
mozdult. Vértelen arccal, lehunyt szemmel feküdt. Eszméletlen volt. Vagy
meghalt?
Hirtelen lökéssel félelem árasztotta el
Hermione testét. Éles fájdalom nyilallt az oldalába, ahogy legördült a
férfiról. Kezét a fájdalmas pont felett átnedvesedett pulóverére nyomta, és
felült. Ujjait a férfi nyakára szorította. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el az
ajkát, ahogy megérezte Piton egyenletes érverését. Akkor vette észre, hogy
véres a keze.
Lassan a ruhája alá nyúlt, hogy
megtapogassa az oldalát. Tapogatózó keze megtorpant, ahogy valami kemény,
vékony tárgyhoz ért. Odafordította a tekintetét, és bután bámult le a vérző
sebre. És az oldalából kiálló törött
varázspálcájára.
Egy pillanatra hányinger fogta marokra
a gyomrát és megszédült. De az ereiben pezsgő adrenalin nem engedte, hogy
elájuljon. Korának legokosabb boszorkánya gondolkodni kezdett. Idegen test
eltávolítása a sebből. Vérzéscsillapítás. Piton felélesztése. Menekülés. Kell
egy varázspálca! Az övé eltört, ergo valaki másé. Nyöszörögve kinyújtózott,
hogy elérje Piton pálcáját. Ahogy lefejtette róla a férfi ernyedt ujjait, és
kézbe vette a sima, fekete fadarabot, úgy érezte valaki a kezébe harapott.
Hermione halkan felsikoltott. A pálca,
mint egy résnyire nyitott ajtó, ízelítőt adott a mögötte rejlő birodalomból:
Perselus Piton mágiájából. A varázserő sötéten, hatalmasan örvénylett, és úgy
acsargott a lányra, mint egy sarokba szorított állat. Hermione jobban megrémült
tőle, mint a sárkánytól.
Újabb köhögésroham rázta meg a testét,
összegörnyedt a fájdalomtól. A körülöttük tomboló erdőtűz egyre félelmetesebb
méreteket öltött, füstje fojtogató lepelként burkolt be mindent. A lángok már
az apró, köves tisztás füvén lobogtak. Hermione kénytelen volt változtatni
eredeti tervén. Első a menekülés. Minden más ráér.
Lenézett a kezében szorongatott
pálcára. Bár a Griffendél–ház tagja volt, mégsem mert tandemben hoppanálni
eszméletlen professzorával. Addig nem, amíg a rosszindulatú fekete fadarab
cafatokra tépheti őket közben.
Új gondolata támadt.
– Renervate! – suttogta Pitonra
mutatva. Ahelyett, hogy a férfi feléledt volna, a pálca újra Hermione kezébe
mart, és nem engedelmeskedett neki.
A forróság egyre nőtt. A fájdalom és a
hőség verejtéke cseppekbe gyűlt Hermione homlokán. El kell tűnniük innen! Ha
fel tudná emelni Piton eszméletlen testét, elég gyorsan tudnának haladni…
– Mobilicorpus!
Mintha savval öntötték volna le a
kezét, és Piton teste továbbra is ernyedten hevert a földön. Bár még öt perc
sem telt el a sárkány halála óta, a tűzkör lassan bezárult körülöttük.
A lány megpaskolta Piton arcát. Semmi.
Pofon vágta. Semmi.
– Professzor! Térjen magához! –
Hermione felzokogott tehetetlen rémületében – Perselus, kérlek!
Semmi.
Hermione kényszerítette magát, hogy
gondolkodjon. Tehát Piton pálcája nem engedi, hogy varázslatot vagy bűbájt
bocsássanak a gazdájára. Talán valami mást megenged. Vakmerő elszántsággal
kiürítette elméjét, hogy megidézze patrónusát.
Kétségbeejtő helyzetükben, a fájdalom
és pánik szorításában nem volt könnyű felidéznie legboldogabb emlékét, de
sikerült…
Hermione egy kórházi szobában ült. A steril falak és a
ropogós ágynemű hideg fehérsége még jobban kiemelte az ágyban fekvő férfi
ébenfekete haját. Perselus Piton viaszosan sápadt arca, lehunyt szemei voltak
Hermione egyetlen társasága az utóbbi hetekben.
Három hónap telt el a Voldemort felett aratott végső
győzelem óta. A Varázsvilág nappal ünnepélyes megemlékezések, éjjel fergeteges
partik lázában égett. De itt, a Szent Mungó ispotályban csend volt.
Három hónap telt el, és Perselus Piton nem tért magához a
kómából. Kifejezéstelen arccal álmodott, amióta csaknem kivérzett állapotban
beszállították a Szellemszállásról, Voldemort átkozott kígyójának marásai után.
Három hónap telt el, és Hermione minden nap ott volt a
Szent Mungóban. A partik nélküle zajlottak, csak a temetésekre járt el.
Naphosszat üldögélt Piton ágya mellett, és várt.
A kilencvenkettedik napon azok az éjfekete szemek
felnyíltak. A gyorsan élesedő tekintet lassan körbejárt a kórtermen és
megállapodott Hermione ragyogó arcán. A lány a férfi fölé hajolt, szempilláin a
boldogság könnyei remegtek. Széles mosolya akkor sem halványult, amikor
megszólalt a mély, reszelős hang:
– Granger, mi az ördögöt művel? Ne szipogjon itt, és
tűnjön a szobámból!
Hermione azt a hangot hallotta a
szívében most is, ahogy lehunyt szemmel, halkan suttogta:
– Expecto Patronum!
Csodák csodája, Piton pálcájának
végéből azúrkék fénykígyó kunkorodott elő, és a levegőben megjelent egy hattyú.
Hermione elmosolyodott patrónusának láttán. Hol volt már a vidám, fürge vidra?
A háború utolsó napjai óta a hattyú, a néma hűség jelképe vigyázott a lányra.
Hermione röviden koncentrált a Minerva
McGalagonynak szánt üzenetre, aztán útjára bocsátotta patrónusát. A kék jelenés
átsuhant a tűzön és eltűnt a Roxfort irányába.
Hermionét újult erő és elszántság
töltötte el. Meg fogja menteni magukat!
Elfojtva fájdalmas nyögését, talpra
küldötte magát. Körül nézett. Szinte nappali világosság borította el a Tiltott
Rengeteget. Az erdőtűz minden irányban tovaterjedt, elpusztítva az ős öreg
fákat, és elhamvasztva a kusza bozótot.
Hermione levette, és a földre terítette
Piton köpenyét.
– Aguamenti! – kiáltotta. Miután a
Piton pálcájából fakadó vízsugár alaposan eláztatta a köpenyt, Hermione magát
is lelocsolta. Nagy nehezen felültette a férfit, és a csurom vizes köpenyt
szorosan köré tekerte.
Aztán kinézett egy rést, ahol a ritkább
aljnövényzet miatt alacsonyabbnak tűnt a tűzkerítés, és tűzoltófogással
megragadva Pitont, vonszolni kezdte.
Nagyon
nehéz volt. És nagyon fájt. De Hermione nem adta fel. Ha kibírta Bellatrix
Crucioját, akkor ezt is ki fogja bírni.
Amikor elérte a lángoló bozótot,
megkönnyebbüléssel látta, hogy csak két–három méteren kell átküzdenie magát.
Távolabb már leégett az aljnövényzet, csupaszon feketéllő rész következett.
Csak arra kell vigyáznia, hogy elég távol maradjon a fáklyaként lobogó fáktól.
Újra felemelte Piton pálcáját:
– Protego!
Kéken derengő buborék vette körül őket,
halványan pulzálva, ahogy a lány koncentrációja újra és újra meggyengült.
Hermione fél kézzel megragadta Piton gallérját, és tovább ráncigálta a férfit.
Másik kezével magasra tartotta a pálcát és belépett a lángok közé.
Kínzóan nehéz volt fenntartani a
bűbájt. Mintha egy tucat kobra tekergett volna a markában, szabadulni
igyekezve, a kezét mardosva. A füsttől újra köhögnie kellett. Az oldalába
fúródott pálca minden mozdulatra újabb kínokat okozott, de nem merte kihúzni,
attól félve, hogy erősödni fog a vérzés. Így is érezte, ahogy a vérveszteség
kiszívja az erejét. Még néhány lépés…
Túl voltak a lángokon. Kimerült
sóhajjal megszüntette a bűbájt, és térdre rogyott. A feketére perzselt és
füstölgő föld forrón simult a tenyere alá, ahogy előre hajolt és görcsösen
hányt. Csaknem elájult a fájdalomtól.
Szinte meg sem hallotta a kiáltásokat,
nem látta a seprűkön száguldó alakokat. Csak akkor emelte fel a fejét, amikor
Filius Flitwick hangja sipított a fülébe.
– Granger professzor! Merlinnek hála,
megtaláltuk magukat!
Hermione hirtelen nagyon fáradtnak
érezte magát. Aztán már nem hallott és nem látott semmit.
7.
Hermione nem tudta mennyi idő telt el,
mire magához tért. A Roxfort gyengélkedőjében volt. Az ismerős kőmennyezet és a
párnája halvány levendula illata valahogy megnyugtatta. Tehát megmentették
őket. Hirtelen szörnyű gondolat villant belé. Mi van, ha nem menekültek meg
mindketten? Mi van, ha ….
A kezdődő pánik elpárolgott, amikor az
ágya köré húzott paraván mögül meghallotta a hangot, amire a legjobban vágyott.
– Elég volt Albus! – kiderült, hogy a
bájitalmester suttogva is tud üvölteni – Ne tedd próbára a türelmemet, mert egy
üszkös vászon cafatként végzed!
– De drága fiam… – Albus Dumbledore
békítő hangja valahonnan Hermione feje fölül jött. A lány felsandított, és
legnagyobb megdöbbenésére az ágya felett függő tájkép közepén a Roxfort egykori
igazgatója üldögélt egy festett tölgyfa tövében álló padon. Dumbledore képmása
röviden a lányra kacsintott, aztán figyelmét a paraván által eltakart Pitonra
fordította. – … semmi szükség a gorombáskodásra! Én csak kifejeztem abbéli
meggyőződésemet, hogy a szóban forgó ifjú hölgy az, akire szükséged van.
– Nem érdekel véleményed, vénember! Már
nem kell hallgatnom rád. És volnál szíves elhallgatni? Még felébreszted.
Az utolsó szavaknál Piton hangja
elvesztette metsző élét, és valami megfoghatatlan lágysággal telt meg.
– Nem hiszem, hogy fel tudnám
ébreszteni. – felelte Dumbledore, újra lepillantva Hermionéra, aki nem is
lehetett volna éberebb. – Én inkább téged akarlak felébreszteni, Perselus, hogy
elfogadd végre az igazságot, és …
– Milyen igazságról hablatyolsz, Albus?
– Hogy szereted.
Néma csend lett. Hermione lélegzete
elakadt, szinte a szíve dobogása is elállt. Szövet suhogását hallotta a paraván
mögül, ahogy Piton idegesen járkálni kezdett.
– Szeretem? – sziszegte a férfi fojtott
hangon – Gyűlölöm azt a csitrit! Érted, Albus? Gyűlölöm.
Hermione nagyot nyelt és lehunyta a
szemét. Tompa kés szaladt a bordái közé. Alig hallotta, ahogy Piton halkan
tovább beszél:
– Gyűlölök benne mindent, a szépségét,
az okosságát, a kedvességét. Az ártatlanságát!
Hermione a gyomrára szorította a kezét
és azt kívánta, bár meghalna.
– És miért, Perselus? – kérdezte
Dumbledore nagyon komolyan.
– Mert ő minden, amire vágyom! –
robbant ki Perselus Pitonból az igazság. Hermione szeme lassan kinyílt.
– És miért olyan szörnyű az? –
kísérteties volt, ahogy Piton saját szavai visszhangzottak Dumbledore szájából.
– Mert sosem lesz az enyém. – felelte a
fiatalabb férfi, és minden erő elhagyta a hangját – Nézz rám Albus! Az apja
lehetnék. Ráadásul elviselhetetlen, gyűlölt gazember vagyok, eltemetve a világ
végén. Szerinted milyen hatással volna a karrierjére, ha egy ex–Halálfalóval
kötné össze az életét? Nem hagyhatom, Albus.
– Ezért kínzod magad, és ezt a szegény
lányt is?
– Inkább gyűlöljön. De legyen szabad.
A szóban forgó lány nem bírta tovább.
Halkan megszólalt:
– Hadd döntsem el én, mit érzek.
Sebzett hördülés hallatszott, aztán két
gyors lépés, és Perselus Piton félrerántotta a paravánt. Holtsápadtan,
elszörnyedve meredt Hermionéra. Aztán szégyen és düh borította lángba az arcát.
Sarkon fordult és az ajtó felé lódult.
– Perselus!
Hermione kiáltására a menekülő férfi
megtorpant, mintha falnak ütközött volna. Ökölbe szorított kezekkel, merev
tartással lassan visszafordult. Hermione már félúton volt hozzá, mire a
hirtelen felugrás miatti szédülés és a sebesülése okozta gyengeség utolérte.
Megingott, a lábai megrogytak alatta. Összeesett volna, de Piton mellette
termett, és elkapta. Hermione hálásan támasztotta a homlokát a feketébe burkolt
mellkasnak. Halkan megszólalt:
– Nem kell semmilyen más karrier, csak
amit roxforti tanárként befuthatok. Pontosan ott vagyok, ahol mindig is
szerettem volna lenni. Már csak egy dolgot akarok véghezvinni életemben.
Boldoggá akarom tenni a férfit, akit szeretek, mert csak így lehetek én is
boldog. – Nagyot nyelt, elszorult a torka. – Megengeded?
Csend ereszkedett rájuk. Hernione csak
állt Piton karjaiban, és nem tudta melyikük reszket jobban. Aztán egy
végtelenbe nyúló, feszült perc után a férfi mutatóujja gyengéden felemelte az
állát, és Hermione végre feltekintett. Perselus Piton mélységesen komor arccal,
összeráncolt homlokkal nézett le rá.
Aztán bólintott.
FINITE
Szavazás
Amennyiben, ez lehetséges, egy rövid (1-2 mondatnyi) szöveges magyarázatot
fűzzetek a pontokhoz, hogy az írók láthassák, mire kapták az adott
pontszámot! A hozzászólásba másold be, a
kategóriákat, és írd oda a pontszámaidat.
Stílus
A történet olvasása közben mennyire találtad az író stílusát élvezhetőnek, kiforrottnak és gördülékenynek?
0-5-ig pontozható
Kulcsok Felhasználása
A
választott kulcsok felhasználását mennyire találtad ötletesnek,
egyediknek? FIGYELEM! Ez esetben a "karakterek" pont alatt csak azt kell
figyelembe venni, hogy mennyire felelt meg a felhasználási
feltételeknek.
Karakter: 0-5-ig pontozható
Helyszín: 0-5-ig pontozható
Varázstárgy: 0-5-ig pontozható
Fogalom: 0-5-ig pontozható
Titkos kulcs: 0-5-ig pontozható
Cselekmény
A leírt történetet mennyire találtad fordulatosnak, eseménydúsnak, izgalmasnak?
0-5-ig pontozható
Szereplők
A történet főszereplőinek és mellékszereplőinek mennyire sikerült megragadni a személyiségét, és azt átadni az olvasóknak?
0-5-ig pontozható
Szubjektív vélemény
Téged személyesen, abszolút szubjektíven mennyire fogott meg a történet?
0-5-ig pontozható
13 megjegyzés:
Tökéletes!
Kedves Író!
*elégedetten sóhajt* Az ilyen történetek döbbentenek rá, hogy mennyire szeretem én ezt a párost, és még mindig milyen szép történetek születhetnek kettejükkel a főszerepben. Habár azt hinné az ember, hogy már semmi újat nem tudnak hozni az írók, ez korántsem igaz. Hermione, mint Piton megmentője, elég gyakori megoldás, ahogy az is, hogy Perselus próbálja elüldözni maga mellől a griffendélest, hogy így is próbálja óvni őt, de végül a lány meggyőzi, hogy ők bizony összetartoznak; de a veritaserum, a sárkány (!!) nem túl gyakori eleme ezeknek a történeteknek. A sztori váza ismerős lehet, de mégis épp elég újdonságot vittél bele, hogy ne nevezzem tucat-történetnek. Igazán élvezetes volt olvasni, szépen kanyarítottad a szálakat, nem kapkodtad el a happy endet, szépen kidolgoztál minden részletet.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Eddy, Kritika Klub
Stílus -5 pont
karakter -5 pont
helyszín - 5 pont
varázstárgy -5 pont
fogalom - 5 pont
titkos kulcs - 5 pont
Cselekmény -5 pont
Szereplők - 5 pont
Szubjektív vélemény - 5 pont
Stílus 4 pont
Kulcsok felhasználása
karakter - 5 pont
helyszín - 5 pont
varázstárgy - 4 pont
fogalom - 4 pont
titkos kulcs - 4 pont
Cselekmény - 4 pont
Szereplők - 4 pont
Szubjektív vélemény - 4 pont
Stílus - 5 pont
Kulcsok:
karakter - 5 pont
helyszín - 5 pont
varázstárgy - 4 pont
fogalom - 4 pont
titkos kulcs - 5 pont
Cselekmény - 5 pont
Szereplők - 4 pont
Szubjektív vélemény - 4 pont
Kedves Drága Író!
Wow! Sőt, WOW! Az ilyen írásokért érdemes kihíváson rengeteg történeten átrágni magam, órákon, napokon át görnyedni a monitor előtt.
Luxor már leírta, de tényleg csak annyit tudok írni, hogy tökéletes volt, izgalmas, nagyon pitonos, kellően szerelmes, és sok-sok plusz pont járna azért, hogy nem lett giccs a vége :))
Pontok:
1., stílus: 5 pont
Külön kösz a dementoros poént!
2., Kulcsok:
karakter - csillagos 5 pont jár Piton professzorért:))
helyszín - 5 pont
varázstárgy - 5 pont, jót nevettem rajta, mert igazából elég sablon ötlet, de a tálalás nem volt az. Annyira arra koncentrál az olvasó, hogy összevesznek azon a büntetőmunkán, hogy szinte átsiklik a lényegen. Ügyes húzás volt!
fogalom - 4 pont (ez picit lehetett volna több is)
titkos kulcs - 5 pont Tetszett a sárkányos ötlet, nekem biztosan nem ment volna az erdőtűz kitalálása.
3., Cselekmény:
5 pont, jó volt, elég volt, kerek, egész volt.
4., Szereplők:
5 pont
Jól hoztad Mionét, de Piton pláne halálos volt.
5., Tetszés: 5 pont.
KEDVENC lesz a Merin :)
Köszöntem, szívből jókat vigyorogtam.
(bocs már nyüzsög a család, nem bírok többet írni, majd a verseny után újraolvasom és lelkendezek tovább az apróságokon, pedig megérdemelnéd)
Mariann, Kritika Klub tag
Stílus - 4 pont
Kulcsok:
karakter - 5 pont
helyszín - 5 pont
varázstárgy - 5 pont
fogalom - 5 pont
titkos kulcs - 5 pont
Cselekmény - 5 pont
Szereplők - 5 pont
Szubjektív vélemény - 5 pont nagyon jó kis történet volt, nagyon tetszett, nagyon jól oldottad meg a titkos kulcsot, nagyon ötletes lett, gratulálok.
Nem nem és nem. Miért kell itt is kék színnel jelölni a múltat? Giccs mindenhol. Tapasztalt írónak gondollak akihez nem illik az ilyen hatásvadász színezés. Ha a történet jó akkor nem kell jelölni más színnel.
Stílus: 2
Karakter: 4 – Tudom hogy itt mindenki lelkendezik Pitonért mert olvastam a hozzászólásokat csak nem értem miért. Jól hoztad, hihetően írtad meg őt de ahogy majd lentebb is írom… nem fogott meg. Valahogy mégis kevés volt.
Helyszín: 5*
Varázstárgy: 3
Fogalom: 3
Titkos kulcs: 3 – Erdőtűz sárkánnyal… ez nekem túl sablonos volt.
Cselekmény: 4
Szereplők: 4 – Jól hoztad őket de egész végig amikor olvastam… nem is tudom. Azonosultam velük de valami mégis hiányzott amitől kicsit zavarba vagyok mert nem értem.
Szubjektív: 3
Stílus: 5p
Kulcsok
Karakter: Itt-ott átesett a prof a ló túloldalára durvaságban, és nem épp egy üvöltözős alaknak ismertük meg, de amúgy kiválóan ábrázoltad őt 4p
Varázstárgy: 5p
Helyszín: 5p
Fogalom: 5p
Titkos kulcs: 5p
Cselekmény: Lendületes, logikus, izgalmas 5p
Szereplők: 5p
Szubjektív vélemény: Nagyon tetszett, gratulálok! :) 5p
Szia, kedves Író!
Stílus: 5 pont
Látszik az írásodon, hogy nem kezdő író vagy. Szépen fogalmazol, jó és érdekes a történetvezetésed.
Kulcsok:
karakter: 5 pont
helyszín: 5 pont
varázstárgy: 5 pont
fogalom: 5 pont
titkos kulcs: 5 pont
Szia a fogalmon kívül nekem az összes kulcs felhasználása rendben volt, egyedül itt kellett visszaolvasnom, hogy hol is volt. Aztán persze leesett, de a többihez képest ezt mégis gyengébbnek érzem. Viszont mivel egy egész pontot nem érzek jogosnak levonni...
Cselekmény: 5 pont
Izgalmas volt, fordulatos, teljesen lekötötted a figyelmem.
Szereplők: 5 pont
Tulajdonképpen tetszettek, jár a maximum pont.
Szubjektív vélemény: 5 pont
Nagyon tetszett a történet, igazán jó volt olvasni, gratulálok hozzá.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Ancsa1537 Kritika Klub (Megtalálsz minket a Merengő Fórumán. :-D )
Kedves Író!
Fúúha, egy borzongatóan jó Snanger! :) Én is csak az előttem szólókat tudom ismételni, valóban tökéletes történettel állunk (ülünk) szemben. Nem csak önmagában állja meg a helyét, de még a kulcsokat is olyan természetességgel, arányosan építetted bele, hogy nem lehet belekötni. Itt ülök és mosolygok, újra Snanger lázban égek. :))
Stílus - 5 (csillaggal!!)
Kulcsok:
karakter - 5 - Perselus elragadóan tökéletes, Hermione szintúgy
helyszín - 5
varázstárgy - 5
fogalom - 4 - értem, hogy háromszor is szerepelt, de ezt egy picit kevésnek érzem, de csak azért, mert a többi olyan jól meg lett oldva.
titkos kulcs - 5
Cselekmény - 5 - logikus, jól felépített, nem elsietett, remek befejezéssel. :)
Szereplők - 5
Szubjektív vélemény - 5
A jót nem kell ragozni, Merengőn majd megy a kedvencek közé, és biztos újra fogom még olvasni, egy élmény volt. :)
Sok sikert és magas pontokat kívánok:
mrsppiton, Kritika Klub (megtalálsz minket a Merengő fórumán)
Kedves Író!
A kedvenc történeteim egyike (másika, mivel épp az előbb írtam, egy korábbihoz, hogy egyike :D - gyenge szóvicc, tehát inkább haladjunk). Nem markol sokat, mégis sokat ad, kerek, izgalmas, cselekményes, kellően sötét, hogy a tömény szerelem ellenére se legyen nyálas. Teljesen elképzelhető ez az egész történet a "Lehetett volna így is" szekcióban. Nézzük a pontokat!
Stílus 5
Kulcsok felhasználása
karakter 5
helyszín 5
varázstárgy 5
fogalom 5
titkos kulcs 5
Cselekmény 5
Szereplők 5
Szubjektív vélemény 5
Kedves Olvasók!
Köszönöm, hogy szakítottatok időt rá, és elolvastátok ezt a kis szösszenetet. Remélem sikerült kellemes perceket szereznem nektek. Őszinte hálám azoknak, akik "tollat" is ragadtak, hogy véleményüket - pontokkal vagy anélkül - kifejtsék. Tanulságos volt. Köszönöm.
KyriaEternal
Megjegyzés küldése