Hermione egy olyan lány aki bármilyen nehézséggel is szemben állt, mindig mindet megoldotta. Tudta, hogy mi a helyes és az által cselekedett. De egy rémálom után újra az lehet aki régen volt? A régi barátok még mindig barátnak számít? Barátból ellenség, ellenségből barát?
Korhatár: 16
Kategória: romantikus dráma
Kulcsok: Draco Malfoy, Godrick's Hollow, Időnyerő, Tűz, Sziklaomlás
Jogok: Minden J.K.R.-t illeti.
UTOLSÓ
CSÓK
Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar el fog telni az egy év. Észre se vettem
olyan hirtelen. Lehet az-az oka, hogy mindig otthon ültem és vagy olvastam,
vagy állandóan takarítottam. Ez lett az új hobbim, a takarítás. A magányos
napokat valamivel el kellett foglalnom, és más ötletem nem volt. Minden reggel
arra ébredtem, hogy magányos vagyok. Körbenéztem és nem volt ott mellettem.
Hiába telt el már az egy év, még mindig hiányzik. A reggeli étkezések egy ideig
kimaradtak, és az újság közelébe se mentem, pedig már rossz híreket rég nem
közöltek, de mégsem voltam hajlandó hozzá nyúlni. A monoton napok úgy
kezdődtek, hogy az ébredés után egyenesen a temetőbe mentem. Főleg akkor esett
jól kimenni, ha rosszul kezdtem a napot. Valahogy jobb kedvem lesz tőle és
máris jobbnak látom az egész napot. Különös, hogy én ott töltődök fel igazán.
Ha kimegyek a sírhoz és ott ülök mellette, akkor olyan, mintha nem hagyott
volna itt a világban egyedül. Itt mindig át tudom gondolni, hogy miken mentünk
keresztül, miket kellett átélnünk és mind ez azért van, hogy jobb ember legyek
és nem szabad feladni. Főleg most nem. Ilyenkor visszakalandozok, hogy milyen
is volt az a pár év vele. Egy-másfél órákat ülök, mielőtt hazaindulok. Amint
belépek, az ajtón egyből visszarángat az élet és a magány. Folytatódik az-az
élet ahol csak abból állnak a napok, hogy felteszek egy teát főzni, majd egy
csészével leülök, és lapozgatom a fényképalbumot. Lapozgatás közben pedig az
emlékek térnek vissza. Ezek az emlékek addig nyúlnak vissza, amikor ott állok
az ajtó előtt és hirtelen minden megváltozik…
5 éve ezelőtt
A történet ott kezdődik, hogy az egyik nap, pontosabban egy szerdai napon,
hogy arra ébredtem, hogy nagyon esik az eső. Szinte éreztem, hogy valami nincs
itt rendben. Mivel nem volt itthon Ron és tudtam, hogy este ér haza, neki is
láttam a takarításnak és a vacsorának. Már egy hete, hogy elment, de nekem ez
olyan volt, mintha örökkévalóság lenne. Ezért is gondoltam, hogy alaposan
kitakarítom a lakást. Amolyan meglepetésszerűen. Bár mindig rend van itthon,
lehet nem is lesz meglepetés neki. De addig is lefoglalom magam. Már nagyon
várom, hogy hazajöjjön. Alig telt el egy kis idő, amikor az ajtón dörömbölni
kezdtek. Ki lehet az ilyenkor, hisz én most szabadságon vagyok? Kérdeztem
magamtól. Ahogy kinyitottam az ajtót szó szerint beesett egy alak. Hiába
hoppanált az ajtóhoz, mire kinyitottam az ajtót csurom vizes volt. Szó szerint
ömlik odakint az eső. De nem szeretem az ilyen időt.
– Áh, jó reggelt, maga Hermione Granger? – kérdezte egy számomra vadidegen
alak. Pedig ritkán esik meg velem, hogy én valakit ne ismerjek. Barna esőkabát
volt rajta és egy kalap, ami megvédte az esőtől. A kezében egy táskát
szorongatott, hogy ne legyenek vizesek a benne lévő dolgok. Vajon mit akarhat?
– Igen, de mit keres itt? – kérdeztem tőle
– Nem mit, hanem kit, és méghozzá önt keresem. – válaszolta, miközben
próbált volna beljebb jönni, mert az eső szüntelenül esett, és egyre jobban beborult
az ég, mintha valamit gyászolna.
– Fáradjon beljebb. Kér egy csésze teát? – kérdeztem, amire csak megrázta a
fejét.
– Nem köszönöm, inkább üljünk le – mondta, miközben intet a kanapé felé.
– Miért valami baj van? – hiába kérdeztem csak a kanapé felé mutatott.
Leültünk, miközben már a táskájában kutatott. Elővett néhány papírt, amivel egy
darabig elszöszmötölt, de már annyira sugároztam felé a kíváncsiságomat, hogy
nem bírta tovább.
– Granger kisasszony, nagyon sajnálom, de amit el kell mondanom, az
egyáltalán nem lesz jó hír. – kezdett bele a mondatba, amire én felugrottam a
kanapéról, és a szám elé kaptam a kezem.
– Kérem, üljön le, sokkal jobban jár. Addig nem fogom folytatni. – mondata
nagyon lesújtott, de nem nézett a szemembe így éreztem tényleg jobb lesz, ha
leülök. Még ha megöl a kíváncsiság is. Mi lehet ennyire rossz?
– Valami történt? – amint leültem, megkérdeztem, de olyan halkan, hogy
előrébb kellett hajolnom, hogy meghallja. Lesütött fejjel, de belekezdett a
mondatba.
– Sajnálattal kell, közlöm, de Mr. Weasley meghalt. Tegnap délután történt
a baleset.
– Nem, az nem lehet. – meg se tudtam mozdulni, mintha hirtelen megállt
volna az idő. Nem. Ez nem történhetett meg.
– Mi történt? – próbáltam össze szedni magam és nem összetörni
előtte, hisz volt már ennél rosszabb napok is… nem… ez nem igaz. Miért akarok
hazudni magamnak? – Kérem, mondjon el mindent, mert szeretnék róla tudni! –
fakadtam ki.
– Rendben. De előre szeretném közölni, hogy részvétem a férje iránt. – a
férj szó hallatán összerándult a gyomrom és egy könnycsepp csordult végig az
arcomon. Amit mond biztosan nem történt meg!
– Egy titkos küldetésen vettek részt a hegyekbe. Éppen felfelé tartottak,
amikor sziklaomlás volt és elsöpörte őket. Hirtelen történt az egész.
Mind a hárman meghaltak. Nagy tragédia kisasszonyom, nagy tragédia.
Viszont amit feltétlenül fel kell olvasnom. Mr. Weasley egy levet írt még
régebben, amiben önhöz ír. – lapok között keresgélve elővett egy levelet. Rám
nézett és megkérdezte, hogy bele kezdhet–e. Remegett a keze és vele
együtt a papír is. Teljesen kivert a víz. Levél?
– Csak egy kérdés. Mikor írta ezt a levelet? – muszáj volt egy olyan kérdést
feltennem, ami eltereli a gondolatomat. Hogyan történhetett ez?
– Amikor aurornak jelentkezik, az ember kap egy ilyen lehetőséget, hogy ha
bármi történik, akkor egy búcsúlevelet írhat, és amint látja Mr. Weasley élt a
lehetőséggel. – mutatta fel a lapot.
– Értem – válaszoltam, miközben hátradőltem a kanapén – kérem, olvassa fel
a levelet.
– Biztosan azt szeretné, hogy én olvassam fel a levelet? – kérdezte, mire
közöltem vele, hogy igen, mire egy kicsit elgondolkodott, vett egy nagy levegőt
és bele is kezdett.
„Drága Hermione! Ha ezt
olvasod, akkor én már nem leszek az élők között. Ezt a mondtatot kicsit fura
volt leírni, de tud, hogy én nagyon, de nagyon szeretlek, és nem szeretném, ha
miattam összetörnél. Nem szeretnélek úgy látni, és ezt te is tudod. Egy
valamire kérlek az csak az, hogy a síromba helyezd mellém az időnyerődet
és az egyik könyved, amelyikkel mindig fejen vágtál, amikor dühös voltál rám.
Tudom, hogy nem fogok tudni elbúcsúzni tőled, és ez fáj. Bármi is történik,
lépj tovább, hisz te egy csodálatos nő, vagy aki a boldogságot megérdemli.
Ölelek és csókollak odaátról. Ron „
– Ennyi a levél. Ha bármit szeretne kérdezni, akkor csak nyugodtan. – adta
át a levelet, miközben bennem millió kérdés akart volna a felszínre törni, de
csak egy jött ki a számon.
– Ami a levélben van, teljesíteni lehet? – néztem rá.
– Természetesen ez a levél nem egy végrendelet, de ami benne van, azt lehet
teljesíteni, ha nagyon szeretné. Amint látom, két dolog van. Mind a kettőt
szeretné teljesíteni, vagy csak az egyiket? – nézett ki a papír felett rám.
Hirtelen nem tudtam, hogy mit válaszoljak. Az időnyerőt az iskolába használtam
utoljára, de attól független nem akarok megválni tőle. Ugyan úgy, mint Rontól
se. De muszáj, hisz már ő elment és nem tudok mit tenni ellene. Mit tegyek? –
Szeretném mind a kettőt teljesíteni. – sóhajtottam, mire ő felállt és már ment
is az ajtóhoz, majd visszafordult egy mondat erejéig.
– Rendben, majd ha kiválasztotta a könyvet, akkor küldje el nekünk és még
egyszer, had nyilvánítsam ki a részvételemet. Viszont látásra.
Ahogy elment az idegen férfi, akinek nem is akarom tudni a nevét, akkor
jöttem rá, hogy elég sok mindent meg akartam volna még kérdezni. Hogy vajon a
Molly-ék tudnak-e róla? Vagy esetleg Harry? És, hogy mi tévő legyek? Az
első dolog az lesz, amit megígértem. Határozottan álltam fel a kanapéról,
amikor hirtelen kinyílt az ajtó és Ginny jött be rajta. Nem is jött, hanem
inkább rohant be az ajtón. Egyből átölelt és mind a kettőnkből egyszerre kitört
a zokogás. Amint átölelt akkor döbbentem rá, hogy már lassan egy éve, hogy nem
találkoztunk, de még baglyot se küldtünk egymásnak. Pedig előtte heti szinten
találkoztunk, még ha egy kis ebédre, vagy vacsorára. És most itt állunk én férj
nélkül ő pedig egy újabb testvért veszített el. Hihetetlen. A nagy ölelkezés
után csak némán néztünk egymásra. Csendet Harry törte, meg ami meg is lepett,
mert nem vettem észre, hogy ő is itt van.
– Szia, Harry – köszöntem neki, amire bólintott egyet és megölelt. – El se
tudom hinni – próbálkoztam terelni a szót, de ez valahogy most nem ment.
– Tudom – mondta Ginny – anya teljesen ki akadt, apa alig tudja
megvigasztalni, minden fél óra után újra rá tör a zokogás. Este nem is aludt.
– Ti már este tudtátok, hogy mi történt? – fordultam felé, amikor újra
feltettem a kérdést. – Este óta tudjátok? Mióta?
– Igen, a baleset után két óra múlva. – válaszolta – Miért te mióta tudod?
– nézett rám én meg hirtelen megfordultam és a konyha felé vettem az irányt. –
Alig fél órája – pördültem meg kicsit gyorsabban, is, mint ahogyan kellett
volna, de az idegességtől azt se tudtam, hogy hol vagyok. Miért én tudom meg a
legkésőbb?
– Az, hogy van, hogy én még csak most tudtam meg? – vontam fel a szemöldök.
Tudom, hogy nem most kéne vitatkozni, de akkor is, eddig úgy éreztem, hogy én
is család tagja vagyok. Vagy csak voltam? Mi történt?
– Nem tudom, fogalmam sincs, de ne ezzel foglalkozzunk. – válaszolta Ginny
amire Harry bólintott.
– Rendben. Üljetek le. Rég voltatok itt. – mondtam, miközben lehajtott
fejjel mentem a konyhába.
Neki álltam egy újabb teának, és közbe mellém állt Ginny. Nézte, ahogyan
felrakom a vizet, majd megálltunk egymás mellett.
– Most már nem lesz olyan, mint régen. – mondta és láttam, hogy egy könny
szökött a szemébe. Kicsit megsajnáltam, mert tudom, hogy mire gondol. Azokra az
időre, amikor még suliba jártunk. És igaza van.
– Tudom – suttogtam – és ez nagyon megrémiszt.
Teakészítés közben feltörtek a régi emlékek, amiken nagyokat nevettünk. A
helyzet nem ezt kívánta volna, de volt egyes sztori, amit nevetés nélkül nem
hagyhattunk volna ki. Lehet, fura, de úgy érzem, Ron el is várta volna, hogy
nevessünk. Együtt. Mint régen. Késő délutánig beszélgetünk, amikor hirtelen
Ginny közölte, hogy most már menniük kell, mert még Mollyékhoz is be kell
menniük, amit én természetesen megértek és kértem adják át az üdvözletemet
neki. Bólintott rá, hogy természetesen át adja és már indultak is. Újra egyedül
maradtam. A nagy házban egyedül. Fürdő szoba felé vettem az irány, meg
nyitottam a csapott és beültem a kádba. Egy forró fürdő most tökéletes lesz.
Fürdőzés közbe az agyam járt. Egy év után újra láttam a régi barátaimat, de
csak azért, mert Ron maghallt Ez szörnyű. Hát igen eltelt az egy év. És a
régi barátokból teljesen vadidegenek lettünk egymásnak. Igaz, Ron és Harry egy
helyen dolgoztak és folyamatosan járt haza Mollyékhoz, de nélkülem. De miért?
Miért nem mentem soha vele. Miért csak tíz percre ugrott be a szüleihez? Engem
miért nem vitt magával? Tulajdonképpen én miért nem mentem vele? Addig
töprengtem a kádba, míg ki nem hűlt a víz. Kezdtem vacogni így inkább
kiszálltam és felöltöztem. A tükör előtt álltam, és csak néztem ki a fejemből.
Alig telt el pár óra, de már most piros és karikásodik a szemem. Érzem rossz
napok, sőt hónapok fognak jönni és már most ilyen vagyok. Nem fogom ezt
kibírni. Amint kiléptem a fürdőből és beléptem a szobánkba teljesen kiborultam,
talán most fogtam fel teljesen, hogy nem jön vissza. Újra könnyes lett a szemem,
ahogyan beültem az ágyba és magamra takartam a takarót. Nem tudom, meddig de
elég sokáig forgolódtam, amikor végre megnyugodtam és el tudtam aludni. Nem
sokat, de az is valami. Abba reménykedtem, hogy másnap, amikor felkelek minden,
ami ma történt az csak álom volt és majd itt fog aludni mellettem, amikor
felébredek. De nem.
Másnap reggel mikor felébredtem teljesen kimerülve ültem fel az ágyba és az
első gondolatom az volt, hogy vajon tegnap mi történt. Az ágy másik oldalára
pillantottam és akkor döbbentem le. Ron nem jött haza. És nem is fog. Meghalt.
Ezután sorra ugrottak be a pillanatok. Az idegen, Harry és Ginny látogatása és
a magány. Visszafeküdni nem volt kedvem, de kimászni se belőle. „Semmihez sincs
kedvem” érzésem volt. Nagy erőt vettem magamon, amikor egy bagoly huhogott az
ablakban. Megérkezett a posta. Oda mentem gyorsan az ablakhoz, ami már ilyenkor
rég nyitva szokott lenni. Szegény jó neki mehetett. Bedobtam neki az erszénybe
a kis tallért és vettem el tőle az újságot, azután megfordult és elszállt.
Automatikusan nyitottam szét az újságot, amit ma nem kellett volna megtennem. A
főoldalon természetesen a tegnapi hír volt rajta. Fotón Ron a két munka
társával, akit nem ismerek. Furcsa, egyre több olyan ember van, aki jóba volt
Ronnal, viszont én nem ismerek. El se olvastam az újságot, csak ledobtam az
ágyra és már mentem is ki.
A temetésre a baleset után rá három nap múlva került sor. Előtte való nap
Átjött hozzám Molly és Arthur, hogy nálam töltsék az éjszakát. Legalább addig se
voltam egyedül. Azt nem mondanám, hogy hangosabb lett volna a lakás, de egy
kicsivel, sokkal jobb volt a hangulat. Olyan rég láttam őket, hogy jó volt egy
kicsit beszélgetni velük. Temetés napján ott álltam a fekete egyrészes ruhámba
a tükör előtt és észrevettem, már most fogytam pár kilót. Te jó ég. Hogy fogom
én ezt kibírni? Benézett hozzám Molly, mire felé fordulva biccentettem,
hogy megyek. A temetésen nem sokan voltak, de akik ott voltak, az mind a jó
barátai voltak. Bár a felét alig ismertem, vagy nagyon, de nagyon rég láttam
őket. A szertartás után nálam volt egy kis megemlékezés ahol mindenki klikkeket
alkotva beszélgetett. Nem sokáig voltak, de nekem ez nagyon sokat jelentett.
Egy részt, mert nem volt üres a lakás, más részt pedig, előttem állt Ron teljes
emléke. Ahogyan végig néztem az embereken. Itt volt a családja, a Roxfort
griffendélesei szinte mind, de a többi házból is jöttek nagyon sokan és az
auror munkatársakról ne is beszéljünk. Ami szinte megdöbbentett az Frics volt.
Argus Frics. Ő volt ez egyetlen, aki oda jött hozzám és elmondta, hogy nagyon
sajnálja, és kár, hogy nincs köztünk, mert szívesen megbüntetné. Ezzel mosolyt
csalt az arcomra, amire ő is erőltetett egy mosolyt az arcára, majd tovább
állt. Ha ezt hallotta volna Ron. Vége fele mindenki odajött hozzám köszönéskor
és a részvétel után indultak is haza. Már nagyon késő volt mikor indultak
Ginnyék is.
– Nem maradtok éjszakára? – kérdeztem tőle, mikor Harry felé néztem, aki
még a Weasley család többi tagjával beszélgetett.
– Nem, muszáj mennünk, de anyuék itt szeretnének maradni, ha nem baj. –
mondta, miközben Molly odaállt mellénk.
– Nem, dehogy is. Sőt nagyon örülnék, ha maradnátok még. Nem szeretnék
egyedül itthon lenni. – mondtam, amikor már fogta is a vállam és gyorsan
megölelt.
– Jaj, kedveském nagyon szépen köszönöm – fordult meg, miközben már magára
kötött egy kötényt és neki állt a takarításnak. Nem is ő lenne, ha nem kezdett
volna hozzá.
– Nagyon szépen köszönöm – ölelt meg Ginny és intett Harrynek, hogy
induljanak, amire ő elköszönt a fiúktól és oda jött hozzánk, megölelt mire egy
köszönöm-öt mondtam és már távoztak is. Úgy érzem, mostanában megint nem
fogom őket látni.
A pakolásra már csak hárman maradtunk. Mindenki a saját dolgát végezte így
hamar végeztünk vele. Jó, hogy itt maradt velem Molly és Arthur. Nélkülük ma
biztosan nem fejeztem be volna. Sőt szerintem egy hétig is így állt volna a
ház, pedig nem szeretem a rendetlenséget. Másnap kora reggel elmentek, aminek
én nem nagyon örültem. Ez van. Újra a magány.
A temetés után a napjaim úgy teltek, hogy Ginny átjött egy–két órára és
volt, amikor Harry is elkísérte. Pedig azt hittem, hogy nem fognak
meglátogatni. Legalább addig se voltam egyedül. De idő elteltével egyre
kevesebbet jártak addig, míg már nem is jöttek. Megint, mint amikor meghalt. Ez
nagyon elszomorít. Bár én se mentem sehova csak dolgozni voltam hajlandó
kimenni, máshova nem akartam kimozdulni otthonról. Nem volt hozzá erőm. A fejem
tele volt olyan kérdéssel, amik megválaszolatlanok voltak, és nem szerettem
volna újabbakat hozzájuk rakni. A monoton napokat egy dolog törte meg, azt
viszont nem akartam. De ez van.
Egyik nap takarítgattam, mert nagyon nagy por volt, mikor kopogtattak
az ajtón. Hirtelen két féle érzés tört ki belőlem. Az egyik az, hogy vajon ki
lehet az, a másik viszont, egy olyan érzés volt, ami azt sugallta, hogy valami
rossz hírt hoznak, amit én nem akarok hallani. De ha nem nyitom ki, akkor nem
tudom meg. Nagy erőt vettem magamon és kinyitottam az ajtót. Nem erre
számítottam, de megnyugodtam, hogy egy ismerős arcot láttok az ajtóban. Szőke
haj és földig érő köpeny. Igen tényleg ő az.
– Draco? Te mit keresel? – kérdeztem, amikor felnézett a cipőjéről rám.
Vajon mit nézett rajta, mikor eltakarta a köpeny?
– Kicsit fura, tudom, de kíváncsi voltam, hogy–hogy vagy. – a választ már a
szemembe mondta közben egy helyben fel–le himbálózott.
– Ohh, értem, köszönöm. Gyere beljebb, vagy nem is tudom. – motyogtam alig
hallhatóan, amire mosolyogva bólintott én meg kérdőn néztem rá.
– Bocsi, csak azt hittem, hogy majd rám csukod az ajtót és elküldesz
hidegebb helyre, amiért ide mertem jönni. És hát meglepődtem, hogy nem ezt
tetted. – mondta, de már a mosoly eltűnt az arcáról. Vajon komolyan gondolja
mind ezt?
– Hát egy percig végig futott az agyamon, de mivel mostanában csak te
nyitottad rám az ajtót inkább nem tettem. – feleltem.
Jó akkor megnyugodtam. Bejöhetek? – kérdezte, amire felemeltem a fejem és
közöltem neki, hogy már ezt mondtam neki és, hogy jöjjön beljebb.
– Áh, itt a régi Hermione, akit én ismerek – nézett a szemembe, amire a
szám mosolyra görbült – és még mosolyt is csalok az arcára.– tette hozzá. – Hát
ez hihetetlen.
– Igen, még engem is meglep. De most már ne álljunk itt az ajtóba – fogtam
meg a kezét és húztam be a nappaliba. Kicsit húzatta magát, mintha meglepődött
volna a hirtelen mozdulatomra, de még is követett, ami viszont engem lepett
meg. Az élet néha furcsa. Nagyon is az.
– Ülj le! Tehát miért jöttél? Ki nevetni? Vagy esetleg gúnyolódni? –
robbant ki belőlem a rengeteg kérdés, amire csak elnevette magát.
– Most meg mit nevetsz? Jó, kiröhögted magam akkor most kérlek, távozz! –
förmedtem rá, amire ő abba hagyta a nevetést.
– Pont ezért jöttem! –kezdet bele – azért mert tudtam, hogy egyedül vagy!
Pontosabban sejtettem! És úgy éreztem el kell, hogy jöjjek ide.
– De minek? – néztem rá kérdőn mire megrázta a fejét.
– Fogalmam sincs. De még is szerettem volna eljönni. Tudom, hogy
hihetetlen, de most kérlek, higgy nekem. Kicsit furcsán hangzik, főleg a
történtek után, de pont azok miatt szeretnék bocsánatot kérni. Remélem,
megbocsátasz. – mondta
– Ezt most komolyan gondoltad, vagy csak úgy mondtad az egészet? –
próbáltam felfogni, hogy mit mondott, de oly sokáig tartott, hogy csak ezt
tudtam kinyögni.
– Igen, komolyan gondoltam – ha nem láttam volna a reakcióját a válaszomra,
akkor el se hittem volna az egészet. Lenézett az ölébe és ült velem szembe. Nem
mert a szemembe nézni, de ha fel is, mert volna tekinteni valószínű, hogy akkor
meg én sütöm le a szemem.
Egy ideig csak néma csendben ültünk egymás előtt, ami egy idő után nagyon
kínos volt. Bár nem gondoltam volna ezelőtt, hogy ilyen megtörténik. Ha valaki,
akkor azt mondja nekem, hogy egyszer majd Dracóval úgy le tudok ülni egy
asztalhoz, hogy nem kiabálunk egymással, akkor tuti, hogy kiröhögtem volna.
Néma csendben ültünk, ami nagyon zavart. Valamivel meg kell törni a csendet. De
ennyi év után, mivel. Hogy miért piszkált folyton az iskolába? Vagy egyáltalán
mit keres itt? Mégis nem ezek a kérdések voltak, amit legelőször tettem fel.
– Hogy vagy? – néztem a szemébe, amiből semmit nem tudtam kiolvasni.
Vajon mire gondol?
Egy kicsit gondolkodott, hogy vajon mit mondjon majd bólintva válaszolt.
– Nem jobban, mint Te. –nem tudom, hogy mire gondolhat, de érzem, hogy most
ez nem az–az idő, hogy rákérdezzek. Lehet, el se mondaná. Így csak bólintottam
egyet.
Ahhoz képest, hogy nem olyan sok jó dolgot tudtunk felidézni mégis úgy
emlékeztünk vissza a múltra, hogy nem változtatnánk rajta. Pont azok miatt
nőttünk fel és a legtöbb emlék után voltak a legnagyobb tapasztalataink.
Természetesen a „Mi lett volna ha?” Kérdésre elég sok jó történetet ki
találtunk, ami egy kicsit felvidított.
Annyira elterelte a gondolataimat Draco a sok vicces történetével,
hogy észre se vettem, hogy már teljesen sötét van odakint. Ha nem kezd el a
hasam korogni valószínű másnap reggelig ott ültünk volna a kanapén. Próbáltam
meggyőzni, hogy maradjon, legalább vacsorázzon velem, mielőtt elmegy, de ő csak
annyit mondott, hogy már az is nagy haladás, hogy beengedtem a házamba. Én
megpróbáltam. Megköszöntem neki, hogy eljött, és szívesen várom máskor is,
amire bólintott és kezet fogott velem, majd távozott. Ahogy elment úgy ment el
vele a jó kedvem is. Egy kis időre elfelejtethettem a mindennapjaimat. De pont
vele. Nem gondoltam volna. Gyorsan megvacsoráztam már a két falat annak számít,
majd próbáltam lefeküdni, aludni. Nehezen aludtam el. Folytan forgolódtam.
Vajon jó volt–e, hogy beengedtem Dracót? Mit fognak hozzá szólni? Órákat
töprengtem rajta, majd meguntam és azzal zártam le, hogy senkinek nincs hozzá
köze, mert Ő volt az-az egyetlen ember, aki foglalkozott velem.
Másnap reggel arra ébredtem, hogy mosolygok. Mostanában nem volt ilyen
alkalom. Ezt meg kell ünnepelni. Gyorsan felöltöztem és neki álltam főzni. Nem
is tudom, mikor voltam ilyen fitt, mint most. Pedig alig aludtam vagy három
óránál többet. Szó szerint pörögtem, ami kicsit furcsa, de úgy érzem, mintha a
régi önmagam lennék. Egy kicsit igaza van Dracónak, de bosszantó, hogy pont
neki van igaza. És ami még tetőzi, egész nap azt vártam, hogy vajon jön-e ma
is, még ha csak öt percre is. Még bejárati ajtót is nyitva hagytam, mert
féltem, ha valaki kopog, rátöröm az ajtót a kíváncsiságom miatt. Bár nem sokáig
hagyhattam nyitva az ajtót, mert elkezdett fújni a szél, amitől csapkodni
kezdte az ajtót. Meg amúgy is ki jött volna meglátogatni engem? És az idő
ellenem állt. Ez nem igaz! Már szó szerint mindent megcsináltam otthon, ami
lehetett, vagy elfelejtette volna és csak reggel 10 óra van. Halálra fogom unni
magam. Életembe nem csüngtem ennyit az ablakba, mint most. Mintha újra fiatal
lennék. Egész nap a szobámba csak körbe–körbesétáltam, mint aki meg őrült
volna. És megtörtént a csoda. Amire egész nap vártam. Valaki kopogott. Nem
mertem kinyitni, pedig tudom, hogy csak Ő lehet, hisz mostanában rajta kívül
senki nem látogat meg. Kicsit túlzottan nyitottam ki az ajtót, mint ahogy
szerettem volna. Ez látszott rajta is, de még így is mosolygott. Mint ahogyan
én is. Csoda, hogy nem szedtem ki az ajtót a helyéről.
– Jó reggelt. Látom, már nagyon vártál. – dőlt neki az ajtófélfának, és
észrevettem, hogy milyen szép kék a szemei. Gyönyörűek. Eddig miért nem vettem
észre? Talán, mert nem akartam?
– Itt vagy? – kérdezte, amire feleszméltem az elbambulásomból. Kicsit se
kínos.
– Igen, neked is jó reggelt. Mit szólnál, ha kint reggeliznénk? Már ha te
még nem reggeliztél? – mondtam egy szuszra, amire ő egy kicsit meglepődött.
Lehet, hogy nem erre számított? Bár mondjuk, nálam mire lehet.
– De reggeliztem. De te még nem reggeliztél? – kérdezte – Hisz már mindjárt
dél lesz? – mutatott be a fali órámra miközben kérdőn nézett rám. Na, jó egy
kicsit kínos, hogy csak rá vártam egész nap, és emiatt nem is ettem egy falatot
se. De erről neki nem kell tudni.
– Nem baj, akkor ebédeljünk, úgy is olyan szép idő van. – néztem a háta
mögé, amire ő is oda kapta a fejét, majd vissza rám és mosolyogva mondta, hogy
akkor segít kipakolni.
Tíz perc se telt el, és már nagyban kint ültünk a pokrócon a ház előtt lévő
fa alatt. Tavasz van és most nyílnak a virágok. Olyan romantikus. Neki is
kezdtünk a reggeli ebédnek. Ahhoz képest, hogy azt mondta, hogy úgy jött ide,
hogy előtte reggelizett, nem úgy tűnt. Jó lakottan dőltem hátra és néztem bele
a napba. Jól esett a D–vitamin. Felültem és körbe néztem udvaron és akkor
csodáltam meg, hogy milyen rég nem voltam kint. Tulajdon képen csak a házba
voltam bent. Többet kell kint lennem mostantól. Rá néztem Dracóra és láttam
rajta, hogy valamit akar mondani, de nem mer belekezdeni.
– Valamit szeretnél kérdezni? – tettem fel, a kérdést, mert ő biztosan el
akarja mondani én meg szeretném hallani.
– Amit az azt illeti, igen szeretnék. Csak nem tudom, hogy kezdjek hozzá.
– Hát akkor kezd az elején? – mondtam neki mosolyogva.
– Jó. Rendben. De ha nem akarsz rá válaszolni, akkor nem kell.
– Elsőnek mond a kérdést és akkor meglátjuk.
– Oké. Szóval azt szeretném megkérdezni, hogy Potter–ékkel nem tartod a
kapcsolatot. Mármint Harry–ékkel? – szinte sejtettem, hogy erre fog rákérdezni.
– Sajnos mostanában nem nagyon szoktunk találkozgatni. – válaszoltam.
– Még nem is írnak? Miért?
– Nem, még azt se és nem tudom miért. De viszont annak örülök, hogy te
legalább itt vagy. – néztem a szemébe. Megsimította az arcom és magához ölelt
és megcsókolt. Hirtelen történt az egész, de nem bántam meg. Forró, hosszú és
gyengéd volt. A csók végén alig tudtam rá nézni, olyan furcsa volt a
helyzet. Fülembe súgta, hogy most el kell menni, de holnap is vissza fog jönni
és szeretné, ha addig bemennék, nehogy a végén megfagyjak. Felállt és ott
hagyott. Elég sokáig ültem ott, mire felfogtam, hogy Draco megcsókolt és én meg
hagytam.
Draco mellett a napok csak pörögtek és pörögtek. Szinte minden nap átjött
hozzám, míg a végén már könyörögtem neki, hogy estére is maradjon. Két hónap
után elértem, hogy igent mondjon rá. Ebből az lett, hogy heti egyszer itt
aludt nálam, aminek nagyon örültem. Ez idő alatt nagyon összekovácsolódtunk és
azt éreztem, hogy boldog vagyok. Nagyon jó volt újra valaki mellett lenni és nem
csak egyedül. Rossz volt visszagondolni, hogy a mostani jó helyzetemet miknek
köszönhetem. De mivel már rég nem tartom a kapcsolatot Ginnyékkel úgy érzem,
mintha a régi életem–lezártam volna, és egy újba kezdenék. Mivel hozzám
költözött Draco, aminek az volt a feltétele, hogy bemegyek vele a városba így
rávettem magam, hogy egy kicsit kimozduljunk. Ennek viszont híre is ment, amit
nem mindenki kezelt úgy, ahogy kellett volna. Mollytól féltem a legjobban, de ő
jól kezelte a helyzetet, még levelet is írt, hogy örül, hogy túl tudtam tenni
rajta magam, és sok sikert kíván a további életben. Viszont, Ginny teljesen
kikelt magából, amire nem számítottam. Nagyon nem.
Már másnap átjött hozzánk és amint ajtót nyitottam egyből nekem is támadt.
– Had nézzem, tényleg itt van? – lökött odébb az ajtóból köszönés nélkül
– Neked is, szia! Örülök, hogy látlak! – fordultam felé, de ő már addigra a
szobákat járta, valószínű Dracót kereste.
– Hol van? – nézett rám, olyan mérgesen, hogy már kínosnak érzetem a
helyzetet.
– Figyelj! Draco most nincs itt! – válaszoltam. – És kérlek, nyugodja meg!
Mi történt?
– Mind egy is! Úgy is veled akartam beszélni! – mondta és elém állt.
– Nem tudom, hogy mit szerethetsz benne, főleg azok után, amit tett velünk.
Vagy te már arra nem emlékszel? – nézett a szemembe. – Nem tudom, hogy mi van
veled, de csalódtam benned. – közölte.
– Még, hogy te csalódtál bennem? – néztem rá. – Hisz mielőtt meghalt volna
Ron nem is jártatok hozzánk. Utána is csak pár napig jártatok át hozzám.
Teljesen magamra hagytatok. Melletted ott volt Harry, de én mellettem ki volt?
Ha nem lett volna Draco, most nem tudom, hogy mi lenne velem. – néztem rá és
nem tudtam leolvasni az arcáról, hogy vajon mit gondol rólam. Azt biztos, hogy
gyűlöl, de vajon miért azt nem tudom.
– Te se jöttél át hozzánk és nem volt megtiltva. Még akkor sem, amikor Ron
élt.
– Mert Ron nélkül nem akartam menni és ő úgy jött mindig haza, hogy volt
nálatok. De most hiába veszekedünk a múlton, azon már nem tudunk változtatni.
– Rendben! Akkor szakítsz vele és költözz hozzánk! – tárta szét a karját.
– Nem! Nem fogok! Itt volt mellettem, amikor más nem volt és most nem fogom
csak úgy itt hagyni. Szeretem őt és ezt neked el kell fogadni!
– Igazán? Rendben, akkor jól figyelj, soha többé nem akarlak látni, jobb
lesz, ha elmész a városból is vele, mert itt nem sokan látnak szívesen. Azért,
mert anya azt mondta az nem azt jelenti, hogy neki nem fáj, amit csinálsz!
Eddig se jöttél, de most már nem is kell! Nem látunk szívesen!
– Kérlek, most menj el! – mondtam neki, és már ment is ki az ajtón.
– Rendben, nem is akarok tovább maradni itt! – rontott ki az ajtón.
Lezuhantam a kanapéra és kitört belőlem a sírás. Amikor haza ért
Draco még mindig ott ültem és zokogtam. Kicsit meglepődött, de nem mondott semmit.
Leguggolt mellém és megsimította a hajam. Nagy nehezen abba hagytam a sírást és
elmeséltem, hogy mi történt.
Némán leült mellém és nem reagált rá, aminek igazán örülök. Akármit is
mondott Ginny nem lett volna jó ha Draco szájából is ugyan azokat hallom.
– Figyelj csak – kezdett bele, amire felemeltem a fejem és rá néztem –
próbálj meg nem törődni vele. Kell egy kis idő neki, míg feldolgozza az egészet
és utána hátha megbékél veled. – próbált lelket önteni belém, kisebb nagyobb
sikerrel. Viszont amit egymáshoz vágtunk az mind igaz. Én is átmehettem volna
hozzájuk, de nem tettem. És ez ellen már nem tudok mit tenni. Néha ilyenkor
fognám magam és visszamennék a múltba, hogy amit rosszul csináltam másképp
legyen, de tudom, hogy akkor se lenne jobb a helyzet. Draco itt van
mellettem és kész. Ha választanom kell, akkor őr fogom.
Másnap nehéz volt felkelni a nagy veszekedés után, de nem tehettem semmit
menni kellett dolgozni, Hamar el is köszöntem Dracótól, mert ő meg bement a
városba és a szüleit is meglátogatja és már indultam is. Kicsit fura, hogy
nélkülem, bár a múltra vissza gondolva inkább most még kihagyom. A munka hamar
eltelt, csak egy két papír munka volt, amit hamar elintéztem, de mégis jólesett
bejönni, dolgozni. Egy kicsit kikapcsolt az agyam az „otthoni gondoktól” amik
annyira nem is olyan nagyok. Csak én fújom fel annyira. Amikor haza fele mentem
elhatároztam, hogy nem a ház elé hoppanálok, hanem nem messze tőle egy kis
rétre, hisz olyan szép az idő. Kedvem van egy kis sétához. Ahogy sétáltam haza
fele, mintha minden megváltozott volna. Alig öt percre jártam már a házunktól,
amikor megláttam, hogy lángol valami. Te jó ég tűz van! Az a valami nem más, mint a mi házunk!
Úristen! Rohantam egyenesen haza, és láttam, hogy rengeteg ember próbálja
eloltani a tüzet. Amikor
megálltam, meglátott Draco és egyből hozzám rohant. Szorosan megölelt és
próbált megnyugtatni. Mindenem odabent égett.
– Ne aggódj, próbáltam mindent kimenekíteni. – mondta, mintha a fejemben
olvasott volna. – Az étkező felől keletkezett a tűz így a szobából minden ki
tudtam menekíteni. – mondta halkan – Minden rendben lesz, ezt is megoldjuk.
– Tudom, de ez hihetett len. Miért mindig velem történik meg ez? –
kérdeztem, de nem is inkább tőle, hanem saját magamtól.
– Nem lesz semmi gond. De most össze kell pakolni és keresni egy új lakást,
mert este valahol aludni kell.
– Rendben, akkor tudom, hogy hova menjünk– néztem rá – Menjünk Godrick’s Hollow-ba. Csendes és
nyugalmas hely. Pont nekünk való. Mit szólsz hozzá? – kérdeztem tőle mire
bólintott, és már szedtük is a cuccunkat.
Ahhoz, hogy le tudj magadban zárni egy részt ahhoz nem elég kimondani, hogy
vége. Ahhoz cselekedni is kell. Nem volt választásunk, de megtettük. Közösen.
Egy új helyre költöztünk, ahol új életet kezdhetünk. Godrick’s Hollow csendes
részére költöztünk. A falu végébe, egy kis házba. Egyetlen egy szomszédunk van,
aminek én nagyon örülök. Hamar bepakoltunk az új házba, de már nagyon késő volt
ahhoz, hogy bármit is csináljunk, bár nem is akartam semmihez se kezdeni, hanem
egyenesen mentem lefeküdni, Draco nem mondott semmit, csak követett a szobába.
Reggel fura volt felkelni az új lakásba. Egy kicsit nagyobb volt a réginél,
de hirtelen csak ez az egy ház volt, ahova tudtunk jönni. Tegnap még körbe se
tudtam nézni, csak mindent kipakoltunk. Felültem az ágyba, amire felkelt Draco
is.
– Jó reggelt – nyújtózkodtam, mire rám nézett.
– Neked is! Hogy aludtál?
– Hát egy kicsit fura volt, de szerintem hamar meg fogom szokni –
mosolyogtam
– Értem. – bólintott – akkor most én készítem a reggelit. – mozdult meg,
mire kérdőn néztem rá, amire visszafordult, és közölte, hogy csak pihenjek,
majd ő elkészít mindent. Amint kiment egyből visszafeküdtem az ágyba, de nem
tudtam aludni így kimásztam és magamra húztam a köntösöm. Kimentem a fürdőbe
gyorsan lezuhanyoztam, majd kivánszorogtam a konyhába. Csak egy kicsit
füllentettem, hogy jól aludtam, mert egyáltalán nem. Alig tudtam valamit
aludni, és ez most látszik rajtam. És még a hátam is fáj. Lehet, hogy pont
ezért kérdezett rá? Lehet.
– Áh, pont szólni akartam, hogy kész a reggeli – mondta morcosan, mintha
lebuktattam volna. De én erről nem tehetek. Unalmas volt egyedül feküdni az
ágyba.
– Már nagyon éhes voltam, és nem bírtam várni – néztem rá amolyan boci szemekkel,
hátha megenyhül.
– Na, jó, gyere – fogta meg a kezem és megcsókolt. Imádom a reggeleket.
Olyankor tudunk a legtöbbet együtt lenni. Estig ő is dolgozik, meg én is. Utána
már csak a vacsora marad és az este.
Az új lakást sokkal hamarabb megszoktam, mint ahogy én az gondoltam volna.
Már három hete, hogy ide költöztünk és már a szomszéd néni is átjött párszor.
Nagyon aranyos néni. Amikor egyedül vagyok akkor át szokott jönni hozzám
és beszélgetünk. Néha ha többet sütök a kelleténél, akkor átviszek neki is,
amit megköszön. Szeretek vele beszélgetni, még a nagy semmiről is. Ma is átjött
hozzám, mert holnap pár napra el kell utaznom és emiatt készített egy kis
ételt, amit magammal tudok vinni. Nagyon kedves hölgy. Mondta, hogy nagyon
hiányozni fogok neki, és vigyázzak magamra. Olyan, mintha az anyukám lenne. Nem
csak ő nem rajongott annak, hogy elmegyek, hanem Draco is és ezt hangoztatta
is. Már nagyban pakolásztam, amikor megállt az ajtóban és érdeklődve nézett,
hogy mit csinálok.
– Most komolyan el kell menned? – nézet rám, mintha a szemeivel el tudná
érni a maradásom
– Igen, el kell mennem. Tudod, mondtam már.
– Tudom, de nem szeretném, ha most elmennél. – néztem fel rá.
– De én nem szeretném, ha elmennél – közölte és kiment a szobából. Kicsit
fura volt, hogy ott hagyott, csak úgy. Mintha eddig még nem mentem volna el pár
napra, csak a munka miatt. Máskülönben nem mennék el nélküle és ezt ő is tudja.
De miért kell minden utazás előtt ez végig csinálni. Mivel lesz jobb, hogy
veszekedünk egy sort azon, „hogy most miért megyek el?”, majd utána mintha mi
sem történt volna. De nem szeretem ezt az oldalát. Teljesen elkészültem a
pakolással, amikor újra nekiállt a nyaggatásaival.
– Nagyon muszáj? – érdeklődött, mintha még egyszer se mondtam volna el, hogy
miért is megyek el.
– Igen nagyon muszáj, de hamar haza jövök, most nem lesz olyan hosszú. Csak
pár nap – néztem rá, miközben rángattam magam után a táskámat hátha segít.
– Ne hidd azt, hogy segíteni fogok! – mosolyodott el.
– Hát azt gondoltam – néztem rá gúnyosan. Ilyenkor utálom, de akkor se
tudok rá haragudni.
– Legalább adj egy puszit – álltam meg előtte, megölelt és megcsókolt. Rám
nézett és csak annyit mondott, hogy nagyon vigyázzak magamra és nem menekülök,
ha visszajövök. Hát a szokásos elköszönés is megvolt. Ilyenkor mindig nehéz
elbúcsúzni tőle. Kicsit morog, amiért sose maradok, de tudja, hogy csak rám
számítanak a munkahelyen. És ezért nem értem, hogy miért ilyen. Csak
megnehezíti a dolgokat. De imádom és elfogadom ezt az oldalát is.
Már két napja, hogy nem láttam Dracót ami miatt egy kicsit ki vagyok már
akadva. Hosszabb a munka, mint ahogy én azt gondoltam. Hogy én ezért mi fogok
majd kapni. De hátha megérti. Majd egy kicsit morcos lesz és nem fog hozzám
szólni, de majd megbékél. Pont emiatt szeretem. Nem hívnám veszekedésnek,
amikért szoktunk csinálni, de nem minden napi az is biztos. Szeretünk egymásra
haragudni, utána meg kibékülni. Ezek miatt érdemes élni. Már nagyon szeretnék
haza menni. De még nem lehet. Este volt egy rossz álmom ami Draco is benne
volt. Amikor hazamentem nem volt sehol se és nagyon megijedtem. Arra ébredtem
fel, hogy nem kapok levegőt és verejtékezek. Nagyon nem volt jó. Legszívesebb
haza rohantam volna, de nem tehetem. És amúgy is biztosan jól van Draco és ki is
nevetne, hogy miért mentem haza „olyan gyorsan”. Már csak pár napot kell
kibírni és otthon leszek.
Az egy–két napból lett egy hét, amitől teljesen kiakadtam, de végre mehetek
haza. Életembe nem pakoltam olyan gyorsan, mint most. Gyors köszönés és indultam
is. Mivel a falu szélén lakunk, így közel van egy kis erdős rész a rét mellet,
ahol a legjobb hoppanálni. A másik kedvenc helyem ezért most is oda érkeztem és
amint megérkeztem, mintha valami megváltozott volna. Alig vártam, hogy
hazaérjek, de most inkább visszamennék dolgozni. Lehet az időjárás miatt
van, de mégsem hagy ez–az érzés. Szó szerint rohantam haza fele az úton és még
az eső is elkezdtem esni. Mire haza értem már addigra ömlött. Teljesen eláztam,
de nem érdekelt. Valami nincs rendben és ez nem jó. Teljesen beborult az ég,
amitől nagyon sötét lett. Kiráz tőle a hideg. Ahogy oda értem az ajtóhoz az
érzés egyre jobban növekedett benne. Valami tényleg nincs rendben. Az ajtó
tárva nyitva volt. Biztos a szél miatt nyitódott ki. De akkor hol van Draco?
Léptem be az ajtón és kiáltottam a nevét.
– Draco merre vagy? Itthon vagyok! – néztem körbe és egyre gyanúsabb lett a
nagy csend. Sehol senki. Kezdtem elsőnek megijedni, majd a végén teljesen
kiakadni. Nem mertem bemenni a házba. Ott álltam az ajtó előtt teljesen
lesokkolva. Beugrott az álom, ami miatt haza akartam jönni, így még rosszabb
érzések támadtak fel bennem. Nagy nehezen rá vettem magam, hogy körbe nézek, a
lakásba hátha alszik csak, de az érzés akkor se hagyott nyugodni, hogy miért
van nyitva az ajtó. És akkor ott abban a pillanatban mérges voltam magamra,
csalódott és összetört. Ott volt a konyhába összeesve. Odarohantam és akkor
vettem észre, hogy mindenhol vér van. Megölték. Valaki megölte. De ki lehet az?
Nem tudtam mit tenni, teljesen összezavarodtam. Kitől tudnék segítséget kérni?
Néztem körbe, amikor kopogott valaki az ajtón.
– Hermione te vagy az? . Kedveském haza jöttél? – szólt egy kedves hang.
Szomszéd volt az.
– Óh, de jó. Hogy tetszett jönni Anna – rohantam oda hozzá – Baj van, Nagyon
nagy baj!
– Kedveském, mi a baj? – nézett rám rémült arccal.
– Dracót valaki megölte – próbáltam nem összetörni, de ilyen helyzetben ez
nehéz.
– Te jó ég, ez szörnyű dolog! Ne aggódj, segítek, amibe tudok. – ölelt, meg
ami most igazán jól esett.
Amikor elvitték nagyon rossz volt, teljesen kikészültem és magamat okoltam
azért, mert nem voltam itthon. Anna hiába mondta, hogy nem az én hibám, nem
tudott meggyőzni. Teljes káosz lett az életembe és most kezdem felfogni, hogy
nincs többé. Akár hova néztem mindenhol őt láttam, ami tudom, hogy lehetetlen,
mert meghalt. Ezért inkább bementem a szobába lefeküdni. Amint beléptem,
észrevettem egy levelet az ágyon. Kicsit furcsálltam, hogy mi lehet az, ezért
óvatosan nyitottam fel. Ami benne volt az teljesen a padlóra dobott.
„Én megmondtam, jobban
jársz vele, ha akkor ott hagytad volna. Ez lett a következménye!”
Háromszor is elolvastam a levelet, hogy felfogjam azt, ami benne volt. Lehetetlen,
nem hiszem el. Kizárt dolog és mégis. Mind én miattam van. Miért? Miért
érdemlem ezt meg? Mit tettem ellenük? Széttéptem a lapot amennyire csak tudtam
és lefeküdtem aludni. Jobban járok, ha most alszok egy nagyot, mert ezt nem
fogom kibírni.
Jelen
Nehéz voltak azok a napok, de mindent eltettem, ami emlékeztette nem csak
Dracóra, hanem Ronra is. Külön-külön dobozba van eltéve az emlékek. A
búcsúlevél a széttépet levél és milliónyi emlék, ami mindkettőjükhöz fűződik.
Egy ideig el tudtam viselni a magányt, mert Anna mindig átjött hozzám, próbálta
tartani bennem a lelket, de Draco halála után fél év múlva ő is meghalt. Így
teljesen egyedül maradtam. Nem tudom őket elengedni, hogy új életem legyen. Nem
tudok újra bele kezdeni. Egyszerűen nem megy. Minden este bele gondolok, hogy
mi lett volna, hogy ha hamarabb haza jövök és fáj a tudat, hogy ki miatt nem
lehet mellettem. De nem adom, fel, mert tudom, hogy egyikük se szeretné.
Valahogy megoldom, de most még nem tudom.
*Vége*
Szavazás
Amennyiben, ez lehetséges, egy rövid (1-2 mondatnyi) szöveges magyarázatot fűzzetek a pontokhoz, hogy az írók láthassák, mire kapták az adott pontszámot! A hozzászólásba másold be, a kategóriákat, és írd oda a pontszámaidat.
Stílus
A történet olvasása közben mennyire találtad az író stílusát élvezhetőnek, kiforrottnak és gördülékenynek?
0-5-ig pontozható
Kulcsok Felhasználása
A
választott kulcsok felhasználását mennyire találtad ötletesnek,
egyediknek? FIGYELEM! Ez esetben a "karakterek" pont alatt csak azt kell
figyelembe venni, hogy mennyire felelt meg a felhasználási
feltételeknek.
Karakter: 0-5-ig pontozható
Helyszín: 0-5-ig pontozható
Varázstárgy: 0-5-ig pontozható
Fogalom: 0-5-ig pontozható
Titkos kulcs: 0-5-ig pontozható
Cselekmény
A leírt történetet mennyire találtad fordulatosnak, eseménydúsnak, izgalmasnak?
0-5-ig pontozható
Szereplők
A történet főszereplőinek és mellékszereplőinek mennyire sikerült megragadni a személyiségét, és azt átadni az olvasóknak?
0-5-ig pontozható
Szubjektív vélemény
Téged személyesen, abszolút szubjektíven mennyire fogott meg a történet?
0-5-ig pontozható
9 megjegyzés:
nem tudom mi történt veled. tele volt helyesírási hibával, szóismétléssel. mondd, hogy nem te írtad! a történet összeszedetlen volt, kicsit semmitmondó.
Stílus 3 pont
Kulcsok felhasználása
karakter - 4 pont
helyszín - 3 pont
varázstárgy - 3 pont
fogalom - 3 pont
titkos kulcs - 3 pont
Cselekmény - 3 pont
Szereplők - 4 pont
Szubjektív vélemény - 3 pont
Kedves Író!
Megint ott tartok, hogy a te írásodat sem fogom lepontozni, mert a 2-3 pontokból semmit nem tanulnál; inkább megpróbálom összeszedni, hogy mitől nem jó a történeted.
Mert NEM jó, nagyon logikátlan, kiforratlan és tele van helyesírási hibával :((
Hermione, amint unatkozik és unalomból, depisen takarít folyton egy házimanót juttatott eszembe.Nagyon furcsa szituációs ötlet, hogy egy totálisan idegent beengedne a házába, megengedné, hogy a szerelme utolsó levelét felolvassa; vagy hogy Ginny, Harry, Arthur ne lenne annyira figyelmes, hogy hívnák, amint Ron haláláról tudomást szereznek.
Teljesen valószerűtlen feltételezés, hogy magára hagynák, egyedül penészedni, és ne lenne legalább egy személy a népes Weasley famíliából, vagy még inkább Harry, a legjobb barátja, aki ne törődne Hermionéval.
Godrick's Hollow Harry születési helye, szülei nyugvóhelye, ahol Voldemort kis híján megölte; ugyan miért akarna odaköltözni egy volt halálfaló?
Hol dolgozik? Ezt megemlítetted valahol, vagy csak én nem találom?
Ginny, amint megöli Dracót? Még talán Harry, de Ginny?
Az ilyen mondataid magyartalanok, nem ragozol helyesen: "Nehéz voltak azok a napok, de mindent eltettem, ami emlékeztette nem csak Dracóra, hanem Ronra is. Külön-külön dobozba van eltéve az emlékek."
Ne haragudj, de ez ide is kevés, de pláne arra meg végképp, hogy valahová feltöltsd. (Merengőre ebben a formában biztosan nem fogják felengedni!)
Keress egy szigorú bétát, olvassátok át az egészet, főleg a RAGOZÁSSAL, toldalékolással kezdjetek valamit, mert az egész ficben katasztrofális volt. Talán ő segít a logikai buktatókon is átjutnod.
Üdv:
Mariann, Kritika Klub tag
(megtalálsz minket a Merengő fórumán!)
Stílus - 5 pont
Kulcsok:
karakter - 5 pont
helyszín - 4 pont
varázstárgy - 5 pont
fogalom - 4 pont
titkos kulcs - 5 pont
Cselekmény - 4 pont
Szereplők - 3 pont
Szubjektív vélemény - 4 pont tetszett a good Draco, de a bad Ginny nagyon nem, összességében jó volt :)
Igazából ezt a történetet már tegnap elolvastam de kellett tartanom egy jó hosszú szünetet. Ne ne haragudj… BÉTA?! Itt sincs. A szereplőket megerőszakoltad. Hogy értsd: kb bármilyen két karaktert összehozhattál volna. Ők nem ők voltak csak ráhúztad a nevüket.
Mindazonáltal van benne valami furcsán őszinte báj. Nyers, hétköznapi, őszinte ahogy mondtam. Zavarban vagyok mert látom hogy nem egy tökéletes történet de talán valahol épp ez adja a varázsát. Mintha egy tinilány agyába látnék bele vagy nem is tudom. Érdekes minden hibája ellenére is. Ezért kapsz 4 pontot a szubjektívre. CSAK ezért. Amúgy eszembe sem jutna így felpontozni mert a többi versenyzővel szemben rém igazságtalan lenne.
Stílus: 2
Karakter: 1
Helyszín: 3
Varázstárgy: 2
Fogalom: 3
Titkos kulcs: 2
Cselekmény: 2
Szereplők: 1
Szubjektív: 4
Egy apró megjegyzés a szervezőknek: hogy lehet egy ilyen történetet felengedni? Béta híján inkább nektek kellett volna segíteni az írónak mert a felkerült történetek bizony a kihívás színvonalát is mutatják.
Stílus: Központozás, szóismétlés, ragozások: ejnye. 3p
Kulcsok
Karakter: Elég nagy szerepet kapott, a karaktere nagyot változott, ami ugyan nem baj, de elég sekélyesre sikeredett, nem tűnt igazinak 3p
Tárgy: 5p
Helyszín: 5p
Fogalom: 5p
Titkos kulcs: 3p
Cselekmény: Nem történt súl sok minden, kicsit sablonos volt. Pont azokat a dolgokat húztad, fejtetted ki, amiket nem kellett volna, viszont amit szükséges lett volna, azt valahogy elfelejtetted. Nem ilyen egyszerű az emberek lelki világa, minden túl gyorsan történt. 3p
Szereplők: Olyanok voltak, mintha csak vázai volnának a személyiségeknek. Többől áll az emberi lélek. 2p
Szubjektív vélemény: Nem váltott ki belőlem érzelmeket, csak átrohantunk dolgokon, amelyek a kifejtetlenségük miatt teljesen érdektelenek. 2p
Kimaradt a varázstárgy: 5p :)
Szia, kedves Író!
Stílus: 4 pont
Picit nekem gyakorlatlannak tűnsz (ami nem baj, mert valahol "el kell kezdeni", és egy kihívás erre mindig remek alkalom), pedig az ötleted neked sem volt rossz. Kicsit próbáld meg átdolgozni, alaposabban kidolgozni a történted. Vannak benne olyan részek (pl a Godrick's Hollow-ba költözés) ami szerintem nem is így lett volna, ha nem muszáj (jelen esetben a kulcs miatt).Talán nem jól érzem, akkor elnézést, de nekem tényleg olyan, mintha a kevés rutin miatt végül picit össze-vissza sikerült volna.
Kulcsok:
karakter: 5 pont
helyszín: 3 pont
varázstárgy: 5 pont
fogalom: 5 pont
titkos kulcs: 5 pont
Még mindig csak azt tudom mondani, hogy a helyszín-kulcs jelenléte nekem olyan, mintha ráerőltetted volna a történetre. De például a titkos kulcsot szépen megoldottad.
Cselekmény: 4 pont
Nehéz megmagyaráznom, de mivel szerintem senki sem úgy viselkedett, ahogy az a jellemükből adódna, nem tudott igazán lekötni a történet, sokszor megálltam mérgelődni. Pedig tényleg úgy gondolom, hogy sokkal több van ebben a történetben. Talán ha megpróbálnád átdolgozni, hosszabban alaposabban...
Szereplők: 3 pont
Draco jelleme engem sokkal inkább Neville-re emlékeztetett, egyáltalán nem arra a gőgös, elkényeztetett, "gonosz kis görényre" amilyennek én a könyvek és a filmek alapján elképzelem. Hermione jelleme is más, sokkal erősebb, határozottabb. De aki "kiverte a biztosítékot", az Ginny volt. Az a lány, aki évekig várt arra, hogy az általa imádott fiú észrevegye, aki ennyire ragaszkodó, nem hiszem, hogy így cserbenhagyná a barátnőjét, majd ezek után annak újabb választottját eltenné láb alól.
Szubjektív vélemény: 4 pont
A fentiekben leírtam a miérteket, nem szeretném túlragozni.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Ancsa1537 Kritika Klub (Megtalálsz minket a Merengő Fórumán. :-D )
Kedves Író!
Számomra is kezdetegesnek tűnik ez a történet, mintha nem foglalkoztál volna még hasonlóval azelőtt. Ezzel persze semmi baj nincs, mert mind voltunk kezdők, viszont a pontjaim a legnagyobb jóindulattal sem lettek túl magasak, sajnálom. :( Megpróbálom, leírni, mik voltak a "zavaró tényezők". Az egyik az igeidők váltakozása: egyszer jelen időben meséled a történetet, a következő mondatban pedig már múlt idő, és így tovább. Ez gyakori hiba, szinte minden kezdő elköveti, annyit lehet tenni, hogy figyelni kell, és egy idő után rögzülni fog benned is. :) Sok volt a szóismétlés, a "levél" szó például zavaróan sokszor szerepelt egyazon bekezdésben, és észrevettem elírásokat is ("levelet" helyett "levet", "tudd" helyett "tud", stb.).
Aztán Ron halálára az édesanyja reakciója Ginny szerint az, hogy "Anya teljesen kiakadt"?! Igen, ez Ginny szavajárása, de Molly kiakadni egy büntetőmunkán vagy egy szabályszegésen szokott, nem a legkisebb fia halálán. A többiek reakciója is furcsa volt számomra, beleértve Hermionét is. Ron oszlopos tagja volt ennek a családnak/csapatnak, mindenkihez nagyon közel állt, Harryt mégis alig szólaltattad meg, nem írtad le a reakciójukat, ami akár ilyen különös is lehetett, ha teljesen sokkos állapotba kerültek, de mégis úgy tűnt, mintha valami hétköznapi, múló bosszúság érte volna őket, nem egy ilyen fontos személy halálhíre.
Draco hirtelen felbukkanása szintén meglepő volt, de főleg a köztük pár óra alatt kialakuló szoros baráti kapcsolat, ami annyira távol áll tőlük az előzmények tükrében, hogy egyáltalán nem volt hihető. Pár hónappal Ron halála után Hermione már az egykori halálos ellenségükkel osztja meg a valaha közös ágyukat?! Ginnyékkel nem tartotta a kapcsolatot? Ez hiteltelen, sem Weasleyék, de főleg nem Harry nem hagyta volna magára a lányt, neki Hermione olyan volt, mintha a testvére lett volna.
Nem akarok tovább negatívumokat írni, főleg a vége után, ami nyilván csattanónak indult, de ez a történet így, ezekkel a Harry Potter szereplőkkel nem állja meg a helyét a szememben, minden és mindenki túlzottan kifordult magából, ne haragudj.
Az egész történet olyan volt számomra, mintha egy barátnő írná meg levélben a másiknak az épp aktuális történéseket, amivel nincs is baj, mindenki volt kezdő, és ezt sok-sok olvasással és gyakorlással ki lehet küszöbölni. :) Kívánom, hogy az alacsony pontozásom ne vegye el a kedvedet, ez csak egy vélemény, nem megbántani akartalak, inkább rámutatni a történet hiányosságaira.
Ha módod van rá, a kihívás után gondold újra át a cselekményt, írj vázlatot, támpontokat a szereplőkhöz, és szerezz egy bétát, aki tanácsokkal lát el és kijavítja a helyesírási hibákat, mert sok a betűlehagyás a szavak végéről, valamint az elírások.
Íme a pontjaim, sajnálom, hogy nem túl magasak:
Stílus - 2
Kulcsok:
karakter - 2
helyszín - 3
varázstárgy - 2
fogalom - 2
titkos kulcs - 4
Cselekmény - 2
Szereplők - 2
Szubjektív vélemény - 2
Sok sikert és magas pontokat kívánok:
mrsppiton, Kritika Klub (megtalálsz minket a Merengő fórumán)
Megjegyzés küldése