Korhatár: 12
Kulcsok: Harry Potter, Godrick’s Hollow, Edevis tükre, tűz (min. kétszeri felhasználás), gyomirtás
Kategória: dráma, romantika JOGOK: J. K. Rowlingot illetik, valamint az általa felhatalmazott társaságokat. Én csak a szórakozás kedvéért írok az általa kitalált világról és szereplőkről.
Figyelmeztetések: Angst
Leírás: Hermione hazautazik Ausztráliából, és meglátogatja az esküvőjére készülő Harryt.
Megjegyzések:
1. A 7. kötet eseményeit lazán kezeltem, az epilógust nem vettem figyelembe.
2. A novella cselekménye a végső csatát követő évben, egy nyári napon, alig néhány óra alatt játszódik.
DÉLIBÁB
Arra számítottam, hogy megváltozott.
Magasabb lett, erősebb, vidámabb, érettebb. Hogy szakállat növesztett, vagy
befestette a haját valami rémes, hozzá nem illő árnyalatra, hogy ezzel is
csökkentse annak esélyét, hogy valaki felismeri őt Roxmortsban vagy az Abszol
úton.
Ám Harry épp olyan volt, amilyennek
utoljára láttam, szinte pontosan egy évvel ezelőtt. Aznap farmert viselt, zöld
pólóval és keserédes mosollyal. Az Odú kertjében álltunk, Fred temetése után
néhány héttel, és mindenki próbált úgy tenni, mintha nem látnánk Molly
könnyeit, nem hallanánk George furcsán félbe maradt mondatait, és nem éreznénk
üresebbnek, halkabbnak a Weasleyk otthonát. Sütött a nap, Ginny haja versenyt
ragyogott a Harryre villantott mosolyával, Fleurék célozgattak arra, hogy
nemsokára kisbabát szeretnének. Nem köszöntem el tőlük végül, képtelen lettem
volna sírás nélkül búcsút mondani. Amikor beléptem a házba, hogy a kandallón
keresztül távozzak, még elkaptam Ron furcsán együtt érző tekintetét. Nem
tudtam, mit jelent. Nem akartam tudni.
Ausztrália forró, könyörtelen,
feledhetetlen kontinens. A szüleim visszanyerték az emlékeiket, a lányukat, és
bár talán erre nem vágytak, megkapták a lányuk milliónyi problémáját is.
Napokon át csak sírtam, szótlanul bámultam rájuk, és egy fotelben
összekucorodva néztem a kerítés mentén végigfutó, vörös homokos földutat.
Hiányzott Anglia, hiányzott a Roxfort,
de a legjobban Ron és Harry hiányoztak. Mégsem tértem vissza, és mivel ők sosem
álltak buzgó levelezőpartner hírében, egy idő után a postás biciklijének
csengőjére sem dobbant meg a szívem. Tudták a címemet, ahogy én is tudtam,
hogyan érhetem el őket baglyok nélkül. Mégis hagytuk, hogy néma csend
ereszkedjen közénk. Én az utazásra, a megváltozott körülményekre fogtam, ők ki
tudja, mire.
Most mégis itt voltam, a faluban, ahova
nem terveztem újra ellátogatni, ahol egyszer már majdnem meghaltam. Godrick’s
Hollow akár a világ bármely pontján is lehetett volna. Hiába élt itt a
varázsvilág hőse, hiába állt a főtéren a családi szobor, a lakók nem
foglalkoztak Harry Potterrel. A felnőttek jókedvűen beszélgettek, miközben a
főutcán sétáltak. A gyerekek egymást kergették, hangosan sikongatva. Néhány
anyuka próbált olykor rendet teremteni köztük, de a lusta nyári nap enyhített
még az ő szigorukon is. A férfiak az árnyékban ülve vajsört kortyolgattak, egy
csapatnyi fiatal boszorkány pedig kuncogva lépett ki a talárszalonból,
megcélozva a szomszédos fagylaltozót.
Harry a kertben guggolt, a növényekkel
babrált. A farmerje térdén lyuk, és talán még a zöld póló is ugyanaz volt. A
szemüvege az orra elejére csúszott. Kézfejével feljebb billentette, tenyerét a
nadrág szárába törölte, majd felegyenesedett. A nyögéséből ítélve hosszú ideje
lehetett már egy helyben.
– Ha virágot akartál szedni, hogy azzal
fogadd a hazatért világjárót, akkor kicsit elkéstél – szólaltam meg szándékos
könnyedséggel.
– Hermione! – kiáltott fel lelkesen.
Sietve a kertkapu felé indult, és még
oda sem értem a kerítéshez, ő már előttem állt. A torkomba gombóc szökött. Át
akartam ölelni, de valami visszatartott. Az egymástól külön töltött év mégsem
múlt el nyom nélkül.
Végül hagytam, hogy esetlenül átkaroljon,
és meglapogassa a hátam. Utáltam, hogy Ron-ölelést kapok.
– Ron megígérte, hogy ír neked, de
annyi dolga van, nem mertem bízni abban, hogy időben megkapod az üzenetét.
Féltem, hogy végül nem érsz ide – hadarta kipirulva.
Akkor miért nem írtál te magad?
– Nem hagyhattam ki a nagy alkalmat –
feleltem. Az ajkam majd’ szétrepedt a gondtalan mosolytól. – Esküvő, nahát! Ti
aztán nem vesztegetitek az időt. Ginny alig végzett az iskolával, és máris
tisztességes asszonnyá teszed.
Harry megvonta a vállát, és szégyellős
pillantást vetett felém.
– Tudod, hogy van ez – magyarázta. Nem, nem tudom. Áruld el! – A dolgok
csak úgy megtörténtek. És Ginny mindig is ezt akarta: esküvőt, családot. Én is
erre vágytam.
Nyeltem egyet, és úgy döntöttem,
maradok a semmitmondó hümmögésnél.
– Karácsonykor jegyeztük el egymást –
folytatta. – Azt hittük, te is hazajössz. Ron levele odaért időben, nem?
– Megkaptam, de sajnos nem jöhettem. A
szüleim a város szélén laknak, és a környéken bozóttűz tört ki. – Olyan képet
vágott, mint aki először hall erről. – Ron nem mesélte? Napokig tartott a
mentés, kiköltöztették őket, még azt sem lehetett tudni, hogy a házuk
megmarad-e.
– Említette, de a részletekbe nem ment
bele. Borzasztó az ilyesmi, és rettentően veszélyes. Örülök, hogy végül nagyobb
kár nélkül megúsztátok. – Harry hangjából megkönnyebbülés csendült, nyoma sem
volt neheztelésnek.
A forró és könyörtelen kontinens engem is megváltoztatott, és képtelen
lettem volna akkor veletek ünnepelni. Egy kitalált tűz tökéletes kifogás:
hihető, ellenőrizhetetlen és senkinek sem árt.
– Akkor nem is nekem szedted a virágot?
– kérdeztem pár perc múlva, amikor már túl hosszúra nyúlt a csend.
– Próbálom kiirtani a gyomokat. – Harry
visszasétált az ágyások közé, én követtem. Letérdelt, sóhajtott egy nagyot. –
Ginny rózsát akar. A létező összes színben. Molly idegrohamot kapott, amikor
Ginny nem volt hajlandó egyetlen szín mellett elhatározni magát, vagy legalább
kettőt kiválasztani, ezért Molly megkért, hogy ültessek minél többféle
rózsatövet, hátha az utolsó pillanatban ráveszi a lányát a döntésre. Úgyhogy
most a kert tele van tüskés fenevad bokrokkal – nevetett fel.
– A menyasszonyok előjoga, hogy minden
kívánságuk teljesüljön.
Fogalmam sem volt, hány közhelyet
leszek még képes felsorolni.
A kertre néző ablak függönye
meglebbent, ám akárki is volt a házban, nem jött ki.
– Szép a ház. Nem is tudtam, hogy
felújítottad. – Arra gondolj, hogy ebben
a házban éltek a Potter szülők. Ne arra, hogy a szomszédban kis híján felfalt
egy óriáskígyó. – Mikor találtad ki, hogy ideköltözöl?
– Emlékszel még, amikor itt jártunk…? –
Elharapta a mondatot, rajtam félelemmel vegyes szomorúság zúgott át.
Emlékeztem.
– Mindenesetre igazán szép lett. –
Sürgősen találnom kellett egy új dicsérő jelzőt. És Harry arckifejezéséből
ítélve a lelkes mosolyom sem volt túl hihető.
– A telek ugyanaz, de a házat le
kellett bontani. A majdnem húsz évvel ezelőtti támadás, és a védőbűbájok nélkül
bekövetkezett korhadás együtt sok volt neki, egyetlen téglát vagy padlólécet
sem lehetett megmenteni. Nyom nélkül tűnt el a régi ház. – Felsóhajtott, néhány
pillanatig mélyült a csend. – Újat építtettem, de Ginny nagyobbat akar – vonta
meg újra a vállát. – És meg is értem, az emeleten csupán három szobát tudtunk
kialakítani.
– Friss házasoknak ennyi is elég, nem?
– Néhány évig szeretnék itt maradni.
Utána majd meglátjuk.
Amikor már gyerekeitek lesznek. Amikor már a három szoba is kevés lesz a
milliónyi apró Weasley-Potternek.
Kesernyés íz szökött a számba, Harry
visszahajolt a rózsáihoz. A függöny újra lebbent, én pedig rájöttem, hibát
követtem el azzal, hogy visszajöttem. Túl sok az egy év. Már semmi keresnivalóm
nincs itt.
– Ron holnap érkezik – hallottam meg
újra Harry hangját. – George elengedte őt erre a két napra. Charlie csak a
szertartás előtt pár órával fog befutni, akkorra kapott zsupszkulcsot. Molly
persze harci lázban ég, és oda-vissza hoppanál az Odú és a Rózsalak között.
Az út túloldalán levő házakat
figyeltem. A kertkapu előtt álló hatalmas tölgyfát. A lábam előtti hangyabolyt.
Bármit, csak nem a rózsákat.
– Így nevezted el a házadat? – nyögtem
ki.
– Tudod, szerettem volna nevet adni
neki – sóhajtotta. Tudom. – És ha már
beterít minket a sok virág…
– Kedves név. Bár talán elő kellett
volna kapnod megint a mágiatörténet tankönyvet, hátha abban rábukkansz egy
különlegesebbre.
Mint Hedvig esetében. Inkább nem
mondtam ki.
– Van új baglyom – folytatta a néma
gondolatmenetemet. A szája sarka megrándult. – Akkor… szóval, utána sok dolgot kellett
intéznem, és nem kérhettem kölcsön örökké az egyik Weasley madarat. Úgyhogy
Ginny vett egyet nekem a születésnapomra.
Vajon csak én hallottam az élt a
hangjában? Nekem eszembe sem jutott volna baglyot venni a születésnapjára.
Igaz, a végén egy üdvözlőlapon kívül mást sem küldtem neki. Túlságosan
lekötött, ami Ausztráliában történt.
– Kedves ötlet – feleltem. Kedves és
szép. Mintha nem ismernék több szót.
Felállt, kinyújtózott. Leporolta a
tenyerét, ráncolta a homlokát, végül a pálcájáért nyúlt.
– Ültettem néhány rózsatövet a
temetőben is. Elkísérsz? – fordult felém immár tiszta kézzel és halvány
mosollyal.
– Persze, jólesik a séta. – Anglia
nyarának egyik legforróbb napján, tizenkét órás utazást követően, éhesen és
szomjasan. Miért is ne akarnék sétálni egyet a sírok között?
– Hozzak ki neked is innivalót? –
kérdezte, ahogy a ház bejárata felé indult.
– Jeges teát, ha van.
– Az mindig van. – Vigyorgott, és
eltűnt az ajtó mögött.
A néhány perc alatt, míg egyedül álltam
a kertkapuban, azon töprengtem, vajon mennyire számítana illetlenségnek lelépni
szó és elköszönés nélkül. Újra. Két nappal az esküvő előtt. Szorosabbra húztam
a hajamat összefogó szalagot, és megmarkoltam a vállamon lógó kistáskám
csatját. Ha egyszer elnézték, most sem haragudnának meg érte, ugye? Több étel
jut Ronnak, több rózsa Ginnynek. Harry pedig elégedetten él majd a virágokkal
körülvett házában, és eszébe sem jutok.
Görcsbe rándult a gyomrom.
Nem mehetek el.
Nem maradhatok itt.
A kezem a kertkapu billenő zárjára
siklott, és tettem egy óvatos lépést. A házból női kacagás hallatszott, boldog,
magabiztos nevetés. Léptem még egyet, és máris a kapu túloldalán álltam.
Hátranéztem a vállam felett, a ház ajtaja még mindig zárva. Leszegtem a fejem,
és elindultam.
Nem jutottam messzire, néhány méter, és
felharsant a hátam mögött a kiáltás:
– Várj, hova mész? – futott Harry
utánam.
– Csak árnyékosabb helyet próbáltam
keresni – intettem bizonytalanul az utca főtér felé eső végén, egy sátoros
tetejű kávézó felé.
Harry a kertkapu mellett álló,
terjedelmes lombú fára pillantott, majd újra rám, de nem tett megjegyzést.
Átnyújtott egy üveget:
– Mégsem vághatunk át a falun pohárral
a kezünkben – tette hozzá, magyarázatképpen.
Míg a temetőbe értünk, Harry a faluról,
a lakókról és a közös ismerőseinkről beszélt. Elmondta, kivel mi történt, én
pedig szép lassan összeszedtem magam, és képes voltam elvonatkoztatni a saját
problémámtól. Harry hangja kellemesen zsongott a fülemben, madarak daloltak a
fán, és bár zsúfoltnak nem volt mondható a település, utunkon végigkísért mások
lépteinek, beszélgetéseinek zaja.
A sírok között Harry magabiztosan
haladt, látszott, hogy csukott szemmel is képes lenne odatalálni a szüleihez.
Míg ő letette a földre maga mellé a teával teli üveget, és azonnal nekilátott a
virággondozásnak, én a sírokkal szemben álló padra telepedtem, és néztem, ahogy
ő dolgozik. Néha kortyoltam a hideg italból, néha csak a támlának döntöttem a
fejemet, és elképzeltem, milyen lenne, ha nem most, nem emiatt utaztam volna
haza.
– Mesélj a Roxfortról – kértem.
Semleges téma, ebből baj nem lehet. És
valóban érdekelt, mi történt a kastéllyal. A levelekből nem derült ki sok, Ron
főleg a családi ügyekre és a varázsvicc boltra szorítkozott. Bár az
utóbbi hónapokban feltűnően sokat írt Lunáról. Kíváncsi voltam, az esküvőre is
vele jön-e.
– A munkálatokkal idén tavaszra végzett
az erre szakosodott máguscsapat. Az eredeti tervek alapján dolgoztak, és
nagyjából sikerült is megőrizniük a régi formát, de a légkör már nem
ugyanolyan. – Mereven maga elé bámult, ajka lefelé görbült. – Van, amit nem
lehet helyrehozni. A folyosók világosabbak a több ablak miatt, amit a hiányzó
portrék és a szétrombolt falak helyén építettek. Hiányzik az egyik torony, ahol
Fred… lezárták azt a részt, és talán pár év múlva újra nekilátnak. Most még a
kastélyba épített mágia túl instabil ahhoz, hogy ekkora épületrészen
dolgozzanak.
Ha vidámabb témára vágytam, ennyi
erővel szóba hozhattam volna az Azkabant is.
– De azért a tanév elkezdődött, és be
is fejeződött rendben, nem? – kérdeztem, a lehangoló hírek jó oldalára
koncentrálva.
– Persze – bólintott, és újra a földbe
túrt. Nem nézett rám. – Ginnynek borzasztó nehéz volt visszatérni oda, és
szerette volna, ha vele tartok. De én nem… McGalagony is behívatott az
irodájába, és félórán keresztül magyarázott a vizsgák fontosságáról. Én meg
csak hallgattam, és a háború, meg a gyilkosság fontosságán tűnődtem. Még azt is
említette, hogy számít rám később tanárként, ha kedvem lesz hozzá. Ezzel
majdnem elérte, hogy újra diák legyek. Szerettem a DS-t. Az még… az jó volt.
– Én Sidneyben tettem le a RAVASZ
vizsgákat. – Ronnak megírtam, de ki tudja, Harrynek említette-e. – Mind a
kilencen átmentem.
– Okos lány vagy, Hermione, ez nem
újdonság – mosolyodott el. – És eldöntötted már, mivel akarsz foglalkozni?
Maradsz odakint, vagy hazaköltözöl?
Most már biztos, hogy Ron nem olvasta
fel neki a leveleimet. Kétszer is írtam erről.
– Az ottani egyetem minden évben
meghirdeti az aktuális kutatási programokat. Jelentkeztem a bűbájtanira, és fel
is vettek. Elvarázsolt tárgyakat fogok tanulmányozni, mint például a
láthatatlanná tevő köpenyek, az időnyerők, merengők. Bár eleinte valószínűleg
csak nefeleddgömbök közelébe engednek majd.
Harry felegyenesedett, és érdeklődve
figyelt.
– Mit szólnál Edevis tükréhez?
Zavartan bámultam rá.
– Az elveszett, nem? Úgy hallottam, nem
találták meg a csata után.
– Az újjáépítés vége felé, egy apró
kamrában bukkantak rá. A szakértők szerint tökéletesen működik.
Ez volt aznap az első jó hír, amit
hallottam.
– Látni szeretném – közöltem. – Hol van
most? Hozzáférhető? A minisztérium őrzi, vagy még a Roxfortban van?
Tanulmányozza már más is? Itt is indítottak kutatási programokat? Szerinted
hajlandóak lesznek együttműködni az ausztrálokkal?
– Hé, Hermione, lassíts! – nevetett
fel. – A tükör még a Roxfortban van, az igazgatói irodában elzárva. McGalagony
biztosan megengedi majd, hogy tanulmányozd. Ő is jön az esküvőre, akkor
megkérdezheted tőle. És a minisztériumban bárkit képes leszel meggyőzni arról,
hogy érdemes együttműködniük az ausztrálokkal. Nincs, aki ne tudná, milyen sok
eszed van, és milyen hasznos, ha Angliához kötik azt a lenyűgöző
intelligenciádat.
Nahát. Erre nem számítottam.
Elpirulva, kissé szégyellősen köszöntem
meg a bókot, mire Harry csak legyintett, és olyasmit mormolt, hogy nyilvánvaló,
meg hogy természetes.
– Bár a Misztériumügyi Főosztály néhány
munkatársa vizsgálgatta a tükröt – tette hozzá elkomorulva –, én először nem
voltam meggyőződve arról, hogy minden rendben van vele.
Felkaptam a fejem. Elromlott a tükör?
Ez vajon hogyan befolyásolná a kutatásomat? Egy pillanatra elöntött a vágy,
hogy én legyek a világhírű bűbájmester, aki megjavítja az ősi varázstükröt,
aztán gyorsan ráeszméltem, milyen ostoba vagyok. Egy dolog vágyni a tudományos
dicsőségre, és teljesen más, ha az ember reménytelen álmokat kerget. Én aztán
tudhatnám.
– Először? – tértem a lényegre. – Mi
történt?
– Ronnal együtt elmentünk megnézni.
Kíváncsiság, nosztalgia, izgatottság – választhatsz. Úgyhogy tavasszal, április
végén, ha jól emlékszem, Ron egyszer csak felbukkant az ajtóm előtt, és
kijelentette, hogy aznap kinyomozzuk, mire vágyunk a legjobban. – A ráncok
eltűntek a homlokáról, a vonásai ellazultak. Lehunyta a szemét, és halkabban
folytatta: – Félhomályos szobát láttam, kandallóval, amiben égett a tűz. A
kandallóval szemben széles kanapé, azon ültem, mellettem a feleségem, előttünk
egy puha szőnyegen kisgyerek játszott. Nem hallottam, de tudtam, hogy
elégedetten gőgicsél. Átkaroltam a feleségemet, ő közel hajolt hozzám, és a
fülembe súgta, mennyire boldoggá teszem. Egyszerűen érzem, hogy így volt.
Most ő vörösödött el, én zavaromban
újra kortyoltam. Nem sok maradt addigra a teából.
– És miből gondoltad, hogy hibás a
tükör? – suttogtam.
– A tűz fénye megvilágította a nőt és a
gyereket. – Kinyitotta a szemét, rám nézett, és úgy mondta ki: – A hajuk barna
volt.
Felpattantam a padról, és egyetlen
ugrással mellette termettem. Letérdeltem a földre, azt sem bántam, ha koszos
lesz a ruhám. Kinyújtottam felé a kezem, és reménykedő tekintettel hajoltam
közelebb. Az ajkamat bámulta. A csókjára vágytam. A csókra, amit először itt,
Godrick’s Hollow-ban kaptam tőle, a kígyótámadást követően: sürgető,
életörömmel teli, túlélők csókjára. Vagy a Ron hősies tavi kalandja előtti
éjszakán kapott, „olyan jó, hogy velem vagy” csókra. Vagy arra, amivel a végső
csata előtt néhány nappal borította az ajkamat és az egész testemet. Azon az
éjjelen Ron a testvéreivel találkozott, Harry és én pedig hajnalig ébren
maradtunk, roxfortos emlékeket idéztünk fel, majd összefonódtunk, szoros
ölelésben, mint akik búcsúzni készülnek. Ron csak reggel tért vissza, addigra
felöltöztünk, és úgy tettünk, mint akik nem szeretkeztek még alig egy órája is.
Bármelyik csók megtette volna.
Ám ő hátradőlt, majd felállt, és
feszülten szólalt meg:
– Később persze kiderült, hogy
tévedtem, rosszul láttam. A félhomályos szoba megtévesztett. A nő és a gyerek
haja is vörös. Most már egészen biztos.
– Tessék? – kérdeztem kábultan.
– Ginny terhes – vágta oda élesen. –
Jövő év elején kisbabánk születik.
Gratulálnom kellett volna, bíztató
szavakat harsogni a várhatóan boldog családi jövőképükről, a leendő apró
Weasley-Potter feltehetően bámulatos életéről, egészségéről és
kviddicstehetségéről.
Vagy legalább megőrizhettem volna a
maradék méltóságomat úgy, hogy némán visszaülök a padra, és úgy teszek, mintha
nem vetettem volna rá magam Harryre.
Ehelyett a torkomba szökő epe
öklendezésre késztetett, a szemem előtti karikák egyre homályosabbá és
sötétebbé váltak, és az a zúgó hang a fülemben…
Amikor kinyitottam a szemem, a padon
feküdtem, és Harry aggodalmas képpel hajolt fölém.
– Jól vagy, Hermione? Hozzak valamit?
Szóljak Mollynak?
– Rendben vagyok – nyögtem ki.
– De te nem szoktál csak úgy elájulni.
– Határozottan idegesnek tűnt.
– Egyszer előfordult már – feleltem
krákogva. – Amikor Ausztráliába értem. A szüleim háza előtt. Képzelheted a
jelenetet.
Ami valójában történt, azt úgysem
találhatta ki. Egyik percben még a vörös homokos földúton álltam, ujjam a
csengőn. A következő percben a kórházi ágyon ébredtem, a szüleim aggódó
tekintetének súlya alatt. Remegő kézzel végeztem el ott és akkor a
memóriahelyreállító bűbájt. Nincsenek rá szavak, micsoda felfordulás, kiabálás
és sírás követte azt a percet. Nem sokkal később megjelent az ágyam mellett egy
gyógyító, bájitalokkal, együttérző tekintettel.
– Megpróbálsz felülni? – kérdezte
Harry. – Van még teám, idd meg!
Felültem, ittam. A zúgó hang helyét a
„Ginny terhes” mondat vette át.
– Szóval apa leszel. Gratulálok. Ez
csodás. Igazán, nagyszerű. Remek szülő leszel. És a kisfiad is tökéletes lesz.
Reméltem, hogy hihetőre sikeredett.
Képtelen voltam ennél nagyobb lelkesedésre.
– Lányunk lesz – közölte Harry
zavartan. – Miből gondoltad, hogy fiú?
Sajnálom, hölgyem, őszinte részvétem – mondta a gyógyító. – Az interkontinentális
zsupszkulcs utazás nem tesz jót a terhesség korai szakaszában sem. A szervezete
kimerült, és…
Kábán bámultam az idős férfire, aki ezután arról magyarázott, hogyan került
oda. Valamit a helyi szabályokról, miszerint minden mugli kórházban a Mágiaügyi
Minisztérium által beállított bűbáj jelzi a felvett betegek mágiaszintjét. Fel
sem fogtam, miről beszél. A kezembe nyomott néhány üvegcsét, én pedig
ellenkezés nélkül nyeltem a bájitalokat.
Tudott róla egyáltalán, kisasszony, hogy kisbabát vár? – kérdezte. Némán
pislogtam, az arcomon könnycseppek csorogtak. – Kisfiú volt – tette hozzá,
amikor belátta, hogy válaszra nem számíthat tőlem. – Lehet még gyermeke. Ez
csak egy szerencsétlen baleset.
Még akkor sem szólaltam meg, amikor a szüleim újra bejöttek a kórterembe.
Visszanyerték az emlékeiket, a lányukat, és bár talán erre nem vágytak,
megkapták a lányuk milliónyi problémáját is. Napokon át csak sírtam, szótlanul
bámultam rájuk, és miután hazavittek a kórházból, hetekig egy fotelben
összekucorodva néztem a kerítés mentén végigfutó, vörös homokos földutat.
Harry egyszer sem írt. Eleinte még Ron leveleinek aljára odafirkantott pár
sort, később már csak üzent. Egy idő után én is már csak Ronnak címeztem a
leveleket, és nem üzentem Harrynek semmit. Hagytuk, hogy néma csend ereszkedjen közénk.
Én az utazásra, a megváltozott körülményekre fogtam, ő ki tudja, mire.
– Választottatok már nevet?
Illendő kérdés, nem? Inkább, mint az,
hogy: miért ő, és miért nem én? Miért vörös, és miért nem vörösen csillogó
barna?
– Nekem tetszik a Lily – mormolta. –
Ginny még vár a döntéssel.
– Még a végén Rose lesz, a virágok
miatt – próbáltam viccelődni. Nem jött össze. Harry továbbra is gondterhelten
bámult rám.
– Biztos, hogy jól vagy? – kérdezte
nyomatékosan.
– Igen. Csak hosszú volt az út.
Zsupszkulccsal jöttem, majd hoppanáltam. – Elcsuklott a hangom, de folytattam.
Most már úgyis mindegy. – És szokatlanul meleg van. Ráadásul ma még nem is
ettem szinte semmit. Jobb lesz, ha visszatérek a szállodába, és lepihenek.
– Az jót fog tenni – bólogatott Harry.
– És mindenképp ebédelj, amikor odaérsz.
Behívhatott volna a saját házába, ahol
árnyék, kanapé, és Mollyt ismerve, egy hadseregnek is elegendő étel volt.
De nem hívott be.
– Rendben leszek, ne félj – álltam fel.
– A rövid távú hoppanálás még megy.
– Akkor holnap találkozunk. – Harry is
kiegyenesedett. A kezembe nyomta a saját teás üvegét, és elkísért a temető
bejáratához. – Vigyázz magadra!
– Persze – feleltem könnyedén.
Még a Ron-ölelést sem bántam annyira.
Mert már akkor tudtam, hogy aznap éjjel Ausztráliában újabb bozóttűz tör majd
ki.
*VÉGE*
Szavazás
Amennyiben, ez lehetséges, egy rövid (1-2 mondatnyi) szöveges magyarázatot
fűzzetek a pontokhoz, hogy az írók láthassák, mire kapták az adott
pontszámot! A hozzászólásba másold be, a
kategóriákat, és írd oda a pontszámaidat.
Stílus
A történet olvasása közben mennyire találtad az író stílusát élvezhetőnek, kiforrottnak és gördülékenynek?
0-5-ig pontozható
Kulcsok Felhasználása
A
választott kulcsok felhasználását mennyire találtad ötletesnek,
egyediknek? FIGYELEM! Ez esetben a "karakterek" pont alatt csak azt kell
figyelembe venni, hogy mennyire felelt meg a felhasználási
feltételeknek.
Karakter: 0-5-ig pontozható
Helyszín: 0-5-ig pontozható
Varázstárgy: 0-5-ig pontozható
Fogalom: 0-5-ig pontozható
Titkos kulcs: 0-5-ig pontozható
Cselekmény
A leírt történetet mennyire találtad fordulatosnak, eseménydúsnak, izgalmasnak?
0-5-ig pontozható
Szereplők
A történet főszereplőinek és mellékszereplőinek mennyire sikerült megragadni a személyiségét, és azt átadni az olvasóknak?
0-5-ig pontozható
Szubjektív vélemény
Téged személyesen, abszolút szubjektíven mennyire fogott meg a történet?
0-5-ig pontozható
14 megjegyzés:
Hűha :O Ez volt az első reakcióm. Nagyon jó lett, bár a vége lesokkolt kicsit. Nem gondoltam, hogy ez lesz a végkimenetele a dolognak. Csak dicsérni tudlak, szóval... :) Gratula
Kedves Író!
Azzal kell kezdenem, hogy töredelmesen bevallom, ez volt életem első Hermione/Harry története, habár biztos vagyok benne, a kihívás során ezt még sokszor leírhatom más párosításokra. Tetszett a páros, a helyszín, hihető volt, reális.
Ugyanakkor kettős érzelmekkel viseltetek a történet iránt, voltak remek részei, és voltak, melyek túl hirtelen, túl indokolatlanul történtek. A kedvencem mindenképpen az Edevis-tükre köré épült jelenet, abban a szituációban találtad el leginkább a karaktereket eredeti jellemüknek és életkoruknak, a körülményeknek megfelelően. Az is elismerésre méltó, hogy az utolsó pillanatig akadtak újabb és újabb információk, és a lezárás is egészen váratlan volt számomra, habár a helyzethez nagyon is illő.
Az, hogy felkeltette az érdeklődésemet ez a párosítás, mindenképp ennek az írásnak köszönhető, mert megmutattad, mennyi lehetőség húzódik meg kettejük kapcsolata mögött. Azonban, ahogy már írtam, akadtak részek, amelyek indokolatlanok voltak, habár ez szubjektív megítélés - például, amikor Hermione Harryre veti magát. A korábbi és az azt követő távolságtartása ezt kissé meggondolatlanná teszi, persze joggal mondható, hogy meg akarta ragadni az egyetlen kínálkozó lehetősége, hogy kimutassa a valódi érzéseit, akkor miért nem harcolt tovább? És persze ezt is meg lehet magyarázni ;)
Harry karaktere kicsit talán a megfontoltsága és a következetessége miatt jobban tetszett, mint a lányé, habár mindketten belekényszerítik magukat valamibe, amit nem is igazán akarnak (tőlük teljesen szokatlan módon), és az nem derül ki, hogy miért. Erre kíváncsi lettem volna. Ezzel el is érkeztünk egy újabb szubjektív véleményemhez: kicsit tovább fűzhetted volna a történetet, ha nem is időben hosszabbra, de mindenképp részletesebbre, hogy az ok-okozat jobban megjelenjen.
Ugyanakkor, mégiscsak kereknek érzem a történeted, ettől függetlenül - egy részem megérti, magyarázatok nélkül is. Ginnyt kivéve. Miért nem üdvözölte Hermionét? Ez arra enged következtetni, hogy a mélyben húzódik valami, ami nem került kifejtésre.
Gyakorlatiasan a történetről: átgondolt, és jól szerkesztett, szép képeket használsz, hangulatot teremtettél, elgondolkodtattál, és mint írtam is, felkeltetted az érdeklődésemet.
Köszönöm, hogy olvashattam :)
Szia! :)
Hűűhaa, túl vagyok életem első Harry-Hermione sztoriján, és nem is haltam bele, sőt... :) Köszönöm, hogy egy újabb párost szeretettél meg velem. :)
Amit külön szeretnék megdicsérni az a cselekmény vezetés. Nagyon nehéz úgy végig vinni a sztori fonalát, hogy az olvasó ne jöjjön rá túl korán a lényegre, és ez neked sikerült, rendesen szíven ütött a befejezés.
Remekül jeleníted meg az érzelmeket, a hangulatokat, teljesen magába szippantott a történet, teljesen azonosulni tudtam minden szereplővel (bár Harryre haragszom egy kicsit).
Egyedüli problémaként a tagolást tudnám felhozni, számomra néhol nem volt teljesen átlátható/összefüggő az írásod - persze lehet, hogy nem tegnap éjjel fél12kor kellett volna olvasnom..
Összeségében gratulálok!
Dorka
Kedves Író!
Percek óta fontolgatom, hogy mit írjak, de őszintén szólva túlságosan lesokkolva érzem magam. Azt hiszem, jó értelemben, de most még abban sem vagyok biztos. Remekül felépített novella lett, érdekes cselekménnyel, és az, hogy Hermione meséli el a történetet, adott hozzá egy kis pluszt, sokkal érzelemdúsabb lett, mintha E/3-ban lenne megírva.
Ha nem lett volna már az elejétől kezdve utalás valami titokra, akkor is sejteni lehetett, hogy Hermionéval történt valami Ausztráliában, de az, hogy elvesztette a gyermekét, eszembe se jutott. Inkább gondoltam volna egy betegségre, de ez határozottan nagyobbat üt minden másnál.
Az Edevis-tükrés jelenetnél nekem úgy tűnt, mintha Harry szándékosan akarná megbántani Hermionét azzal, hogy elmeséli neki, hogy először minek vélte látni a tükörben felsejlő "leghőbb vágyát", utána pedig hidegen odavágja, hogy márpedig ő biztos benne, hogy Ginnyt látta. Szívtelen dolog volt ez tőle, Harry nem ilyen, de mivel az előzményeket nem ismerjük, nem állíthatom, hogy Hermione nem érdemli meg. Szívesen olvasnék egy folytatást, egy előtörténetet esetleg, mert túl sok kérdés merül fel, amire - biztos vagyok benne - sokan szeretnék választ kapni. Ginny miért nem ment ki üdvözölni Hermionét? Egyáltalán Harry mellett miért Ginny van, miért nem maradtak együtt Hermionéval? Mi késztette Hermionét, hogy mindent hátrahagyva, és ahogy az ki is volt hangsúlyozva, szó nélkül elmeneküljön Angliából? Amellett, hogy ezer kérdés merül fel, nem érzem úgy, hogy a történet hiányos lenne, így önmagában is megállja a helyét, de azért kíváncsi lennék, hogy mi történhetett velük a csata közben/után, ami Hermionét a menekülésre sarkallta.
Összességében nagyon jó munkát végeztél, örülök, hogy olvashattam a novellát!
Eddy, Kritika Klub
Kedves Író!
Minden elismerésem, nagyon jó lett, kár hogy így lett vége. Kíváncsi lennék a folytatásra, legfőbbként az esküvőre. Nagyon szeretem az ilyen történeteket olvasni, mert a karaktereket más szemszögből is megismerheti az ember. És ezt te nagyon jól teljesítetted! Gratulálok! :)
Victoria
Stílus 5 pont
Kulcsok felhasználása
karakter - 3 pont
helyszín - 4 pont
varázstárgy -5 pont
fogalom -4 pont
titkos kulcs -4 pont
Cselekmény - 4 pont
Szereplők - 4 pont
Szubjektív vélemény - 5 pont
Stílus 4 pont
Kulcsok felhasználása
karakter 4 pont
helyszín 4 pont
varázstárgy 4 pont
fogalom 5 pont
titkos kulcs 4 pont
Cselekmény 4 pont
Szereplők 3 pont
Szubjektív vélemény 4 pont
Kedves Író!
Töredelmesen bevallom Neked, hogy a Harry/Hermione páros nálam incestnek számít. Értem, hogyan képzelted el a kígyótámadás utáni csókot, vagy a táborozás alatti egymáshoz fordulást, de szerintem túlzás a kettőjük bensőséges viszonyába szexet beleképzelni.
Ez egy jól felépített történet, több ponton csattanóval, még hihető AU világ is, csakhogy Harry szerintem nem lenne képes ennyire elfordulni valakitől, akivel előzőleg viszonya volt. Sosem volt túl magabiztos az érzelmeiben, itt is inkább csak rángatja Ginny, és a könyvbéli karakter az én véleményem szerint nem hazudna magának, ha valamit az Edevis tükrében meglátott. Mindig is az egyik erőssége volt, hogy a kényelmetlen igazságokkal is hajlandó szembenézni, nálad meg nem.
Ettől eltekintve ez egy jó történet, meglepő, fordulatos, rövidsége ellenére is, csak nekem nem jött be. Elnézést.
Stílus: 5 pont
Kulcsok felhasználása:
karakter 4 pont
helyszín 5 pont
varázstárgy 5 pont
fogalom 5 pont
titkos kulcs 3 pont
Cselekmény: 5 pont
Szereplők: 4 pont
Tetszés: 4 pont
Sok sikert kívánok Neked!
Mariann, Kritika Klub tag
(megtalálsz minket a Merengő fórumán)
Kedves Író!
Nagyon erős történettel indult ez a kihívás, lenyűgözött a novella. :) Pedig ritkán olvasok Harry/Hermionét, számomra valahogy ők nem illenek össze, mint szerelmespár, csak mint tiszta, igazi barátok.
Hermione belső gondolatai, mondatai élettel telivé tették az amúgy is remek történetet, és néhány kivételtől eltekintve egyáltalán nem éreztem egyiküket sem OOC-nek. Viszont voltak számomra furcsa apróságok, például az, hogy Harry miért nem hívta be a házba Hermionét, mikor az megérkezett? Furcsa, udvarias vendéglátóhoz nem méltó dolog kint váratni a kertben a lányt, míg Harry jeges teáért megy, pláne, hogy Hermione akkor érkezett egy hosszú útról. Szerintem Harry ilyet sosem tenne, akármilyen ki nem mondott ellentét is húzódik kettejük között. A tükrös rész közben is hasonlóan éreztem magam, és nem azért, mert egy idealizált kép él bennem Harryről, aki tökéletes, mert persze, hogy nem az, viszont olvasóként ennél a résznél úgy éreztem, ez akkora gonoszság, amit Hermionéval semmilyen körülmények között nem tenne meg. A leírás a Roxfort újjáépítéséről viszont nagyon tetszett, erről még sosem olvastam, pedig érdekes téma. Valahogy mindenki ki szokta hagyni ezt (én is), mintha a csata után csak úgy varázsütésre minden újraépült volna magától, mintha mi sem történt volna. Ez az apró részlet viszont még életszerűbbé tette a történetet. :)
A végén a csattanó nagyon odatalált, nem hittem volna, hogy Hermione elvesztette a gyermeküket, és külön pirospont jár azért, amiért nem csináltál belőle "hangos drámát", és a lány nem mondta el mindezt Harrynek. Így lett igazán felkavaró, nagyszerű a történet, és persze a "bozóttűz" miatt. Úgy érzem, minden kulcsot remekül felhasználtál, egyedül a fent leírtak zavartak, de ezt leszámítva megfogtál ezzel a novellával.
Íme a pontjaim:
Stílus: 5 pont
Kulcsok felhasználása
Karakter: 5 pont
Helyszín: 5 pont
Varázstárgy: 5 pont
Fogalom: 5 pont
Titkos kulcs: 4 pont
Cselekmény: 5 pont
Szereplők: 4 pont
Szubjektív vélemény: 5 pont
Köszönöm, hogy olvashattam, gratulálok, sok sikert, magas pontokat kívánok! :)
mrsppiton, Kritika Klub (megtalálsz minket a Merengő fórumán)
Kedves író!
Szép stílus, az dicséretes. De néhány dolog nem tiszta.
Ez alatt mit értesz? --> „Amikor már a három szoba is kevés lesz a milliónyi apró Weasley-Potternek.” Egy spermabank jut róla az eszembe. És utána rögtön ez: „Kesernyés íz szökött a számba” Nem sértés de ez együttesen nagyon… fura.
Az egész beszélgetés egyébként Hermione meg Harry között egy borzalmas hosszúra nyújtott ’small talk’, ha már olyan gyakran emlegetted Angliát.
Összességében én nem biztos hogy ezekre emlékeznék vissza (kivéve a tükrös jelenet).
A Rose név a virágok miatt meg a viccelődés vele az aranyos volt viszont :)
Stílus: 5*
Karakter: 2
Helyszín: 3
Varázstárgy: 5
Fogalom: ezen sokat gondolkodtam mert nagyon erőltetett volt… 2
Titkos kulcs: 5 Rose miatt :)
Cselekmény: 3
Szereplők: a small talk feeling miatt… 2
Szubjektív: untam de tetszett, látszik az is hogy van érzéked az íráshoz, nem is szubjektív véleményt mondok hanem összességében nézem az egészet – 3
Stílus: 5 pont
Kiforrottnak éreztem a stílusod, jó volt olvasni a történetet.
Kulcsok Felhasználása
Karakter: 5 pont
Helyszín: 5 pont
Varázstárgy: 5 pont
Fogalom: 5 pont
Titkos kulcs: 5 pont
Ne haragudj, nem indokolom meg a maximum pontokat. Nekem minden kulcs felhasználása rendben volt.
Cselekmény: 5 pont
Tetszett. Voltak benne fordulatok, meglepetés, maga az alap ötlet is jó, a kivitelezés pedig még jobb.
Szereplők: 4 pont
Nagy dilemma volt, hogy vonjak-e pontot. Ha igen, hol. Végül itt vonom le, mert Harry volt az, aki nekem a történet egy részében nem tetszett. Méghozzá az ominózus "mit is láttam a tükörben" jelenetnél. Számomra hihetőbb lett volna, ha felvállalja, hogy Hermione az, akivel családra vágyik, de nem hagyja el a terhes majdnem-feleségét.
Szubjektív vélemény: 5 pont
Mert tetszett. Sikerült végig fenntartanod az érdeklődésem. Sehol nem éreztem laposnak, erőltetettnek a történetet olvass közben. Gratulálok hozzá!
Köszönöm hogy olvashattam!
Ancsa1537 Kritika Klub (Megtalálsz minket a Merengő Fórumán. :-D )
Stílus: 5p
Kulcsok
Karakter: 5p
Varázstárgy: 5p
Helyszín: 5p
Fogalom: 5p
Titkos kulcs: 3p
Cselekmény: Kicsit lassan folydogált, de valahogy nem vált unalmassá 5p
Szereplők: 5p
Szubjektív vélemény: A Ronnal kapcsolatos szálat megmagyarázatlannak éreztem, ez lyukat képzett a sztoriban. 4p
Stílus : 4
Kulcsok felhasználása
karakter: 4
helyszín: 4
varázstárgy: 4
fogalom: 3
titkos kulcs: 4
Cselekmény: 3
Szereplők :4
Szubjektív vélemény:4
Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta és véleményezte a történetemet. Elfogadom a kritikai megjegyzéseket, és remélem, a hiányosságok ellenére sikerült néhány szórakoztató percet szereznem Nektek!
üdv, Luna_L
Megjegyzés küldése